Keszthely – Egyeztettek a Red Bull Air Race vezetőjével a program keszthelyi rendezésről

Red Bull reklám eddig csak szólóban repkedett a Balaton felett a nagyobb vitorlás versenyek idején - Fotó: Győrffy Árpád

Keszthelyt és környékét javasolja Nagy Bálint, Keszthely alpolgármestere az idei Red Bull Air Race helyszínének. Pénteken telefonon egyeztetett a versenyt szervező cég elnök-vezérigazgatójával, akivel abban egyeztek meg, hogy megvizsgálják a lehetséges helyszíneket. – írta az MTI szombati hírében a Zalai Hírlapra hivatkozva.

 

Az MTI anyaga szerint a lap felidézi: a budapesti Főpolgármesteri Hivatal a napokban közleményben tudatta, hogy Tarlós István főpolgármester tájékoztatta a repülős verseny szervezőit: a rendezvény körülményeinek elégtelensége miatt a főváros nem tudja az engedélyeket kiadni a júliusra tervezett eseményre. A főpolgármester alternatívaként javasolta a szervezőknek a Duna-kanyar vagy valamelyik nagyobb magyarországi tó környéket.
Keszthely alpolgármestere ezek után közösségi oldalán tette közzé, hogy levélben fordult a repülős világbajnoki versenyt szervező Hungaroring Sport Zrt. vezetéséhez, javasolva, hogy lehetséges helyszínként vizsgálják meg a Balaton nyugati medencéjét is.
Keszthely, a sármelléki repülőtér, valamint Hévíz szállodakapacitása akár alkalmassá is teheti a területet a rendezvény megszervezésére – jelezte Nagy Bálint.
Az alpolgármester a Zalai Hírlapnak elmondta: pénteken telefonon egyeztetett a versenyt szervező cég elnök-vezérigazgatójával, akivel abban egyeztek meg, hogy megvizsgálják a lehetséges helyszíneket. Hangsúlyozta: a szakmai döntés után hatástanulmányokat is kell végezni, ezután lehet csak a részletekről beszélni – fogalmaz az MTI tudósítása.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Keszthely – Egyeztettek a Red Bull Air Race vezetőjével a program keszthelyi rendezésről"

  1. Ambrus Ferenc | 2019.02.09. at 20:21 |

    Meg kéne kérdezni a nyugati medence élővilágát is. Bele értve a térség lakóit is.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár