Jó hangulatban sok érdeklődővel és több mint hetven libafuttató versenyzővel indult a Márton-napi családi fesztivál szombaton délután Hévízen a Tavirózsa utcában a Festetics György Művelődési Központ szervezésében, helyi vállalkozások, szervezetek támogatásával.
A rendezvény nyitó programjaként kézművesműhely nyílt a Magyar Csárda emeleti termében, amihez az üzlet tulajdonosai nemcsak a helyet adták, de még egy-egy itallal is megkínálták a gyerekeket.

A művelődési központ által biztosított anyagokkal a gyerekek több más mellett képeket, gipszplaketteket színezhetek

És természetesen libát is készíthettek
A Márton-napi speciális Forma1 versenyt hagyományosan a focipálya bejárata előtti parkolóban rendezték. A libákat és a szükséges kellékeket az idén is a fenyvespusztai állatsimogató biztosította, és ők voltak a lebonyolítók is. Mint Ekbauer István, az állatsimogató vezetője elmondta, el szeretnék kerülni az állatkínzás vádját, ezért a tavalyi 6 helyett az idén 14 libát állítottak versenybe, hogy a futamok között legyen ideje pihenésre az állatoknak.

A bokszutca a versenyre készülő libákkal és egy hajtóval
A futamok szólóban zajlottak, az előnevezés alapján sorra kerülő gyermeknek egy körülbelül 10 méter hosszú, szalmabálákból kialakított pályán kellett végigterelni a libát. A versenyidők 7 másodperc és másfél perc között szóródtak a hajtó ügyességétől és a liba hangulatától függően.

A seprűvel csak legyezni, ijesztgetni lehetett, de egyes libáknak ez sem igazán tetszett

Volt olyan liba, amelyik el is akarta hagyni a pályát a közelben álló nézők rémületére

Egy másik pedig annyira gyorsan túl akart lenni az ügyön, hogy a hajtó nem bírta követni
Itt az egyik futam mozgóban

A leggyorsabb Horváth Levente lett, aki libájával 7 másodperc alatt teljesítette a távot. A képen a második helyezett Balint Lettica és a harmadik Goldschmied Benjámin Ekbauer Istvánnal és az egyik libával (Sajnos Levente közben már elment)

A rendezvényre az idén is elhozta játékait a badacsonyi Fanyűvő Játékpark

Több árus is volt, akik játékok, léggömbök, édességek és Márton-napi kellékek mellett még mézet is kínáltak
A szombati program a késődélután a Szentlélek templomban folytatódott, ahol a mise végén Márton-napi misztérium játékot adtak elő, majd azt követően lámpás felvonulás indult az Illyés Gyula Általános Iskolától a Tavirózsa utcáig, ahol operettest és utcabál zárta a szombati programot.

A misztériumjáték részlete

Az éppen szünetelő közvilágítás miatt sajnos csak az indulás előtt tudtam lámpásokat megfelelően fotózni
Vasárnap délután kettőtől ismét kézműves foglalkozásra várják a gyerekeket a Magyar Csárda emeletén, most is lesz népi játszótér, állatsimogató a rendezvénysátor mellett. Ugyancsak kettőkor kezdődik a jótékonysági sütemény és használt játék vásár a hévízi Bölcsőde javára. Fél ötkor a Fülemüle zenekar lép fel Márton-napi dal című gyerekműsorával. Háromnegyed hatkor kihirdetik a süteményverseny eredményét.
A hévízi Márton-napi családi fesztivált Mogács Dániel Stand Up comedy műsora és a “Borban az igazság, borban a vigasz” című nótaest zárja Erdős Melinda, Tolnai András közreműködésével vasárnap este.
Kép, videó és szöveg Győrffy Árpád
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)