Hévíz – Hévíz színeit álmodták vászonra az idei alkotótábor résztvevői

A hévízi művésztelep résztvevői néhány hiányzóval a zsűri tagjaival és a szervezőkkel a zárókiállítás megnyitóján - Fotó: Győrffy Árpád

Hévíz színeivel vártak képeket az idei Angyalok és Csavargók Nemzetközi Művésztelep résztvevőitől. A díjakat az elkészült művekből rendezett kiállítás június végi megnyitóján adták át a Belvárosi Múzeumban.

 

Hermann Katalin, a művésztábort szervező Festetics György Művelődési Központ vezetője köszöntőjében elmondta, az idén tizenöten vettek részt pályázatuk, meghívásuk alapján a tíz napon át tartó alkotótáborban. Több visszatérő vendég is volt, de sokan most kapcsolódtak be először a közös munkába.

 

Az idei művésztelep egyik új résztvevője volt St. Martin zeneszerző, zenész, előadóművész, szaxofon- és pánsíp művész, aki nem csak fest, maga is szervez hasonló alkotótáborokat. A képen az egyik hévízi festményével – Fotó: Győrffy Árpád

A művésztelepen készült mintegy hetven alkotásból több mint harmincat állítottak ki a mozi épületében lévő emeleti kiállítóteremben. A műveket és alkotóikat a zsűri egyik tagja, Fejérvári Zsolt képzőművész értékelte rendkívüli keménységgel.
– Gratulálok azoknak, akik megcsinálták, amit én is szerettem volna. Nem bántón mondom, vegyék jó néven, de figyelmeztettem azokat, akik szórakoznak a festészettel, hogy ne szórakozzanak, mert a festők kemény emberek, és megmondják – fogalmazott a zárszavában.

 

Fejérvári Zsolt kendőzetlen őszinteséggel mondta el véleményét a képekről és alkotóikról – Fotó: Győrffy Árpád

A megnyitókon szokatlan hangvételt Hermann Katalin egy művészeti iskola nyilvános konzultációjához hasonlította, ahol a diákok keményen megkapják a magukét. Ha valakit esetleg Fejérvári Zsolt megbántott volna a véleményével, attól ő a maga nevében bocsánatot kér – mondta a díjak átadása előtt. Jelezte azt is, hogy a Fejérvári Zsolt mellett Gyarmati Gabriella művészettörténész és Karnics Tibor képzőművész által alkotott zsűriben komoly véleménykülönbségek voltak egyes alkotók megítélésénél. Ugyanakkor a fődíjakkal kapcsolatban elég egységes volt az álláspont.

A zsűri döntése szerint az alábbi díjak születtek.
A művelődési központ kiállítási lehetőséget ajánlott Kiss Ágnes Katinkának és Sáli Leventének.

 

Kiss Ágnes Katinka festménye – Fotó: Győrffy Árpád

 

Sáli Levente festménye – Fotó: Győrffy Árpád

A helyi szállodák felajánlásaként négy hévízi hosszú hétvégés pihenést is kiosztottak különdíjként. Ilyent nyert Visnyei Gábor, Lendvai Zoltán, Tarasz Tabaka és Katarina Mandics.

 

Visnyei Gábor festménye – Fotó: Győrffy Árpád

 

Lendvay Zoltán festménye – Fotó: Győrffy Árpád

 

Tarasz Tabaka festménye – Fotó: Győrffy Árpád

 

Katarina Mandics festménye – Fotó: Győrffy Árpád

A 150 ezer forintos fődíjat megosztva ítélték oda az ukrajnai Tarasz Tabakának és Kiss Andrásnak.

 

Tarasz Tabaka átveszi díjat Hermann Katalintól – Fotó: Győrffy Árpád

 

Kiss András és Hermann Katalin – Fotó: Győrffy Árpád

 

Kiss András festménye Hévíz színeivel – Fotó: Győrffy Árpád

A kiállítás augusztus 27-ig látható a mozival egy épületben lévő Belvárosi Múzeumban.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár