Gyenesdiási Dixie Olimpia és Keszegfesztivál 2014. június 4-6.









Gyenesdiási Dixie Olimpia és Keszegfesztivál 2014. június 4-6.


A Kárpáti parkban – a Diási Játékstrand közelében, a piac mögött


A július eleji hétvége a jazz és a keszeg körül forog. 2014-ben második ízben mérhetik össze tudásukat a dixieland zenekarok, melyet a szombat esti közös örömzenélés koronáz meg.
Pénteken az 50 éves  Molnár Dixieland Band, szombaton este a Happy Dixieland Band (sztár)fellépőink mellett lehetőséget nyújtunk kezdő illetve amatőr zenekarok, szólisták, énekesek bemutatkozására.
Vasárnap délután táncos-játékos bemutatóknak örülhetnek az érdeklődők a Diási Játékstrandon, ahol egésznap strandi animációs programokba kapcsolódhatnak be a strandolók. Kora este – 19 órától a strand közelében a Kárpáti parkban folytatódik a program a Keszthelyi Jazz Műhely koncertjével, majd a Gábor&Gábor zenekar éjfélig tartó retro tánczenéje vezet vissza bennünket a ’60-’70-’80-as évekbe.
A hétvégén sült keszeg várja az érdeklődőket, vasárnap délután a halászléfőzők mutathatják be tudományukat halászléfőző-verseny keretében.


Szeretettel várják a szervezők a dixie zenészeket és a zeneszerető közönséget a zenés programra Gyenesdiáson, a Nyugat-Balaton üdülőfalujában


JÚLIUS 4.  PÉNTEK
19.00    Jazz ígéretek bemutatója
20.00    Az 50 éves Molnár Dixieland Band koncertje
JÚLIUS 5. SZOMBAT
19.00    Örömzene
20.00    Happy Dixieland Band koncert
JÚLIUS 6. VASÁRNAP
15.00    Táncos bemutatók  Diási Játékstrand
17.00    Halászléfőző verseny
19.00    Keszthelyi Jazz Műhely
20.00    Forgács Gábor  ” Humorforgácsok” műsora  majd Gábor & Gábor retro tánczene Szombat-vasárnap folyamatosan frissen sült keszeg!
A halászléfőző versenyre várjuk a jelentkezéseket!


FŐSZERVEZŐ: József Attila Klubkönyvtár
H-8315 Gyenesdiás, Kossuth L. u. 97
Tel./Fax: +36 83/314-507
gyenesdiaskultura@t-online.hu


INFORMÁCIÓ
Tourinform Gyenesdiás
Tel./Fax: +36 83/511-790
gyenesdias@tourinform.hu, www.gyenesdias.info.hu
www.facebook.com/gyenesdias



Felhívás:
Fiatal, tehetséges amatőr zenekarok, szólisták, énekesek jelentkezését várjuk a DIXIE OLIMPIA rendezvényünkre, klasszikus jazz, klasszikus blues, dixieland, ragtime, swing stílusokban, hangszeres, énekes produkciókkal. A részt vevők teljesítményét szakmai zsűri értékeli.
A szabadtéri rendezvényen, a Balaton-parti Gyenesdiáson, a Balaton legjobb strandja szomszédságában) 15-20 perces műsorral mutatkozhatnak be az előzsűrizésen túljutott jelentkezők, a Dixie Olimpia első, pénteki napján július 4-én, (terv szerint késő délutántól), majd a második, szombati napon a nyertesekkel gálaműsorral, örömzenével és a Happy Dixieland Band koncertjével ünnepeljük a népszerű dzsessz műfajokat.
A résztvevők számára – igény szerint – segítséget nyújtunk szállás és étkezés megszervezésében, de ezek költségeit a résztvevők maguk vállalják.
Kérjük a jelentkezőket, hogy előzsűrizéshez alkalmas demo anyagukat (2 számot), a
gyenesdiaskultura@gmail.com címre mp3 fájlban, legfeljebb 5 mb terjedelemben elküldeni, vagy közösségi megosztó oldalra feltöltött anyag elérhetőségét (link) megadni szíveskedjenek. Kérjük elektronikus levélben elérhetőségüket, legfeljebb 10 soros szöveges bemutatkozó anyagot (név, életkor, hangszer, tervezett műsor) küldeni szíveskedjenek.
Szervező gondoskodik a hangosításról, digitális zongoráról, dobfelszerelésről, színpadról, fedett sátorról, az esemény marketingjéről, zsűriről. A bejelentkezett résztvevők számára Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata díjmentes strandbelépést biztosít.
További információ:
Szakmai: Varga Endre, e-mail:
musicavecom@t-online.hu
szervezési: József Attila Klubkönyvtár Gyenesdiás Kossuth L. u. 97. Hársfalvi György,
gyenesdiaskultura@gmail.com, 06/20-9769-225
Szállás, étkezés: Tourinform Gyenesdiás, Gyenesdiás, Hunyadi u. 2. Tel: 83/511-790
gyenesdias@tourinform.hu, www.gyenesdias.info.hu


 














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár