A szervezők szerint több mint ezren szórakoztak a hétvégén a gyenesdiási Forrásvíz Természetbarát Egyesület hagyományos tavaszköszöntő programján, a Rügyfakadáson.
A rendezvényt az idén is a III. Szegedi Honvéd zászlóalj és néhány helyi huszár szombati felvonulása nyitott. A menethez egy Csepel teherautóról a Boombatucada zenekar adott ütős kíséretet.

A különleges menet a Madách utcán

A Boombatucada egy Csepel platóján vezette a menetet

Gál Lajos polgármester fogadja a honvédek jelentését a Madách utcai megállónál
Mivel szombat munka-, illetve tanítási nap volt, a menet betért a helyi iskolába, ahol a honvédek a gyerekek nagy örömére nem csak bemutatták, el is sütötték fegyvereiket.

Az iskolások nagy lelkesedéssel fogadták a sortüzet
A hangos köszöntés a Kerámiaháznál megismétlődött, ahol a Gyenesi Dalárda tagjai énekkel és zsíroskenyérrel viszonozták a katonai hagyományőrzők bemutatkozását. Közben már több botanikai séta indult a Keszthelyi-hegységbe.

Díszelgés a Kerámiaház előtt

Itt egy ágyúlövéssel mutatkoztak be a honvédek

A Gyenesi Dalárda énekkel köszöntötte a menetet
Vasárnap kora reggeltől késő estig zajlottak a falu feletti erdőben lévő Nagymező kirándulóközpontban. Főzőverseny, cserkész bemutatkozó, újabb huszár és honvéd fegyverzeti parádé, különböző vetélkedők, gyermekműsorok, lovasbemutatók kínáltak kellemes perceket. A férfiak idén is összemérhették erejüket a kődobó-, a lányok, asszonyok a sodrófahajító versenyben.

Sok más mellett tűzoltó bemutató is szórakoztatta a résztvevőket – Fotó: Kőhalmi Balázs

Az idén is nagy sikere volt a a Varázshangok játszóterének – Fotó: Kőhalmi Balázs
Természetesen kirándulni is lehetett a környéken. A napot közös tánc és tábortűz zárta.
Szöveg és a külön nem jelzett fotók Győrffy Árpád
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!