Borok – Gyorsan felejthető évjárat lesz a legutóbbi – 2015.01.27.

Balatoni borok – Gyorsan felejthető évjárat lesz a legutóbbi – 2015.01.27. 


Nem a 2014-es évjáratból kell a csúcsborokat keresni, de megfelelő szakmai tudással ebből is jóízű borok lehetnek, hangzott el a 15. alkalommal megrendezett balatonfüredi Vince-napi borünnepen.




Ha csordul a Vince, tele lesz a pince, idézte a népi mondást Szabó István az Anna Grand Hotel báltermében tartott rendezvény megnyitójában. A Balatonfüred-Szőlős Hegyközség elnöke azt is hozzátette, hogy január 22-én, Vince napján csordult, így bízhatnak benne, hogy bőséges lesz az idei termés.




Szabó István, a Balatonfüred-Szőlős Hegyközség elnöke


 


Szükség is lesz rá, mert a tavalyi visszafogott mennyiségű termésből nem sokáig lehet inni, derült ki a délutáni lazább programot megelőző szakmai tanácskozáson.
A Balatonfüred-Csopak Borvidékről és az ország más részeiből érkezett szakembereknek dr. Májer János, a badacsonyi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója beszélt arról, hogy a 2014-es évben milyen időjárási körülmények és más feltételek között kellett a szőlőt megtermelni, s ahol erre lehetőség volt, szüretelni. Az embert és szőlőt is próbára tette a 2014-es évjárat, adta meg a címmel összefoglalója alaphangját Májer János.
– A korábbi években már hozzászoktunk a szélsőséges időjáráshoz. Már a tavalyira is azt mondtam, hogy erre azért nem számítottunk, de most megint csak ezt mondhatom, mert ez még annál is rosszabb volt.


 




Májer János erre azért nem számított…


Az enyhe tél gondot okozott a rügyek fejlődésénél és a kártevők elszaporodása miatt, de ezt még korrigálni lehetett volna. A csapadékos, párás júliusban hatalmas lisztharmatfertőzés indult, amivel helyenként nem is tudtak megbirkózni. A lisztharmat után megjelent a peronoszpóra, a korábbi fürtkárokat sok helyen levélhullás követette. Augusztusban az esőhöz hideg is társult. A szeptemberi indián nyár gyakorlatilag már hiába jött, mert addigra vagy lehullott a szőlő, vagy leszüretelték, amíg lehetett.
Az érési folyamatok blokkolódtak, lelassultak, a cukortartalom lassú növekedésével arányosan a savtartalom kevésbé csökkent, robbanásszerű rothadási folyamatok indultak. A szüret sok helyen inkább termés mentés volt – fogalmazott az előadó.
Az olyan vékony héjú, rothadásra érzékeny tájfajtáknál, mint a Juhfark, Budai Zöld, Ezerjó, az Alföldön a Kadarka és Arany Sárfehérnél néhol teljes termésvesztés következett be. A problémákból leginkább a Dunántúl középső részén, a Balatoni Borrégió borvidékein dolgozóknak jutott ki. A rendkívüli időjárás miatt a munka minden fázisában a zöldmunkától a borkészítésig rendkívül meghatározó volt a szakmai tudás.


 




A résztvevők egy csoportja a délelőtti előadásokon


 


Összességében közepes, gyenge szintű mennyiség, a minőségi követelményeknek még megfelelő mustfokok, magas, éles savtartalom jellemezte a termést. De ahol tudtak szüretelni, ott ha nem is csúcsminőségű, de jóízű borokat készítettek – összegezte az évjárat jellemzőit Májer János.
A 15. alkalommal megrendezett Vince-napi borünnep szakmai részén Varga Zoltán, a borvidék elnöke vezette a programokat. Köszönetet mondott a szervezőknek, a Balatonfüred-Szőlős Hegyközségnek, a Balatonfüred-Csopak Borvidéknek és a Balatonfüredi Turisztikai Egyesületnek dr. Bóka István is. A Balatonfüred polgármester úgy vélte, hogy a rendezvénynek fontos helye van és a jövőben is fontos szerepe lesz a város borászati életében, kultúrájában.




Varga Zoltán, a Balatonfüred-Csopak Borvidék elnöke


 



A rendezvényen Ferenc Vilmos, a borünnep egyik elindítója, a szekszárdi Dicenty Dezső Kertbarátkör elnökeként emléklapot nyújtott át Bóka Istvánnak azért, hogy nagymértékben hozzájárult a magyarországi szőlőtermesztés fejlődéséhez és fennmaradásához. Posztumusz emléklappal ismerték el a néhány éve elhunyt Figula Mihály munkásságát is.


 



Ferenc Vilmos (balról)  és Bóka István


 


A szakmai tanácskozáson Gál Péter, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai igazgatója a szőlő és bortermelés aktuális kérdéseiről tartott előadást.
A délutáni programban több más mellett Pintér Zsolt balatoni bormarketing szakember beszélt a marketing munka jelentőségéről, a közös fellépés fontosságáról.


 




Gál Péter, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szakmai igazgatója


 



Pintér Zsolt balatoni bormarketing szakember


 


Petzold Attila borász, sommelier, a Borakadémia oktatója közös vakkóstolást tartott a résztvevőkkel a borvidék tíz borából. A borokról csak a fajtát és az évjáratot közölte a kóstolókkal, mielőtt mintaszerűen megvizsgálták mindegyik bor összes fontosabb jellemzőjét.


 




Petzold Attila borász, sommelier részletesen kielemezte a megkóstolt tíz bort


 




A résztvevők egy része a délutáni programon


 


A szakember beszélt a borok esetleges hibáiról, különleges értékeiről. Ha kellett tanácsot adott arra is, hogy a kisebb hibákat a megfelelő kóstoltatással, a borkorcsolya optimális kiválasztásával hogyan lehet tompítani, elfedni.
Csak a kóstolás után derült ki, hogy a sorban a szentantalfai Dobosi Pincészet 2014-es Kéknyelűje, balatonudvari Skrabski Pincészet 2013-as Rajnai Rizlingje, a pécselyi Kálmán Pince 2014-es Olaszrizlingje, a paloznaki Csiszár Családi Pince 2014-es Olaszrizlingje, a füredi Figula Pincészet 2014-es Zenitje, a füredi Koczor Pincészet 2014-es Chardonnay-ja, a zánkai Lídia Pincészet 2012-es Szürkebarátja, az aszófői Fodorvin Családi Pincészet 2014-es Cabernet Sauvignon rozéja, a Kálmán Pince 2012-es Cabernet Franc bora és az aszófői Salánki Borpince Cabernet Franc-Cabernet Sauvignon-Merlot cuvée bora kapott helyet.


 



 


A kóstolók a borok mellé ötféle borkorcsolya közül választhattak. Ezeket az Anna Grand szakácsai készítették. A káposztás rúd, kapros-túrós tekercs, “vajdasági sós”, vadpástétomos kifli és sajtkrémes falatka közül a többség a vadpástétomos kiflit találta a legjobbnak, így egy éven át ez viselheti a Balatonfüred Borkorcsolyája címet.


 




Közülük választották ki a legfinomabbat


 


Az előadások, kóstolók mellet kisebb vásár is színesítette a rendezvényt. A bálterem előtti folyosón pálinkákat, sajtokat, lekvárokat, levendulából készült termékeket, boros és más ízesítésű bonbonokat, különböző olajokat mutattak be a termelők.


 



 



 



 



 



 


A borünnep zárásaként a gazdák előszedték a többi bort is, hogy megízleljék, kinek milyenre sikerült a tavalyi termés.


 




Én a KRESZ előírásai miatt csak korlátozott mértékben vehettem részt a közös értékelésben, de a vakkóstoláson is szereplő Rajnai Rizlingről és a rozéról bátran állíthatom, hogy mindegyik illatban gazdag, finom ízekkel, zamatokkal rendelkező tartalmas ital volt.
Győrffy Árpád


 




Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár