Balatoni tél – Eddig csak szeles, hideg időt kaptuk, a téli örömökre még várni kell

Sirályokat fotózó nő SiófokonAz igazi balatoni télből pillanatnyilag csal ennyi jut, a sirályok, hattyúk, kacsák és a parti jég fényképezése - Fotó: Győrffy Árpád

Úgy tűnik korán örültünk az ígért télnek. Én legalábbis így jártam a múlt hét végére és a hét elejére kiadott meteorológiai előrejelzésekkel. Abban bíztam, hogy több év kihagyás után végre normálisan befagy a Balaton, és a harmadik próbautat is megtehetem a négy éve készített fakutyánkkal. A hétfői tapasztalataim szerint ehhez még sokat kell aludnunk.

Sajnos a hétfő délelőttre jósolt tiszta, napos idő sem jött be, ezért kicsit szürkék lettek a fotóim, de a helyzetről talán így is képet adnak. A körutat a balatonakarattyai Tengerlátóparton, a magaspart tetején futó Kisfaludy sétányon kezdtem. Már itt kiderült, hogy jég legfeljebb a part közelében, ott is inkább csak a széltől védett részeken tudott kialakulni az erős hullámzás miatt.

Kilátás Kenese és a Fűzfői-öböl felé az akarattyai Tengerlátópartról. A viszonylag egybefüggő jégtakaró azt mutatta, hogy a hideg itt legyőzte a hullámzást – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás az akarattyai Tengerlátópartról déli irányba

Az akarattyai Bercsényi és Gumirádli strand felé nézve is egybefüggő jeget lehetett látni a part közelében – Fotó: Győrffy Árpád

Kilátás az akarattyai Tengerlátópartról a Lidó strandra

Bezzeg a lábaim előtt, alatt húzódó Lidó strand partjától néhány méterre már hullámok vágtattak és morajlottak – Fotó: Győrffy Árpád

Balatonvilágos UFO leszállóhely

A balatonvilágosi szépkilátó alatt lévő “UFO-leszállóhelynél” még plasztikusabban látszott, hogy ezen a részen csak egy keskeny parti sávban alakult ki a jég – Fotó: Győrffy Árpád

Balatonvilágos szépkilátóról Siófok felé

Siófok felé elnézve az is kiderült, hogy amíg szem ellát, addig ugyanez a helyzet a déli parton – Fotó: Győrffy Árpád

Siófok Aranyöböl

Siófokon először az Aranyöbölnél – hivatalosan a Szent István sétányon – álltam meg, ahol az öböl bejáratát őrző nádasokig fagyott be az itt nagyon sekély és védett Balaton – Fotó: Győrffy Árpád

Siófok Balatoni sellő

A siófoki Rózsakert előtt a félig levetközött Balatoni sellő-szobor fogadott – Fotó: Győrffy Árpád

Siófok sirályok, kacsák, hattyúk

Ahogy nyáron is megszokhattuk, itt nagyobb volt az élet most is, mint a tó más részein – Fotó: Győrffy Árpád

Jeges siófoki kikötő

A kikötő zárt részének jelentős részét darabokból újra összefagyott jég borította, de a kikötő bejáratán túl itt is hullámzott a Balaton – Fotó: Győrffy Árpád

Bahart kikötő hajók téli pihenőn

A Bahart téli pihenőre lehorgonyzott hajói körül szabadon csillogott a víz. Valószínűleg szivattyúval kevertetik az alsóbb, melegebb rétegekből, hogy ne tudjon befagyni – Fotó: Győrffy Árpád

Balatonszárszó József Attila emlékmű

Téli hangulatot mutatott a balatonszárszói József Attila emlékmű is – Fotó: Győrffy Árpád

Balatonszárszó Tóparti park

A szárszói Tóparti parkban sétálók is csak vágyakozhattak az igazi jég után – Fotó: Győrffy Árpád

Balatonszárszó Tóparti park jéggel

A hullámok már korábban már itt is többször széttörhették a vékonyabb jeget, ami a csendesebb és hidegebb éjszakákon újra összefagyott – Fotó: Győrffy Árpád

Balatongyörök móló

A balatongyöröki mólónál is csak a nyugati oldal parttal záródó csendes sarkában alakult ki valamennyi jég, a strand felőli oldalon az állandóan mozgásban lévő víz nem engedett a fagynak – Fotó: Győrffy Árpád

Balatongyörök strand télen

Jég nélkül a strandon csak a séta jutott az arra járóknak – Fotó: Győrffy Árpád

Balatongyörök nyilvános WC

Talán nem botránkoztatok meg senkit az utolsó képpel, de nem hagyhatom ki a Balaton legkülönlegesebb, vagy legkirályabb vécéjét a móló illetve a strand bejárata mellett. A györöki önkormányzat a tóparti települések közül egyedüliként működtet már évek óta egy az év 365 napján 0-24 óráig nyitva tartó ingyenes vécét. A minőség a képen látható – Fotó: Győrffy Árpád

Hát ennyit az eddigi télről. Az előrejelzések szerint igazi jégre január végéig nem nagyon számíthatunk. Talán majd februárban lesz egy kis lehetőség arra, hogy felfrissítsük fakuló emlékeinket az igazi balatoni telekről.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatoni tél – Eddig csak szeles, hideg időt kaptuk, a téli örömökre még várni kell" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár