Balatoni programok a 2019. október 31-november 22. közötti időszakra

Kilátás a siskei temetőből Balatonfüreden - Fotó: Győrffy Árpád

November első hétvégéje a Balatonnál is az emlékezésről, elcsendesülésről szól, így rendezvényekben nem nagyon dúskálhatunk. Persze az őszi természet külön program nélkül is kellemes időtöltést kínál, s ha ezt másokkal együtt szeretné csinálni, akkor Vonyarcvashegyen Kilátó-körtúrára, Kisapátiból pedig a Szent György-hegyen sárkányölő Szent György nyomába indulhat szombaton.

 

Összeállításunk három hétre szól, így a következő két hétvégére is már most megtervezhetjük programunkat. A folyamatosan bővülő ajánlónkban egyes rendezvényeknél a címre kattintva megnyithatjuk a részletes program oldalát. További információk a cikk végén. Jó válogatást, kellemes szórakozást, időtöltést!

A Márton-napi programok, akciók a balatoni régió vendéglőiben, borászatainál 2019-ben című írást innen érheti el!

Alsóörs

November 5., kedd 17:00 – Művelődési ház
Lakossági fórum – konzultáció és rendkívüli teadélután a Települési Vízparti Terv egyeztetési anyagáról, a Balaton part központi, építési szabályozásával kapcsolatosan. A önkormányzat szervezésében zajló fórumon részt vesz Mártonffy Gábor főépítész is

November 9., szombat 18:00 – Eötvös Károly Művelődési Ház
Márton-napi vigasság
18.00 Az Endrődi Sándor Református Általános Iskola diákjainak műsora
Az új bor szentelése és áldása – Bormustra és borkóstolás
19.00 Libavacsora – sült libacomb, burgonya, párolt káposzta, desszert
20-24 óráig bál a Sa-Si duóval
A belépőjegy ára 3000 forint. Helyfoglalás: Nagy Veronika, +36 20 591 5350. Az önkormányzat a belépőkből befolyt összeggel az iskola játszóterének felújítását támogatja

Badacsony

November 09., szombat – Gyülekező: 16.00 óra; Szegedy Róza Ház
Holdfénytúra a Badacsonyon
Hangulatos alkonyati és esti túra a Badacsony tetején található Kisfaludy-kilátóhoz. A túra során megismerkedünk a hegy természeti és kultúrtörténeti értékeivel, miközben hallgatjuk a macskabagoly kísérteties hangját. A kilátóból pazar kilátás nyílik a csillagok és Hold fényében szikrázó Balatonra és a Káli-medence gyöngyfüzérként világító falvaira. Elemlámpa ajánlott!
Útvonal: Szegedy Róza-ház – Kisfaludy-ház – Rózsakő – Hertelendy-emlék – Kisfaludy-kilátó. Időtartam: 2.5 óra. Táv: 4 km. További információk a részvételről, jelentkezésről >>

Badacsonyi Borvidék

November 16.
I. Badacsonyi Újbor Kóstoló
Sétálókóstoló a Badacsonyi Borvidék 12 borászatának részvételével, több mint 30 borral

Badacsonytomaj

November 9., szombat 14:00 – Bazalt templom előtti tér
Márton-napi Vigasság és Tökfaragó Verseny
A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület az idén is megszervezi Márton-napi rendezvényét a badacsonytomaji Szent Imre templom, vagy közkeletű nevén, a Bazalttemplom előtti téren. A november 9-én szombaton 14 órakor kezdődő program során az idén is csapra verik a Márton-napi újborral megtöltött hordót

Balatonakali

November 9., szombat 13:00 – Gyülekező az “Ovinál”
Őszi falukerülő túra
A túra úticélja ezúttal a Becseri erdészház lesz, mely kirándulást a környék erdeiről, vadállományáról szóló rövid ismertető is színesít majd. A Dörgicsei útról közelítünk a Fenye-hegy irányába, melyet elhagyva hamarosan már oda is érünk a Becseri erdőbe. Haza a Horog-völgyön át jövünk, a korai szürkület és sötétedés miatt zseblámpáikat ne felejtsék otthon!

Balatonberény

November 9., szombat 17:00 – Művelődési ház
Márton-napi jótékonysági operett- és musicalest – Közreműködnek az Operett Voices Társulat művészei
Belépőjegy 2000 Ft. A bevételt a balatonberényi Csicsergő Óvodának ajánlják fel digitális eszközök és új bútorok beszerzésének támogatására

Balatonföldvár

November 10., vasárnap 14:00 – Bajor Gizi Közösségi Ház
Márton Napi játszóház, lámpás felvonulás Balatonföldváron
14.00 – 18.00 Pásztorka játszóház és élő libák
Interaktív gyermek játszóház: Természetes alapanyagokból készített játékok, fajátékok és még sok más egyéb állatos és hagyományőrző játék és foglalkozás várja az óvodásokat és a kisiskolásokat
14.00-18.00 Lámpás készítő kézműves-foglalkozás
Az esti lámpás felvonuláshoz mindenki elkészítheti a saját lámpását. Hozz magaddal befőttesüveget, „ledes” teamécsest és az alkotókedvedet se hagyd otthon!
16:30 Szent Márton legendájának elmesélése – a gyerekek és közönség bevonásával.
17.00 Lámpás felvonulás – Útvonal: Közösségi ház – Petőfi utca – Kulipintyó villa – Kápolna
18.00 óra: A kápolnánál zsíros kenyérrel, teával, forralt borral várják a felvonulókat a Balatonföldvári Kolpingosok

Balatonudvari

November 9., szombat 17:00
Márton napi búcsú
17.30-tól gyülekező a katolikus templom előtt a lámpás felvonuláshoz. Indulás az ünnepi vesperást követően kb. 17.45-kor
A felvonulás útvonala: katolikus templom-Posta főtér-kultúrház (Lámpásról a résztvevők maguk gondoskodnak)
Kultúrház
18.00 Ludaskása vacsora a balatonudvari háziasszonyok jóvoltából, újbor mustra a gazdák felajánlásaiból
19.00 Sztárvendég: Delhusa Gjon
20.00 Retro Party batyus jelleggel – kb. 22.00 Tombola

Gyenesdiás

November 5., 17:00 – Községháza nagyterme
Verses, zenés megemlékezés a 100 éve született, Gyenesdiáshoz kötődő Jánosy István költőről

November 9., szombat 17:45 – Iskola aulája
Márton napi Zöld Est a Forrásvíz Természetbarát Egyesület szervezésében

November 10., vasárnap
Zeneterápiás konferencia a családok egészségéért
Az előadásokon túl izgalmas workshopok közül választhatnak a résztvevők, illetve a színvonalas játszóházairól (is) ismert házigazda egyesület kisgyermekkel érkezőknek berendezett babasarkot is biztosít. A konferenciára, melyen ingyenes a részvétel, várják az oktatási-nevelési intézményben dolgozókat, az egészségügyi dolgozókat, a szociális társszakmákban tevékenykedő kollégákat, és minden kedves a témák iránt érdeklődőt

Hévíz

November 09-10., szombat, vasárnap – A város több pontján
Márton-napi családi fesztivál libafuttatással és Ocho Machóval
Több év után visszatér Hévíz központjába a Márton-napi libashow leglátványosabb része, a libafuttatás. Sőt az idén a Ladánybene 27 zenekar és az Ocho Macho ingyenes koncertjével is megtolják a hangulatot. A korábbi helyszín, a Tavirózsa utca környéke sem marad program nélkül, itt kézműves foglalkozást, harmonikás nosztalgiaműsort tartanak mindkét nap

November 15., péntek 19:00 – Városháza díszterme
Egy este kedvenceinkkel – A szerelem dallamai
Közreműködik Létay Dóra és Éliás jr. – Jegyek elővételben vásárolhatók 3000 Ft-os áron, a Fontana Filmszínház pénztárában: Hévíz, Rákóczi u. 9. valamint online jegyfoglalás a fontanamozi.ticketpoint.hu weboldalon

Keszthely

November 5-6., kedd, szerda 10.00-12.00 – Vasútmodell-kiállítás
Múzeumok Őszi Fesztiválja – Megy a gőzös, megy a gőzös …

Az őszi szünet idején a gőzmozdonyok korába kalauzolja a vasút és a vasútmodellezés iránt rajongókat a Helikon Kastély történelmi modellvasút-kiállítása. Az érdeklődők megtekinthetik a kiállítás legújabb modelljeit, a MÁVAG híres mozdonyait, és megismerhetik történetüket. A terepasztalon nyomon követhető a vonatok világának fejlődése, amelyet számtalan érdekes történet színesít. A vasútmodellezést is kipróbálhatják a résztvevők, amelyhez segítséget is kapnak.
Regisztráció kötelező! Regisztrálni lehet: modellvasut@helikonkastely.hu

Kisapáti – Szent György-hegy

November 2., szombat – Gyülekező: 10.00 óra, temető melletti parkoló
Túra a Szent György-hegyen, sárkányölő Szent György nyomában
A hegy természeti és kulturális értékeinek megtekintése szakvezetéssel. Útvonal: turistaház – Jégbarlang – bazaltorgonák – tető – Oroszlánfejű-kút – Tarányi-ház – Lengyel-kápolna. Időtartam: 3.5-4 óra. Táv: 8-10 km. Szintkülönbség: 300 m. Részvételi feltételek >>

 

Siófok

Október 28-31. – KIKK, előcsarnok és színházterem
Szünidei Szöszmötölő

Mindegyik nap 9.00-12.00-ig kézműves foglalkozással várják a kicsiket és a nagyokat az előcsarnokban.
Október 28., hétfő 10.00 – KIKK, színházterem
Gyermek Matiné filmvetítés – A kis szörny és a fiú kalandjai
Október 29., kedd 10.00 – KIKK, színházterem
Gyermek Matiné filmvetítés – Az építőkockás figurák kalandja folytatódik
Október 30., szerda 10.00 – KIKK, színházterem
Gyermek Matiné filmvetítés iskolásoknak – A fantasztikus vidámpark
Október 31., csütörtök 10.00 – KIKK, színházterem
Gyermek Matiné filmvetítés óvodásoknak – A szörnnyé változott család kalandja
A filmvetítés és a foglalkozás ingyenesen látogatható

November 8., péntek 17.00 – KIKK, előcsarnok
Karibi Táncház

Táncházunkban a Karib-térség több táncának alapjaival ismerkedhetnek meg: a kubai salsával, a dominikai merengue-vel és bachata-val. Egyszerűen követhető lépéseket tanulunk meg, melyeket közösen zenére ki is próbálunk. A táncház lényege, hogy részt vegyünk a táncokban, ezért javasolt a kényelmes lábbeli.

November 8., péntek 19.00 – Sarlós Boldogasszony katolikus templom
Zenélő templomok komolyzenei koncertsorozat – Szamosi Szabolcs orgonaművész koncertje – közreműködik Solymosi Péter trombitaművész

Szamosi Szabolcs orgonaművész koncertezett Magyarország minden jelentős templomi és koncertorgonáján, Európa több országában, Izlandon és az USA-ban is. Minden hangszerrel játszott már együtt. A dzsesszel és annak karakteres hangszerével, a szaxofonnal társítva az orgonát, Dés Lászlóval koncertezett Magyarország számos pontján. Több mint húsz éve a Pécsi Szent István Bazilika karnagya, 1994 és 2013 között orgonistája és zenei vezetője. 2013 óta a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója.
Solymosi Péter 2002-től Pécsi Szimfonikus Zenekar, majd a Pannon Filharmonikusok I. trombitása, 2006-tól szólamvezetője. 2000-ben a bukaresti Jeunesses Musicales Nemzetközi Trombitaversenyen I. helyezést ért el, majd 2001-ben a Szegedi és Debreceni Konzervatóriumok Trombitaversenyén második helyezett lett.
Műsor: J. Stanley: Trumpet Voluntary, J.S. Bach: C-dúr toccata, adagio és fúga BWV.564, J. Haydn: Adagio- C-dúr concerto, Kodály Z.: Epigrammák, C. Franck: h-moll Prélude, Fugue et Variations, G.F. Händel: D-dúr szvit
Jegyárak: 1.200 Ft – Jegyek kaphatók a KIKK jegypénztárában, valamint az előadás napján a kezdés előtt 1 órával a helyszínen.

November 9., szombat 10.00-17.00 – KIKK, előcsarnok
Egészséges vesékért – Veseszűrő nap a Vesebetegek Siófoki Egyesülete szervezésében

Teljes körű vizelet vizsgálat; orvosi-, és dietetikus tanácsadás; egészségmegőrző mozgásgyakorlatok időseknek; koleszterin-, vérnyomás-, húgysav-, vércukor-, vér O2-, testzsír mérés
A rendezvény ingyenesen látogatható

November 12., kedd 18.00 – KIKK, színházterem
Bölcsek Iskolája – Jakupcsek Gabriella – És te hogy vagy?

Az ismert műsorvezető szokásához híven kérdez, egyre csak kérdez. Lehetünk fiatalok, idősebbek, gyerekes szülők, vagy gyerektelenek, élhetünk párkapcsolatban, vagy szingliként, ő számba veszi a lehetséges élethelyzeteket. Olyasfajta kérdésekre keresi a választ, hogyan neveljünk boldog gyereket, hogyan boldoguljunk a magánéletben, a munkahelyen, melyek a párkeresés és a párkapcsolat buktatói, vagy hogyan élhetünk túl egy válást. Azon gondolkodik, mik a lehetőségeink, ha boldogtalan kapcsolatban élünk, vagy épp egy szerelmi háromszögben jutunk szerephez. Honnan merítsünk erőt, hogy ki tudjunk szállni, és tovább tudjunk lépni. Emelt fővel.
Jegyárak: 1.500 Ft

November 15-17., péntek-szombat – KIKK, előcsarnok és színházterem
Országos Rajzfilmünnep az Animáció Világnapja alkalmából
Mézga család bemutatásának 50. évét ünnepeljük és a 85 éve született Nepp Józsefre emlékezünk.

November 15. péntek
10.00 Macskafogó 2.   –   13.00-16.00 Egy komisz kölyök naplója mesék és kézműves foglalkozás
November 16. szombat
10.00 Vili, a veréb   – 13.00-16.00 Kérem a következőt mesemaraton és kézműves foglalkozás
November 17. vasárnap – Ezen a napon jelmezben érkezőket apró ajándékokkal jutalmazzuk.
10.00 Vízipók csodapók – felújított változott – 13.00-16.00 Mézga család mesemaraton és kézműves foglalkozás
A rendezvény ingyenesen látogatható

November 20., szerda 10.00-14.00 – KIKK, színházterem
Gyermekjogi nap Siófokon

Pszichológus, bíró, gyermekjogi szakember és gyermek zenekar közreműködésével – A Siófoki Járásbíróság és a Kámán Imre Kulturális Központ közös rendezvénye gyermeki jogokról, a Gyermekjogi Egyezményről gyermekeknek, gyermekekkel foglalkozó felnőtteknek és mindenkinek akinek fontos a gyermeki lét

Tihany

November 15-17., péntek-vasárnap
Garda fesztivál halfőző versennyel, játékkal, túrával, bállal
A korábban jól bevált recept szerint rendezik meg a balatoni késő ősz legnépszerűbb programját, a 18. Tihanyi Garda Fesztivált. A három napos rendezvényen a kisgyerekes családok, a bulizni vágyók, az aktív kikapcsolódást vagy éppen a csendesebb elmélyülést keresők is megfelelő elfoglaltságot találhatnak maguknak.

Vonyarcvashegy

November 2., szombat 11:00 – Gyülekező a Helikon Taverna parkolójában
Kilátó-körtúra
Útvonal: Helikon Taverna- Mária szobor- gyenesdiási Fénykereszt-Vadlán-lik- Nagymező-Berzsenyi kilátó- Helikon Taverna. Hozz magaddal: zárt cipőt; túrához alkalmas ruhát; vékony esőkabátot; enni-, innivalót (nagyon fontos); ha nem lesz tűzgyújtási tilalom, szalonnasütés (szalonna, hagyma, kenyér); térképet, fényképezőgépet. Programinformáció: Horváth Tamás – +36/30/380-6690

November 7., csütörtök – Művelődési ház
XIII. Helytörténeti Nap

November 9., szombat – Művelődési ház
Márton-napi batyus bál
Belépő: 1000 Ft, mely elővételben fizethető

November 16., szombat – Rendezvénytér
Kolbászoló – Disznótoros és Kolbásztöltő verseny jó zenékkel
Igazi falusi disznóvágásra várnak mindenki november 16-án, szombaton délelőtt 9 órától a Kossuth utcai rendezvénytérre. A napot házi pálinkával kezdik, ahogy az ilyenkor dukál, majd nekilátnak a disznó pörzsölésének, tisztításának, feldolgozásának. A munkába bárki bekapcsolódhat.

Zánka

November 8-9., péntek, szombat 18:00 – Theodora Étterem
Márton napi Libavacsora és Újbormustra
Menü: sült libacomb párolt káposztával tört burgonyával. A vacsora ára borkóstolóval: 2.300.- Ft. Jelentkezni a Theodora Étteremben és a Faluházban lehet az alábbi telefonszámokon: Theodora Étterem: +36 20 923 0461, Faluház: +36 30 463 2203

További programok

Balatonfüred
November 3., vasárnap 17:00 – Arácsi Népház
Egyedül a végtelen égbolton – Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy előadása

November 9-10. – Vitorlás tér
Füred Gastro – belépődíjas rendezvény
November 13., szerda 11.00 – Kiserdő, Kőszínház
A Magyar Nyelv Napja – ünnepi megemlékezés, közös versmondás
Köszöntőt mond Géczi János költő
November 15., péntek 19.00 – Kisfaludy Galéria
Ady 100 – a csíkszeredai Role zenekar koncertje
Zene, vers, vers-zene, ős viadal, álom-villanás,
rőzse-dalok, vér és arany…
November 16., szombat 17:30 – Vaszary Galéria
Lyukasóra Klub – irodalmi kalandozás a közönség részvételével
Moderátor: Lator László a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas költő – részt vesznek: Várady Szabolcs Kossuth-díjas költő, Kiss Judit Ágnes költő, író. Kőrizs Imre Zelk Zoltán-díjas költő, klasszika-filológus, Tóbiás Krisztián költő 

Az összeállítás első részében a Balatontipp működését támogató önkormányzatok és más szervezetek rendezvényeiről, vagy általunk más okok miatt kiemeltnek tekintett programokról írunk a települések betűrendje szerint. A cikk második részében további települések, szervezetek ingyenes programjairól gyűjtöttünk össze információkat.

A programokon való részvétel többségében ingyenes. Ahol ezzel ellentétes információnk van, ott külön jeleztük. A szervezők többnyire nem garantálják, hogy minden a tervek szerint alakul, és mi is tévedhetünk a közlésnél. A listát hetente újabb héttel előre gördítjük egy új cikkben, de addig ez az írás is bővülhet. Nézzen vissza később is!

Az összeállítást Győrffy Árpád készítette

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár