November

Siófok – Szabadtéri kiállítással is emlékeznek a városban született Kálmán Imrére

Eredetileg programajánlónak szántuk ezt az írást, mert november elején még úgy volt, hogy színházi, bábszínházi előadással, rajzfilmekkel, kávéházi, rockzenei, templomi és szimfonikus koncerttel, kabaréval, irodalmi esttel, kiállításokkal és kézművesek termelők piacával várják az érdeklődőket ebben a hónapban is a Kálmán Imre Kulturális Központban. De a koronavírus közbeszólt.


Badacsony Régió – Szabadidős programok 2020 novemberében

A Badacsony Régió településein novemberben is több olyan járványállónak szánt programot terveztek, amik többnyire szabadtéren zajlanak, és lehetőség van a megfelelő távolságtartásra. A szigorodó korlátozások miatt azonban kérdéses lehet ezek megtartása is.  Ezért mielőtt elindulna valaki, további tájékozódást javaslunk az aktuális helyzetről a rendezvények címére kattintva


Balatoni programok a 2019. november 28-december 19. közötti időszakra

A következő hétvége legfontosabb programja az első adventi gyertya meggyújtása lesz. Több helyen műsorral színesítik az ünnepi rendezvényt. Siófokon pénteken rendezik a Városnapot. Több más mellett vásárral, koncerttel és ingyenes korcsolyázási lehetőséggel is várják az érdeklődőket. Badacsonytördemicen pedig elindítják a forraltbor főző szezont.




Balatoni programok a 2019. november 7-28. közötti időszakra

November második hétvégéjén a libák és az újborok lesznek a főszereplők, de még a töklámpások is ott pislákolnak majd a balatoni rendezvényeken. Több más mellett borvidéki újbor cuvée kóstolás és tökfaragó verseny lesz Badacsonytomajon, Hévízen pedig az evés, ivás és koncertek előtt meg is kergethetjük a libákat.


Balatoni programok a 2019. október 31-november 22. közötti időszakra

November első hétvégéje a Balatonnál is az emlékezésről, elcsendesülésről szól, így rendezvényekben nem nagyon dúskálhatunk. Persze az őszi természet külön program nélkül is kellemes időtöltést kínál, s ha ezt másokkal együtt szeretné csinálni, akkor Vonyarcvashegyen Kilátó-körtúrára, Kisapátiból pedig a Szent György-hegyen sárkányölő Szent György nyomába indulhat szombaton.


Balatoni programok a 2019. október 25-november 15. közötti időszakra

Október utolsó hétvégéjén a balatoni régióban több más mellett Balatonfűzfőn Borzongás Fesztiválra, Keszthelyen a Festetics-kastélyba koncertekre és múltidéző kastélylátogatásra, Siófokon a Kálmán Imre Emléknapok programjaira, Vonyarcvashegyen pedig az Őszi Borparádé és Zalai GasztroParty című programra várják az érdeklődőket. Az érkező hidegfront előtt még szép kirándulásokat is tehetünk a sárguló, vöröslő levelektől színes vidéken.


Balatoni programok a 2019. október 18-november 8. közötti időszakra

Jellegzetes őszi programokkal várják ezen a hétvégén is a vendégeket a Balatonnál. Több más mellett Badacsonyban vezetett túrán erednek a hajnalmadár nyomába, Balatongyörökön a Bece-hegy boraival ismerkednek, Balatonszárszón irodalmi programokra és helytörténeti sétára, Keszthelyen ingyenes hangversenyekre, Siófokon nemzetközi dalostalálkozóra, Szigligeten süllőfesztiválra, Zánkán pedig szüreti mulatságra invitálnak mindenkit.










A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár