Balatongyörök és Siófok kimagaslóan szerepelt az európai virágosítási versenyen – 2015.09.18.

Balatongyörök és Siófok kimagaslóan szerepelt az európai virágosítási versenyen – 2015.09.18. 




Pénteken óriási balatoni sikerrel zárult az Entente Florale Európai virágosítási, településszépítési verseny. A hazánkat képviselő két balatoni település egy aranyat, egy ezüstöt és mellé egy elnöki különdíjat kapott.


Mint korábban többször írtunk róla, a múlt évi hazai sikeres szereplésnek köszönhetően a városok közül Siófok, a községek közül pedig Balatongyörök került be 12 ország 24 ezer települése közül beválogatott 16 versenyébe.
A nemzetközi zsűri július 3-án Siófokot, majd másnap Balatongyörököt járta be, és hallgatta meg a települések képviselőit a környezetvédelmi, településfejlesztési, környezetszépítési munkájukról, terveikről. Kíváncsiak voltak arra is, hogy a települések lakói mennyire fognak össze, működnek együtt a munkában.
A szemlék során kapott visszajelzések alapján mindkét település vezetője óvatos optimizmussal utazott el az angliai Bristolban szeptember 18-án este tartott díjkiosztó ünnepségre.
–  Az oklevelek közül bármelyiket is kapjuk, örülhetünk neki, hisz már önmagában az nagy siker, hogy részesei lehettünk ennek a versenysorozatnak – nyilatkozta nem rég a Balatontippnek Bíró Róbert, Balatongyörök polgármestere.
A zsűri döntése alapján ennél nagyobb öröme nem lehet, mert Balatongyörök a hét községnek kiosztott két arany oklevél egyikét Balatongyörök nyerte el.


Balatongyörök történetében az idei év a rendkívül sikeres időszakok között szerepel majd, hisz a bristoli arany mellett az idei szezonban a község strandja kapta a legtöbb pontot a Balatoni Szövetség minősítésén, és a Balatontipp strandosztályozását is a györöki strand zárta a legjobb jeggyel


 



A tavasszal megszépített balatongyöröki templomtér – Fotó Győrffy Árpád


 



Balatongyöröki utcarészlet büfékkel, boltokkal, virágokkal  – Fotó Győrffy Árpád


 


Nincs oka a szomorkodásra dr. Lengyel Róbert siófoki polgármesternek sem. A város egy ezüst oklevél mellé elnyerte a Legszebb Városközpont különdíjat a zsűri elnökétől.


 



A siófoki főtér a kultikus víztoronnyal – Fotó Győrffy Árpád


 


A többi község közül Balatongyörök mellett arany oklevelet kapott az ír Kilrush, ezüstöt nyert a cseh Modrá, a német Wieden, a holland Beesel és a szlovén Radlje ob Dravi község. Az olasz La Magdeleine falut bronz oklevéllel díjazták.
A városok versenyében arany oklevelet kapott az ausztriai Mödling, a németországi Rheinfelden, az ír Trim, az olasz Merano, a holland Bergen op Zoom és a szlovéniai Slovenj Gradec. Ezüst oklevéllel díjazták Siófokon kívül a belgiumi Genk és az Egyesült Királyságban található Henley várost.
A szervezet elnökének “Biodiverzitás” különdíját a cseh Modra község nyerte el.


 



A díjazott települések képviselői Bristolban – az első sorban balról a harmadik Bíró Róbert balatongyöröki, a következő dr. Lengyel Róbert siófoki polgármester – fotó Entente Florale



Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár