Balatongyörök – Jó hangulatú adventi forgatag a templomtéren

Nagyon kiváló helyszínnek bizonyult a templomtér az adventi ünnephez

A résztvevők hangulata szerint nagyon bejött a háromnapos Balatongyöröki Adventi Forgatag új helyszíne, a templom alatti tér és az ott álló Fehér Vitorlás Vendéglő fedett terasza.

 

A Balatongyöröki Turisztikai Egyesület és a helyi német telepesek szervezésében zajló programot a korábbi években a közösségi ház oldalában felállított sátorban rendezték. Az sem volt rossz, de a most 10. alkalommal tartott rendezvény sokkal jobban illett az új helyszínre, a templom alatti térre. Ráadásul még a sátor legfontosabb előnyét, a rossz időtől való védelmet is biztosítani tudták, mert a téren álló Fehér Vitorlás Vendéglő tulajdonosa, Raposa János ingyenesen felajánlotta a fedett teraszát a kézműves vásárhoz, forralt boros, teás, süteményes, kolbászos pultok működéséhez. Sőt még egy kis házikót is biztosított. Így az idén először megnyithatták a Mikulásházat is, ahol személyesen a Mikulás fogadta a gyereket közös fotózásra, ajándékozásra, beszélgetésre – ahogy azt a finn Joulupuki a Rovaniemi melletti rezidenciáján teszi.

 

A Mikulásházban a gyerekek közös fotót készíthettek a Mikulással, és még ajándékot is kaptak ráadásként

 

A Hölgy Klub tagjai az idén is megtartották a süteményvásárt a saját készítésű finomságaikból. A sütemények mellett az idén kocsonyát is kínáltak

 

Többen kínáltak saját készítésű ajándéktárgyakat, díszeket

 

Nehéz volt választani a szebbnél-szebb koszorúk, díszek közül

 

A rendezvényt egykor kezdeményező Peter Bungardt mini vidámparkjának az idén is sok csodálója volt

 

Koncz Katalin figurái is jól illettek a karácsonyi vásárhoz

A háromnapos program a korábbi években kialakult rend szerint alakult. A pénteki nap inkább az idősebb fiataloknak, felnőtteknek szólt, a vásár és a forralt bor mellett koncertekkel és a Balaton Old Boys Band retro karácsonyi partijával várták a vendégeket.
Szombaton délután főleg a gyerekeknek próbáltak kellemes perceket szerezni a Varázshangok Játszóházzal, játszótérrel, a folyamatosan működő Mikulásházzal és a Mikulásvonattal. A színpadi programot a Csány-Szendrey AMI gyermekkórusa nyitotta, majd a Györökön harmadszor fellépő HandaBanda Zenekar adott Mikulásváró koncertet. A gyerekek megajándékozása után Szabó Leslie játszott, majd a Crazy Monday záró bulija közben kisorsolták a tombolához felajánlott tárgyakat.

 

A Mikulásvonat több kört tett a faluban, hogy a gyerekeket begyűjtse. Az első útra a Mikulás és segédei is elmentek

 

A keszthelyi Csányi-Szendrey iskola kórusa a színpadon

 

A játszóházban mézeskalács díszeket is lehetett készíteni

 

Díszes györöki keretet is biztosítottak az adventi emlékfotóhoz

 

A Mikulásváró bemelegítést az idén is Zselyke és a HandaBanda vezényelte

 

Raposa János, a Fehér Vitorlás Vendéglő tulajdonosa (balról) és Kovács István, a vendéglő szakácsa egy nagy üstben főzte a halászlét a téren

 

Szombat esti hangulat a templomtéren

Az Adventi Forgatag vasárnap délután a négy szomszédos község hagyományos adventi ünnepségével zárult a templom előtt, illetve a templomban. A programot a Gyenesi Dalárda pásztorainak regölős műsora nyitotta, majd a köszöntők után Biró Róbert györöki, Gál Lajos gyenesdiási, Herczeg Béla vállusi és Péter Károly vonyarcvashegyi polgármester együtt meggyújtotta meg a négy falu közös adventi koszorújának első gyertyáját. A következő hétvégéken mindegyik községbe elviszik a koszorút, az utolsó gyertyát az idén Válluson gyújtják meg. A györökiek saját koszorúján Biró Róbert és Horváth Lászlóné, a turisztikai egyesület elnöke gyújtotta meg az első gyertyát.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár