Balatonfűzfő – Több vendéget és több adót szeretnének

A turisztikai fórumot a városházán, a fűzfői "Fehér Házban" rendezték

Más szemléletű marketingmunkára lenne szükség a településeken és az idegenforgalmi adó befizetéséhez is jó lenne valamilyen hatékony ösztönzőrendszer – állították egy Balatonfűzfőn tartott turisztikai tanácskozáson.

 

Az Orthodox és unorthodox megoldások című fórumot egy tanácsadó cég szervezte a város önkormányzatával. A környező települések önkormányzati és turisztikai szakemberei mellett többen érkeztek távolabbról is.
Legyen ez egy szembenéző nap! – szólította fel a fórum résztvevőit házigazdaként köszöntő Marton Béla polgármester. Úgy vélte, a mai Magyarországon elszoktunk attól, hogy szembe nézzünk a dolgokkal. Mondjuk ki a jót, de próbáljuk javítani azt, ami esetleg nem megfelelő a képben.

A fűzfői polgármester szembenézésre kérte a fórum résztvevőit

 

A polgármester szerint így van ez az oly sokat hangoztatott együttműködéssel is. Ez a szöveg kiüresedett, a valóságban nem létezik együttműködés. A települések közötti verseny megfelelő keretek között nem lenne probléma. De ha mindenki arra törekszik, hogy egyedül, a másikat lenyomva oldja meg a problémáit, akkor mindegyikük sikertelen lesz – vélte Marton Béla.

A szakmai nap vezető előadását prof. dr. Piskóti István, a Miskolci Egyetem Marketing Intézetének igazgatója tartotta Sikeres település, vonzó turizmus – hatékony marketingmegoldások címmel. Egy rövid tudósításban talán nem igazán célszerű ilyen szakmai előadások mélységeibe kirándulni, ezért inkább csak az elvi alapvetésből idéznénk.
Piskóti István szerint a település marketing alapvetően arról szól, hogyan lehet a település sikeres, de ennek a sikeresség az legyen a célja, hogy a település lakói jól éljenek.

A sikeres marketinghez összhangot kel teremteni a desztináció marketing, a közösségi marketing és az egész keretét adó település marketing között. Másképp fogalmazva egyszerre kell vállalkozásban, civil szférában és településben gondolkodni. A turisztikai desztináció marketing a település marketing alárendelt része, mivel a turizmusnak is a lakosság jólétét kell szolgálni.

Piskóti István szerint összhangot kell teremteni a marketing különböző elemei között

 

Fontos tudatosítani azt is, hogy a turisztikai piacon egyetlen vállalkozás csak különleges esetekben lehet önmagában is sikeres. Mivel a turisták alapvetően egy térségben mozognak, a vállalkozások sokaságának kell ahhoz együttműködni, hogy a turista jól érezze magát. Így a sikert is csak közösen lehet elérni.

A jó marketing ötletek nagyon hasznosak lehet, de magukban nem sokat érnek, mindig el kell helyezni azokat a turizmus szakmai piaci logikája szerint működő rendszerben. Jó marketing ötletekkel hirtelen fel lehet dobni dolgokat, de ha a rendszerét nem rakjuk össze, akkor rövidebb-hosszabb idő alatt kiderül, hol vannak a gyenge pontok, és nagy kudarcok lesznek belőle.

Alapvető fontosságú a település imázsának építése. Ugyanis a turisták nem tapasztalat alapján, hanem bizalmi alapon, a rendelkezésükre álló információk, vélemények alapján hozzák meg a döntésüket az úticéljukról. Ezért nagyon fontos, hogy egy térségről, településről nagyon jó kép legyen. Sőt a nagy verseny miatt ennél is többre van szükség, megfelelő márkát kell kialakítani, hogy a kínálati piacon a többi szereplőhöz képest is vonzó legyen egy település a potenciális vendégek számára. Valami olyannal kell rendelkezni, ami másnak nincs.

Piskóti István a továbbiakban beszélt a turisták változó elvárásairól, a napjainkban tapasztalható trendekről, az “álomnyaralást” keresőkről, a helyiekkel ismerkedni együttélni akaró vendégekről, a speciális, személyre szabott termékek iránti keresletről. Közben óvott attól, hogy tartózkodási idő növelésében gondolkodjunk. Ne a hosszabb, hanem a többször, rövidebb ideig tartó nyaralás elérése legyen a cél.

A szakmai nap másik meghatározó előadását dr. Takács László balatonfűzfői jegyző tartotta az idegenforgalmi adó körüli anomáliákról. A jegyző szerint az érintettek többségre a jogkövető magatartás jellemző, de így is jelentős a be nem folyt adó, mert a magánszállásadók egy részét nehéz rávenni a korrekt adófizetésre.

Lehetőségként kínálkozik az “adóbehajtás”, a szállásadók rendszeres ellenőrzése, hogy éppen tartózkodik-e nála vendég, illetve beírta-e, beszedte-e tőle az éjszakák után járó adót. Az ellenőrzések lefolytatását az utóbbi években megnehezíti az szabály, hogy csak kinevezett köztisztviselők végezhetnek ilyen munkát, mivel hatósági ellenőrzésnek minősül. Ráadásul eleve minimum két fő kell hozzá, akiket az üdülési szokásokhoz igazodó rendkívüli munkarendben kellene foglalkoztatni, és megfelelő járművel is el kellene látni. A hivatalban erre nincs ember, ugyanakkor legtöbb helyen arra sincs igazán lehetőség, hogy kampány jellegűen ilyeneket alkalmazzanak. A kereskedelmi szálláshelyeken jobb a helyzet, de ellenőrzésre ott is szükség van.

Takács László szerint az adózás alól kibujók elsősorban nem is a helyi idegenforgalmi adó alól akarnak mentesülni, hanem a központi adók alól. Az online pénztárgép bevezetésének tavalyelőtti meglebegtetése tovább rontott a helyzeten. Sok olyan szállásadó is visszaadta a szállásadói engedélyét, aki addig legálisan dolgozott, és valószínűleg feketén folytatta tovább a működést. A jegyző szerint talán segíthetne, ha az idegenforgalmi adó fizetésénél is lehetőséget biztosítanának az átalányadózásra.

A hozzászólások közül volt, aki a regisztrált vendégeknek biztosított helyi kedvezménykártyát látta megoldásnak. Másoknak ezzel nem voltak megnyugtató tapasztalatai. Volt olyan is, aki az egész Balatonra kiterjedő, a vendégek számára valóban hasznos kártyában látná a megoldást.

A fórum előadói, hallgatói

 

Többen is pozitív várakozásokat fogalmaztak meg a Hévízen a közelmúltban bevezetett anyagi ösztönző rendszerrel kapcsolatban. Bár az ilyen megoldással kapcsán is hangzottak el kételyek.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár