Balatonföldvár – Evezős versenyekkel is öregbítik a Balaton jó hírét

Az igazolt női csapatok versenyének döntő pillanatai

Harminchárom csapat mérte össze tudását a Balatonföldváron 14. alkalommal megrendezett Fister Kupán, a fixüléses 10 evezős országos bajnokságban szombaton.

 

A verseny főszervezője, Nanszák György, a Vizisport és Vitorlás Egyesület Balatonföldvár (VVEB) elnöke elmondta, hogy a kupa egykor regattaként indult az akkor még különálló intézményekként működő veszprémi és keszthelyi egyetem csapatai között. Ezt vette át a VVEB országos bajnokságként.
Egy-egy versenyre 30-40 csapat szokott nevezni, bár volt olyan év is, amikor az ötvenet is elérte a résztvevők száma. Az idén 10 igazolt csapat és 23 amatőr, nem versenyszerűen sportoló evezősökből álló csapat indult. A résztvevők kora az általános iskolások utánpótlás kategóriájától a felnőtt, igazolt versenyzőkön át a masters kategóriáig terjed.

A fixülés, tízevezős hajók a valamikori tengeri mentőcsónakokból alakultak ki, ahogy Nanszák György fogalmaz, inkább a gályákra hasonlítanak. A futamokat a két helyi keszthelyi és veszprémi hajókkal bonyolították le az idén is.  Az evezősökön kívül egy kormányos a legénység tagja minden hajóban – aki lehet más nemű, mint az evezősök.

 

A keszthelyi evezősök hazaútra készítik fel az egyik hajót

Olyan, mint egy gálya – a keszthelyi evezősök hazaútra készítik fel az egyik hajót

A csapatok az ország különböző településeiről érkeztek. Több közülük úgymond versenyegyesülésként, több település evezőseiből alakult csapatként vett részt a 9 futamban lebonyolított versenyben. A záró ünnepségen Holovits Huba balatonföldvári polgármester és Nanszák György adta át az érmeket az egy-egy kategóriában az első három helyet megszerző csapatok tagjainak, illetve a Fister Kupát a győztes csapatoknak.

 

Nanszák György (balról) és Holovits Huba

Nanszák György (balról) és Holovits Huba

A polgármester bevezetőben köszönetet mondott a verseny szervezőinek, köztük is kiemelten a földvári vízisport klubnak. A köszönte a versenybíróság tagjainak is a munkát. Bár mint mondta, nem volt különösebb dolguk, mert mind a tíz futamban egyértelmű, nem vitatható eredmény született.

Beszélt arról is, hogy az eddigi versenyeken nagyon sok csapat vett részt, minden évben volt valamilyen újdonság.  Az idén azzal gazdagodott a rendezvény, hogy para-futamot is indíthattak két csapat részvételével.

A verseny eredménye az alábbiak szerint alakult

Utánpótlás korosztály

 

1. VVEB "Akanondák"

1. VVEB “Akanondák”

 

2. MVSE

2. MVSE

 

3. U2 VVEB

3. U2 VVEB

 

Para-evezősök

 

1. MVSE-GYAC verseny egyesülés

1. MVSE-GYAC versenyegyesülés

 

2. Pető-se Csepel EK VVEB ve

2. Pető-se Csepel EK VVEB versenyegyesülés

 

Ifjúsági férfi

 

1. MEC

1. MEC

 

Dijatado06-Balatonfoldvar-10evezosOB-balatontipp-gyorffya

2. VVEB Emilio

3. Publik-Terminátorok

 

Ifjúsági női

 

1. BEE

1. Budapest Evezős Egylet

 

2. VVEB Capásszám

2. VVEB Capásszám

 

Amatőr női

 

1. Pannon Flottilla

1. Pannon Flottilla

 

2. Szirének VVEB

 

Dijatado10-Balatonfoldvar-10evezosOB-balatontipp-gyorffya

3. Gaia-Rabok

4. Amazonok

5. MVSE

 

Amatőr férfi

 

1. Georgikon

1. Georgikon

 

2. Pannon Flotta

2. Pannon Flotta

 

3. MVSE

3. MVSE

4. Pannon Flotta B

 

Masters

 

1. Budapest Evezős Egylet

1. Budapest Evezős Egylet

 

2. Irsai Olivér VVEB

2. Irsai Olivér VVEB

 

3. Világoskék 10 árnyalata

3. Világoskék 10 árnyalata

4. Matrónák VVEB (nők)

 

Igazolt női

 

Noi-gyoztesek-Balatonfoldvar-dijatado-10evezosOB-balatontipp-gyorffya

1. Budapest Evezős Egylet

 

2. Amazonok

2. Amazonok

 

3. Pannon Flottilla

3. Pannon Flottilla

4. CSEPEL CS.E.CS

 

Igazolt férfi

 

1. John Rambo

1. John Rambo

 

2. Kezdő 11

2. Kezdő 11

 

Dijatado21-Balatonfoldvar-10evezosOB-balatontipp-gyorffya

3. Pannon Flotta

4. GYAC

Az idei Fister Kupán induló egyesületek versenyét 1 arany, 4 ezüst, 1 bronz éremmel a házigazdák egyesülete, a Vizisport és Vitorlás Egyesület Balatonföldvár nyerte el. A serleget a csapatok felkészítője, Fehér László vette át.

Kovacs_Emoke-Nanszak_Gyorgy-Holovits_Huba-Balatonfoldvar-10evezosOB-balatontipp-gyorffya

Kovács Emőke, Nanszák György, Holovits Huba és Fehér László a legjobb egyesületnek járó kupával

Az eredményhirdetés előtti percekben két helyi csapat tagjaival váltottam néhány szót arról, mi is a jó az evezésben

A földvári VVEB Matronák csapat tagjai két és fél hónapja kezdtek együtt evezni. Közük legfeljebb annyi volt az evezéshez, hogy a férjeik már régebb óta eveztek az Irsai Olivér férfi masters csapatban. Igaz, most a négy indulóból nekik jutott a negyedik hely, de ezt nem vette el a kedvüket az evezéstől, folytatják tovább.
Azt mondják erő is kell hozzá, de a legfontosabb az összhang. Ehhez a sztrókok, a kormányoshoz legközelebb ülők adják meg a ritmust, amit a kormányos közvetít a többieknek.

 

A földvári Matrónák csapat nagyobb része - Horváth Bernadett (balról), Horváth Lívia, Bartos Cecília, Kovács Lenke, Fehér Zsuzsa, Bédayné Kádár Éva

A földvári Matrónák csapat nagyobb része – Horváth Bernadett (balról), Horváth Lívia, Bartos Cecília, Kovács Lenke, Fehér Zsuzsa, Bédayné Kádár Éva

A szintén hazai VVEB Capásszám – nem elírás – a második helyen végzett. A jó eredményt kicsit gyengíti, hogy egyetlen ellenfelük volt, igaz, azt a csapatot idősebb versenyzők alkották. A lányok közül van aki már negyedik éve evez, de van olyan is, akik az idén kezdett. Némelyikük több csapatnak is tagja. Azt mondják, az evezésben az a jó, hogy igazi csapatmunka. Szeretnek együtt lenne, s erre ez igazán jó lehetőséget ad. Ráadásául a Balatonon.

A lányok többségében a VVEB Capásszám tagjai - Holovits Emőke (balról), Balassai Boldizsár, Rituper Júlia, Kovács Fanni, Horváth Szimonetta

A lányok többségében a VVEB Capásszám tagjai – Holovits Emőke (balról), Balassai Boldizsár, Rituper Júlia, Kovács Fanni, Horváth Szimonetta

 

Noi-gyoztesek-BEE-bucsuevezes-Balatonfoldvar-10evezosOB-balatontipp-gyorffya

Zárásként egy kép az Igazolt női kategória győzteseiről, a Budapest Evezős Egylet versenyzőiről, amint éppen kikötőbe viszik a hajójukat

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár