Balatonalmádi – Borfesztivál a legnagyobb választékkal és sok érdeklődővel

Balatonalmádi – Borfesztivál a legnagyobb választékkal és sok érdeklődővel – 2015.08.10.  




Ha valaki szeret hatalmas társaságban szórakozni, bulizni, akkor a hétvégén nyílt Almádi Borfesztivált semmiképp se hagyja ki. Ideje elvileg van, hisz a program augusztus 23-ig minden nap zajlik délután öttől az éjszakai órákig. De a nagy érdeklődést látva jobb mielőbb túlesni az első látogatáson, mert hátha visszakóstoláshoz is lesz kedve az embernek.


Pénteken este a marcaltői Rubato Band fúvószenekar térzenéje indította a színpadi programot. Ahogy a nevük is jelzi, kellemes kötetlen, oldott hangulatú zenével szórakoztatták a műsorukat a tűző napon is végighallgató érdeklődőket.


 




Még meg se kezdődött a fesztivál, de már megtelt a rendezvénytér vendégekkel


 



A marcaltői Rubato műsora sok embert vonzott a színpad elé a kánikula ellenére is


 


Közben elindultak a borrendi tagok is, hogy megnézzék a borászatok kínálatát. Majd Keszey János köszöntőjével hivatalosan is elkezdődött a több mint kéthetes fesztivál. A polgármester vendégeivel együtt kellemes élményeket, jó szórakozást kívánt mindenkinek, és azt, hogy ne csak borfesztiválra jöjjenek vissza a városba.


 



A füredi Balatonvin Borlovagrend és a badacsonyi Vinum Vulcanum  borlovagrend tagjai a szemléjük végén – Huszár Zoltán (balról), Sipos Árpád, Borbély Gyula, Szabó István, Borbély Tamás és Knolmajer Ferenc


 



Keszey János polgármester (jobbról) még egy üveg bort is kapott – igaz, a nyitáshoz is Szabó István segítsége kellett neki


 




A borrendi tagok egy része lent, Keszey János (jobbról) és államtitkár vendégei, Kontrát Károly, Nagy István, Kovács Zoltán és Koczor Kálmán borrendi nagymester a színpadon a hivatalos megnyitón


 


Ahogy már a korábbi előzetesben is kiemeltük, a nyári balatoni borfesztiválok közül talán az almádi kínál a legváltozatosabb összeállítást a magyar borokból. Ez köszönhető talán annak is, hogy számításba vehető saját borról nem igazán beszélhetünk a város területén. Ami egyik oldalról szomorú, ugyanakkor öröm is, hisz a meghívott vendég borászok mindegyike tud érdekeset mutatni.


A fesztiválon árusító 22 borászat mintegy fele a térségre kiterjedő Balatonfüred-Csopak Borvidéken működik. A Dobosi Pincészet, az Echo Pince, a Feind Borház, a Figula Pincészet, a Gelléri Pincészet, a Jásdi Pince, a Levendula Pince, a Pocca Pince és Skrabski Pince tartozik ebbe a körbe.
A Badacsonyi Borvidéket a Borbély Családi Pincészet, az Első Magyar Borház – Szeremley Birtok és a Laposa Pincészet képviseli.  A fentiekhez hasonlóan a Balatoni Borrégió területéhez tartozik a Somlói Borvidék is, ahonnan a Tornai Pincészet van jelen.
A Szekszárdi Borvidékről Dúzsi Tamás Pincészete, az Egri Borvidékről a Demeter Pincészet, a Mátrai Borvidékről a Bárdos és Fia Pincészet, valamint a Vázsonyi Pince érkezet. A Bock Pince és a Wunderlich Családi Pincészet a Villányi Borvidéket, Áts Károly a Tokaji Borvidéket, a Sauska Pincészet pedig egyszerre Villányt és Tokajt is képviseli.
Végül van egy határon túli magyar borászat is. Balla Géza Pincészete az Arad közeli Ópálosról, Délnyugat-Romániából – Külső-Erdélyből – érkezett, hogy a kiváló észak bánáti borokat bemutassa.


A borok deciliterenkénti ára 200 és 3500 forint között változik. A legalacsonyabb árak között is lehet akár kétszeres a különbség egyes borászatok között. Sok esetben a magasabb minőség, a drágább, kisebb hozamú termelési technológia indokolhatja az akár tízszeres különbséget is, de néhol csak az árazó ceruza, illetve a marketing program szaladt meg ennyire. Ha valaki jobban érzi magát a drágán vett boroktól, bőségesen válogathat. Ugyanakkor arra is van lehetőség, hogy megkeressük a nekünk árban, ízben, minőségben legoptimálisabbnak tűnő italt. 


 



A Borbély Családi Pincészetnél a borrégiós versenyen frissen aranyat szerzett borokat is meg lehet kóstolni


 



Egy deci pontosan mért Pinot Noire a Feind Pincészetnél


 


Nagyon komoly a kínálat ételekből is. A legegyszerűbbnek mondható hagymás zsíros kenyértől, a pereceken, pogácsákon át a különböző ízesítésű helyben sült langallókig, lángosokig és sült húsokig, zöldségekig, sőt egészben sült malacig mindent ehetünk a borok mellé.


 



Sült húsok több változatban


 



Csülök filé gyöngykrumplival


 



Kürtőskalács sütés 38 fokban


 



Langalló közvetlenül a kemencéből


 


A fesztivál minden napján érdekes programok mellett borozhatunk. A Rubato, Fenyő Miki és mások már lezajlott műsorain kívül a továbbiakban több rock ad roll és néptánc csoport, mai és retro zenét játszó együttes, szólista lép fel esténként.


 



Fenyő Miki még mindig a régi!


 


 Hogy csak néhány nevet emeljünk ki a változatosság érzékeltetésére: játszik a Halott Pénz, az Irigy Hónaljmirigy, a Dűvő Zenekar, Viktória Zenekar, a Rulett, a Korda György és Balázs Klári páros és az Illés Emlék Zenekar, diszkót tart Dévényi Tibi bácsi. Táncol a Ringató Balaton Táncegyüttes, a Kid Fitness Hungary, a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió, a Rebel Lion Tánc, a Zetelaki Ezüstfenyő gyermek néptáncegyüttes, a Csillagnyílás Balettcsoport, a Botorka Táncegyüttes és az Intermezzo Latin Club. Sőt még Almádi Elvisszel is találkozhatunk. A borok mellett!


A részletes program a további napokra


Augusztus 10. hétfő
20:00 Winners Versenytánc Egyesület
20:30 Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió
21:30 Búgócsiga Zenekar


Augusztus 11. kedd
20:00 Appril  Secret  Section – Guttyán Attila
20:30 Honey Sweet Tánccsoport
21:30 Frisson Zenekar
 
Augusztus 12. szerda
20:00 Irigy Hónaljmirigy Show
21:30 Swamp Sixty Rock Band


Augusztus 13. csütörtök
20:00 Ringató Balaton Táncegyüttes
20:30 Kid Fitness Hungary ; Aerofit Aerobik Csoport
21:30 Disco Dévényi Tibi bácsival


Augusztus 14. péntek
20:00 Gurgolya Gyermek Néptáncegyüttes
20.15 Borostyán Népdalkör
20.30 Botorka Táncegyüttes
21:30 Dűvő Zenekar


Augusztus 15. szombat
20:00 Dal – Ma Musical és Zenés Színpad
20:30 Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió
21:30 Viktória Zenekar


Augusztus 16. vasárnap
20:00 Fortuna Twirling Stúdió
20:30 Ajka Kristály Sportegyesület
21:30 Mokka Zenekar
 
Augusztus 17. hétfő
20:00 Sztárvendégek: Korda György – Balázs Klári
21:30 Asterix Live Music Band


Augusztus 18. kedd
20:00 Rebel – Lion Tánc – Sport Egyesület
21:30 Pribojszki Mátyás bemutatja: “GRUNTING PIGS”


Augusztus 19. szerda
18:00 Mozdulj Közhasznú Egyesület
19.00 Zetelaki Ezüstfenyő gyermek néptáncegyüttes(Erdély)
20:00 Free Dance Tánccsoport
20:30 Honey Sweet Tánccsoport
21:30 Rulett Zenekar


Augusztus 20. csütörtök
20:00 Csillagnyílás Balettcsoport
20:30 Winners Versenytánc Egyesület
21:00 Zenés tűzijáték
21.15 Lobbanáspont – tűzzsonglőr bemutató
21:30 Illés Emlék Zenekar


Augusztus 21. péntek
20:00 Gurgolya Gyermek Néptáncegyüttes
20.15 Borostyán Népdalkör
20.30 Ringató Balaton  Néptáncegyüttes
20.45 Botorka Táncegyüttes
21:30 Intermezzo Latin Club


Augusztus 22. szombat
19:30 Nyitragerencséri Hagyományörző Csoport
20:00 Flash Dance Tánccsoport
20:30 Kid Fitness Hungary ; Aerofit Aerobik Csoport
21:30 TourMix Zenekar


Augusztus 23. vasárnap
20:00 Az Almádi Elvis. Színpadon  Németh Tamás
20:30 Kid Rock @ Roll Sporttánc Egyesület
21:30 Flying Times Zenekar


 



Csábító esti hangulat


Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonalmádi – Borfesztivál a legnagyobb választékkal és sok érdeklődővel" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár