Balatonakali szüreti felvonulás – 2014 – képes beszámoló


Balatonakali szüreti felvonulás – 2014 – képes beszámoló 


A szép időnek, a finom ételeknek és boroknak is köszönhetően rendkívül jó hangulatban zajlott a falu hagyományos szüreti felvonulása október 11-én.


A vidám ünneplők a Barátcsuha Borház udvarán gyülekeztek, hogy a falu egy részének bejárása után a Fék Üzletház előtti parkolóban zárják a programot. Közben több helyen is megálltak, ahol a környéken élők süteményekkel, pogácsákkal és más borkorcsolyákkal kínáltak mindenkit.
A borfajták közül az olaszrizling volt a visszatérő szereplő, rajta kívül merlot-t, barátcsuhát (barátcsuha fajtájú bor :), furmintot és zweigeltből készült rozé bort lehetett kóstolni – emlékeim szerint.
A szüreti program résztvevőit a Barátcsuha Borház, a Balatonakaliért Támogatási Közalapítvány, a Levendula Nyugdíjasklub, a Balatonakali Erdélyikör Egyesület,  a Dörgicsei Borház és a Fék Üzletház mellett az önkéntesen sütő-főző, bort kínáló helyi lakos vendégelték meg.


 




Visegrádi dobosok


 



A kínáló asztal a Barátcsuha Borház udvarán


 




Ugyanaz a borok oldaláról



 




A menetben zánkai lovasok is felvonultak


 




A műsort a kisbíró nyitotta


 




A helyi ovisok is műsort adtak


 




A menet élén a bíró és bíróné kocsija haladt


 




 





A Balatonakali Asszonykórus


 




A balatonfüredi Balatonvin Borlovagrend tagjai


 




A Balatoni Borbarát Hölgyek Keszthelyről


 




A tihanyi Vinitores Tyhonienses Borlovagrend tagjai


 




A Badacsonyi Vinum Vulcanum Borlovagrend tagjai


 




A Bandéria zászlóforgatók


 




A visegrádi történelmi dobosok


 




A falutraktor a kívánság léggömbökkel


 




 


 




A Balatonakali Asszonykórus a Kossuth utca végén adott műsort


 




amit egy néptáncszóló követett


 



 




Lovasbemutató is színesítette a programot


 




A Gyöngyvirág utcában a  Csopak Néptáncegyüttes tagjai  először saját műsorokat mutatták be,


 




 






 




majd a többi közreműködőt és a közönséget is táncba vitték


 




 






A Fék Üzletház előtt újabb kóstolókkal, műsorokkal és kívánságléggömbök elengedésével zárult a szüreti program


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár