Balatonakali – Sétahajóval, levendulaszürettel, pogányünneppel nyitották a nyarat

Az első hajó fogadásához a Fourtissimo együttes adta a zenei kíséretet - Fotó: Győrffy Árpád

Az idén fontos új elemmel, levendulaszürettel bővült Balatonakali szezonnyitó ünnepe, ami hagyományosan az első hajó köszöntésével kezdődött a kikötőben.

 

Az esemény azért is különösen fontos az akaliak és a környéken élők, nyaralók számára, mert ez az első hajó lassan már az utolsó lesz a szezonban. Hisz a valóban első igazi járat július 13-án érkezik a község kikötőjében, és az itt augusztus 24-ig tartó főidényben is csak a pénteki napokon köt ki két járat, amivel Balatonszemes, illetve Balatonudvari felé el lehet indulni. A menetrendeben előre tervezett sétahajó pedig már egyáltalán nem indul az idén az akali kikötőből.

A vendégeket köszöntő Koncz Imre polgármester is utalt az egyre romló állapotra, amikor a később megszólaló Kollár Józsefet, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) vezérigazgatóját arra biztatta, hogy olyan hírekkel biztassa őket a kikötő felújításáról és a menetrendről, amelyek hosszú távra biztosítják az akali közforgalmú kikötő és hajózás jövőjét.
Mielőtt azonban kiderült volna, hogy vannak-e ilyen jó hírek, a polgármester részletesen szólt arról, hogy készülnek az idei nyárra. Mint elmondta, jelentős fejlesztések valósultak meg a strandon. Nagy területen felújították a járófelületeket, újakat alakította ki, új öltözőkabinokat, kapukat, kerítéseket építettek ki összesen közel ötven millió forintos költséggel. Kiszélesítették a település sétaútját, a halösvényt, elindult a magtárház átépítése, amivel várhatóan már az idei év végére bővül a kulturális terek száma.

 

Koncz Imre beszélt a nyári felkészülésről és igényeket is megfogalmazott – Fotó: Győrffy Árpád

Beszélt arról is, hogy a kempingek felszámolását követően a két kempingnél sikerült a település számára rendkívül fontos területeket megszerezni. Így a “levendulás lejárót”, ami a BÜTE, a Balatonakali Üdülőtulajdonosok Egyesülete kezelésébe került, illetve a Strand kempingnél egy 50×5 méteres területet. Beszélt arról is, hogy az idén is megtartják a község a község hagyományos rendezvényeit, több kiállítással, színházi programmal, egyedi koncertekkel és sporteseménnyel biztosítanak lehetőséget a nyaralóknak, helyi lakosoknak a szórakozásra, pihenésre. Beszédét a község szlogenjével zárt: Balatonakali, mandula, jó bor, vendégszeretet!

Kollár József köszöntőjében nem szerepeltek a várt konkrét ígéretek. Bár a polgármester által megfogalmazott célokkal, elvárásokkal a vezérigazgató is teljesen egyetértett, úgy látta, ehhez másfajta működési keretek kellenének. Mint elmondta, közös érdek, hogy a Balatont, a balatoni turizmus különböző területeit, köztük a hajózási szolgáltatásokat is egységesen kezeljék. A Bahart a sétahajózással egy önálló turisztikai attrakciót kínál, ugyanakkor a menetrend szerinti hajózással a cég egy olyan közlekedési társaság, aminek alapvető feladata, hogy megjelenő turisztikai ígéreteket egyre magasabb színvonalon kiszolgálja. Erejükhöz mérten mindent meg is tesznek ezért, de igazán az lehet a jövő, ha a feladatnak megfelelően a Bahart is közszolgáltató vállalattá válik – ahogy például a MÁV is működik. Ebben az esetben tudnának egy jóval szélesebb menetrendet, nagyobb volumenű hajózást biztosítani akár a kisebb települések számára is.

 

Kollár József egyetértett az akaliak elvárásaival, de ezek teljesítésére csak másféle működési keretek között látna lehetőséget

A beszédek után dr. Palásthy Julianna Veronika képviselő az idén is levendulacsokrokat nyújtott át Kollár Józsefnek és a Bahart három másik képviselőjének, Szabó Zsolt személyhajózási üzletvezetőnek, Domján Tamás balatonfüredi körzeti állomásfőnöknek és a Szántód motoros parancsnokának.

 

Dr. Palásthy Julianna Veronika az idén is levendulacsokorral kedveskedett a hajósoknak a falu nevében

 

A szezonnyitó végén sétahajózásra indultak az ünneplők

A szezonnyitó zárásaként az ünneplők többsége egyórás ingyenes sétahajózásra indult. Akik maradtak, azok a végig zenélő Fourtissimo együttest követve átsétáltak a szabadtéri színpad nézőterén kialakított levendulásba, hogy megtartsák az első hivatalos akali levendulaszüretet.

 

Zene a levendulásban – a Fourtissimo a szabadtéri színpad levendulás nézőterén

 

Bárki ingyenesen szedhette a levendulát a készlet erejéig

A program délután a Művelődési ház udvarán határon túli magyar gyerekek néptáncbemutatójával, Zalay Lídia és Egri József nótaműsorával folytatódott. Közben a falu feletti hegyekben termett borokat lehetett kóstolni.
Este héttől zsonglőrjátszóház volt a levendulás mellett kiállítóterem udvarán, majd sötétedéskor a falut a strandig bejáró útjára indították a Szent Iván éji tűzkereket. Útközben többször is megálltak, hogy a fáklyákat és a tűzkereket görgetők fogyó energiáit pótolják.

 

A tűzkereket az idén is végiggörgették a falu utcáin – Fotó: Sörös Zoltán

 

A megállóknál mások mellett a Gerence néptáncegyüttes és Vastag Ricsi a népművészet ifjú mestere szórakoztatta a pogány szertartás résztvevőit – Fotó: Sörös Zoltán

A tűzkerekes falujárás a strandnál zárult.

Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár