Balaton-díjról, munkatervről, eddigi munkáról tárgyalt a Balatoni Szövetség

Kiss Domonkos OSB (balról), Mihályi Jeromos OSB konventuális perjel és Gergely Gellért OSB a Balatoni Szövetségtől kapott Balaton-díjjal - Fotó: Győrffy Árpád

A Tihanyi Bencés Apátság szerzetes közössége, Heizler György és Horváth Tihamér kapta a 2018-as Balaton-díjat a régió önkormányzatait tömörítő Balatoni Szövetség Fonyódon tartott közgyűlésén.

 

A mintegy nyolcvan tagtelepülés illetve önkormányzat közül minden hatodik képviseltette magát a Balassa Balázs elnök vezetésével zajlott ülésen. Elsőként a 2018 évi Balaton-díjak odaítéléséről döntöttek. A szervezet a díjat 1994 óta adja át évente általában három személynek, szervezetnek a Balatonért, a Balatonnal kapcsolatban végzett kiemelkedő teljesítményért.
Az elnökség az idén is három díj odaítélésére tett javaslatot, amit a megjelent tagok egyhangúlag támogattak.
Balaton-díjjal ismerték el a Tihanyi Bencés Apátság szerzetes közösségének 1994-es visszatelepülése óta végzett kulturális és közösségi tevékenységét.
Balaton-díjjal jutalmazták Horváth Tihamér építési vállalkozót, akinek balatoni munkáját talán legközvetlenebbül a biciklisek ismerhetik, mert több más mellett az ő cége építette egykor a balatoni bringakör több szakaszát.
Ugyancsak Balaton-díjjal tüntették ki Heizler György nyugalmazott tűzoltó ezredest, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság korábbi vezetőjét a balatoni vízimentéssel és más vízbiztonsággal kapcsolatos munkák aktív résztvevőjét.

Az ülésen több más mellet döntöttek pártoló tag felvételéről, elfogadták a szövetség tavalyi munkájáról és gazdálkodásáról szóló beszámolót, a szervezet idei költségvetését.

 

A Balassa Balázs elnök vezetésével Fonyódon tartott közgyűlésen minden hatodik tagönkormányzat képviseltette magát – Fotó: Győrffy Árpád

Ugyancsak megtárgyalták a következő évre szóló munkatervet. Több más mellett ismét foglalkoznak majd a vadak belterületi károkozásával kapcsolatos intézkedésekről, az idén is megszervezik Balatoni Kék Hullám Zászló strandminősítést és a balatoni borok versenyét, közreműködnek a szúnyoggyérítés megszervezésében. Filep Miklós zánkai polgármester javaslatára az ülésekre tervezett témákat több más mellett kiegészítették a Balatonnál szervezett kerékpáros és futó rendezvények megtárgyalásával, mert egyes programok már-már elviselhetetlen terhet jelentenek az érintett településeknek.
Az ülése szó volt az elektromos vízi járművek balatoni használatának szabályozásáról. Erről Az idei nyáron már nem lesz akadálya az elektromos jetskik balatoni száguldozásának című írásunkban olvashatnak.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balaton-díjról, munkatervről, eddigi munkáról tárgyalt a Balatoni Szövetség" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár