Badacsony – Fényvarázzsal és zenés programokkal ünnepeltek

A badacsonyi tűzijáték egyik szép pillanata a strandról - Fotó: Győrffy Árpád

Badacsonyban hagyományosan az ünnep előtti estén, augusztus 19-én rendezték a leglátványosabb programot, az éjszakai víziparádéval összekapcsolt tűzijátékot, a Fényvarázst, amit az idén is sok ezren néztek végig.

 

Badacsony nyugati széle és a tomaji strand között már a kora esti órákra több ezresre nőtt a parkoló autók száma. Áthaladásra is csak azért volt lehetőség, mert az ünnepi buli két helyszínét összekapcsoló kikötő előtti zebránál rendőrök irányították a forgalmat. A víziprádéra, tűzijátékra várók az idén is csurig megtöltötték a mólót és a kikötő előtti területet. Aki ennél lazább lehetőséget keresett, az az idén választhatta a strandot is, amit a programok idejére büfékkel, mosdókkal együtt megnyitottak.

 

A fényfüzérekkel feldíszített vitorlások este kilenc után vonultak ki a kikötőből, és a tomaji, badacsonyi partok előtt kilométeres színes sort alkotva lehorgonyoztak – Fotó: Győrffy Árpád

 

A vitorlások kicsit közelebbről – Fotó: Győrffy Árpád

Az este tízkor kezdett tűzijáték éppen tíz percig tartott. Az első szakasz inkább csak bemelegítésnek tűnt, de a vége felé megszaporodtak nagyon látványos elemek.

 

Badacsonyi tűzijáték 2019 – Fotó: Győrffy Árpád

 

Badacsonyi tűzijáték 2019 – Fotó: Győrffy Árpád

 

Badacsonyi tűzijáték 2019 – Fotó: Győrffy Árpád

 

Badacsonyi tűzijáték 2019 – Fotó: Győrffy Árpád

 

Badacsonyi tűzijáték 2019 – Fotó: Győrffy Árpád

 

Badacsonyi tűzijáték 2019 – Fotó: Győrffy Árpád

 

Badacsonyi tűzijáték 2019 – Fotó: Győrffy Árpád

 

Badacsonyi tűzijáték 2019 – Fotó: Győrffy Árpád

 

Visszatérő vitorlások a móló előtt – Fotó: Győrffy Árpád

 

Vitorlások és nézők a kikötőben – Fotó: Győrffy Árpád

 

Közben a Hold is felkelt – Fotó: Győrffy Árpád

A tűzijáték és a víziparádé látványa mellett az esti csendet elűző hangok is rendkívül színes elegyet alkottak, hisz gyakorlatilag egymás mellett párhuzamosan zajlottak a négynapos Rózsakő Fesztivál és a Fényvarázs szabadtéri zenés programjai.  A móló bejáratánál álló egykori Tátika alatt az esti órákban Mr. Rick és a Rió zenekar szórakoztatta a közönséget. Innen alig 40-50 méterre a 71-es út hegy felőli oldalán pedig az Újvári Timi and the hot stuff formáció játszott. A közös hangzás talán a zebra közepén lett volna az igazi, bár ennek hosszabb élvezetére a rendőrök nem adtak módot.

Mr. Rick (balról) és a vendégként egy dal erejéig színpadra hívott Lovas Róbert (Majdnemretro) a mólóteraszon – Fotó: Győrffy Árpád

 

A kifulladásig tartó hétfői utcabálon Újvári Timi and the hot stuff játszott – Fotó: Győrffy Árpád

A Rózsakő Fesztivált kedden cigányzenével, operettel, blues és rockkoncerttel zárták.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár