Alsóörs – Az idén is szambázó lányokkal csábították a vendégeket a nyárbúcsúztatóra

A vendégtoborzó menet a főutca végén álló kocsmától indult a Balaton-partra - Fotó: Győrffy Árpád

Pénteken este a brazil karneválokat idéző toborzó felvonulással elkezdődött az alsóörsiek hagyományos nyárbúcsúztató, vendégmarasztaló fesztiválja.

 

A főutca északi végétől, a “Kocsma” elől induló menetet az idén is szambatáncos lányok vezették. Az ütemet a Drumsters ütősegyüttes adta a háromnegyed órán át tartó egy kilométeres táncos vonuláshoz. A forgalmasabb helyeken már jóval a menet érkezése előtt megjelentek a nézők az utca két oldalán. A menet elhaladta után sokan be is álltak a sor végére, és a lányokkal, zenészekkel együtt vonultak le a rendezvény helyszínére, a Balaton-parti Sirály parkban kialakított borfaluba.

 

Ahogy haladt a menet a Balaton-part felé, egyre többen követték a szambatáncosokat – Fotó: Győrffy Árpád

Egy rövid részlet élőben

A tér Balaton felőli végén álló színpadon Csemer Boglárka koncertje indította a műsort még a menet indulása előtt. „Boggie” eredetileg este tízkor szerepelt volna, de be kellett ugrania a nyitó programként tervezett Kis Grófo helyett, mert az M7-es főúton kialakult hatalmas dugóban rekedt. A menet érkezése után Hebling Zsolt polgármester és Kontrát Károly országgyűlési képviselő, belügyminisztériumi államtitkár köszöntötte röviden a 25. alkalommal megrendezett nyárbúcsúztató vendégeit, majd Hevesi Tamás fellépésével folytatódott a színpadi műsor.

 

Hebling Zsolt (jobbról) és Kontrát Károly – Fotó: Győrffy Árpád

 

Hevesi Tamás, akit többek között az “Ezt egy életen át kell játszani” című slágeréről ismerhetünk – Fotó: Győrffy Árpád

A tér két oldalára az idén is több bor- és pálinkaház, pecsenyesütő, kürtőskalácsos és más árus települt ki. A legolcsóbb borok indulási ára a tavalyi 250 forintról itt is 300 forintra emelkedett decinként, de inkább 350 forinttal számolhatunk alsó árként, és az ételekért is többet kellett fizetni.

 

Az ideiglenesen rendezvénytérré alakított strand előtti parkoló a borozókkal, borházakkal, a színpadon Hevesi Tamással és zenekarával – Fotó: Győrffy Árpád

Az öt napon át zajló program további részében több más mellett szombaton fellép Caramel és a Bits Beatles emlékzenekar, vasárnap a Ghymes, hétfőn a Magashegyi Underground, kedden pedig a Princess együttes a tűzijáték előtt.

 

A Sirály park új szökőkútja is emelte a hangulatot – Fotó: Győrffy Árpád

A színpadi produkciók mellett mindegyik napra valamilyen sporteseményt is terveztek. Így szombaton lesz lábtenisz kupa, vasárnap vízibicikli verseny, hétfőn kerékpáros ügyességi verseny, kedden lovaglás. A rendezvény részletes programját itt olvashatják.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár