Balatongyörök – Születésnapi koncert Simándy József emlékére – 08.27.

Simándy József portréja a balatongyöröki strand melletti parkban - Fotó Győrffy Árpád

Balatongyörökön hangversennyel, koszorúzással emlékeznek a község díszpolgárára, a településhez élete jelentős részén át szoros szálakkal kötődő Simándy Józsefre születésének 100. évfordulóján.

 

2016. szeptember 18-án lesz pontosan 100 esztendeje, hogy megszületett a XX. század egyik legkiválóbb magyar operaénekese, az 1997-ben elhunyt Simándy József. Élete utolsó 40 évében minden nyáron Balatongyörökön pihente ki a művészi évad fáradalmait családja társaságában.

Júniusban már volt egy emlékezés a századik születésnap alkalmából, akkor képekből, dokumentumokból összeállított kiállításokkal idézték fel alakját. Most művésztársai segítségével mutatják be azt a változatos zenei világot, amelynek minden szögletében otthonosan mozgott.

A Balatongyörökön augusztus 27-én megrendezésre kerülő ünnepi emlékezés 18.45 órakor Simándy József strandbejárat közelében álló szobrának megkoszorúzásával indul.
A parti sétány színpadán megrendezésre kerülő emlékhangverseny 19.00 -21.30 óráig tart. Az első részében operaáriák és dalok, a második részben operett részletek, illetve vidám dalok és áriák csendülnek fel.

A kétrészes ünnepi est fellépői

Denk Viktória (énekművész)
Temesi Mária (énekművész)
Berczelly István (énekművész)
Gyimesi Kálmán (énekművész)
Palerdi András (énekművész)
Kiss Sándor klarinétművész

Baracskai Judit és Ninh Long (Vietnam) a 2016. évi Szegedi Simándy József Nemzetközi Énekverseny díjazottjai
Zongorán közreműködik Harazdy Miklós és Koczka Ferenc
A műsort összeállította és vezeti Simándi Péter

Szeretettel várnak minden érdeklődőt a megemlékezés és hangverseny szervezői, Balatongyörök Önkormányzata és a Simándi család.

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár