Mindenkit várnak az európai madárszámoló versenyre a hétvégén

A közös rendezvényeken, de akár egyedül is számolhatjuk a madarakat a hétvégén

A Balatoni régióban hét helyen kapcsolódhatunk be szervezetten a nagy európai madármegfigyelésbe és versenybe, de akár magunk is beküldhetjük az interneten a környezetünkben megszámolt madarakat.

 

Magyarország az idén is részt vesz az Európai Madármegfigyelő Napok (EMN) rendezvényen, amit szeptember 30-án és október 1-jén rendeznek. A programot a madártani szervezetek világszövetsége, a BirdLife International indította 1992-ben. Az EMN egyben játékos verseny is az országok között, ahol a helyszínek, a résztvevők és a megfigyelt madarak száma alapján dőlnek el a virtuális dobogós helyek. Magyarország általában előkelő helyen, az első ötben szokott szerepelni. Az összesített eredmények évről évre elképesztő számokat mutatnak; tavaly 40 országban, 1.070 helyszínen mintegy 5,8 millió madarat figyelt meg a 24 ezernél is több résztvevő

 

Néha nagyon gyorsan kell számolni, hogy el ne tűnjenek, mielőtt végzünk

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén országszerte 16 megyében és a fővárosban, 50 helyszínen várja az érdeklődőket a hétvégén. A programok között távcsöves madármegfigyelés, a helyszínek felén pedig madárbefogás és -gyűrűzés is szerepel.
Az EMN rendezvényhelyszíneinek fő programja többnyire egy könnyű séta, hogy kisgyerekes családok és idősek is részt tudjanak venni. A terepi vezetők a kézi távcső mellett lehetőség szerint erős nagyítású állványos teleszkópot is visznek magukkal a madármegfigyelésekhez, de akinek van saját távcsöve, annak érdemes magával vinnie.

 

Aki nem szeretne túrázni, választhatja a madárgyűrűzést is kínáló helyszínek valamelyikét. A szakemberek itt a vendégekkel közösen óránként ellenőrzik a közelben álló hálókat, a befogott madarakat pedig mindenki testközelből csodálhatja meg. A túra résztvevői sem maradnak le a madárgyűrűzésről, mert a séták többnyire a gyűrűzési helyszínről indulnak és oda térnek vissza, így az érdeklődők a négy-öt órás rendezvények időtartama alatt mindkét élménynek részesei lehetnek.
A programokra nem szükséges előzetesen jelentkezni, elég a választott helyszínre menni a megadott időpontban.

Közös programok a balatoni régióban

Somogy megye

Helyszín: Balatonlelle, Irmapusztai-halastavak, találkozó: a volt horgásztó bejáratánál (Ipartelepi út)
Időpont: 2017. szept 30. (szombat) 10:00
Program: madármegfigyelés
További információ: Kovács Gyula tel.: 20/9963-928

Helyszín: Siófok, Töreki-tavak, találkozó: Tóközi-pihenő, madármegfigyelő torony
Időpont: 2017. szept 30. (szombat) 10:00
Program: madármegfigyelés
További információ: Pálinkás Andor tel.: 30/9303-865

Helyszín: Siófok, hajóállomás, találkozó: a rózsakertnél
Időpont: 2017. szept 30. (szombat) 15:00
Program: madármegfigyelés
További információ: Pálinkás Andor tel.: 30/9303-865

Helyszín: Fonyódi Múzeum
Időpont: 2017. okt 7. (szombat)
Program: madárgyűrűzési bemutató
További információ: Havasi Máté tel.: 20/4173-381

Veszprém megye

Helyszín: Veszprém, Gulya-domb, Vilmapuszta
Időpont: október 1. 9.00-17.00 óra
Találkozó: Veszprém, Gulya-domb, Állatkert felső bejáratánál (egész nap lehet csatlakozni)
Program: madármegfigyelés, bemutató gyűrűzés
További információ: Székely Balázs, 0620/ 618-6660

Helyszín: Szigliget, Kamonkő tanösvény
Időpont: szeptember 30. 10.00 – 16.00 óra
Találkozó: Tourinform iroda (Szigliget, Kossuth u. 17.)
Program: madármegfigyelő túra
További információ: Árvai Gábor, 70/264-5919
Előzetes bejelentkezés: Badacsonyi Tourinform Iroda, 06 87 531 013

Zala megye

Helyszín: Fenékpuszta (Keszthely)
Időpont: október 1. 8.00-16.00 óra
Program: Madármegfigyelés, gyűrűzés
További információ: Varga Júlia 0630-7403-995 vargajulcsa02@gmail.com

 

Az összesített magyar eredmények gyarapításához nem csak a szervezett helyszíneken lehet hozzájárulni, bárki, bárhol megszámolhatja a kert, az utca, a közeli park madarait! Az EMN során begyűjtött megfigyelési adatokat idén már egy online felületen várjuk, mely az alábbi linken érhető el: https://goo.gl/pBdsTq. Ennek használata egyszerű, csak a szokásos adatokat kell kitölteni, végül a “Küldés” gombra kattintani. A felület okostelefonon is tökéletesen működik, akár a terepen is kitölthető, ami körülbelül egy percet vesz igénybe. Az e-mailben, vagy a régi táblázatos formában küldött adatokat nem tudjuk fogadni, ezért kérünk mindenkit, hogy az új online felületet használja vagy telefonon diktálja be adatait a 06-1/275-6247 telefonszámon vasárnap 10-16 h között. A beküldött adatokat az MME munkatársai vasárnap 16-17 h között összesítik, majd 17 h-kor továbbítják a nemzetközi koordinációs központba. Az összesített eredményről várhatóan két napon belül ad hírt ad az egyesület.

 

Az online adatbeküldő felület bevezetésére azért volt szükség, hogy egyszerűsítsük az adatfeldolgozó kollégák munkáját, hiszen mindössze egy óra áll rendelkezésükre, hogy pontos összefoglalót készítsenek az országos eredményekről

Képek: Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Mindenkit várnak az európai madárszámoló versenyre a hétvégén" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár