KeszthelyFest – Ingyenes zenei fesztivál különleges borkínálattal – 2017.07.07-09.

Legközelebb is itt a helyünk - koncert és közönség a Fő téren - ha Szabó Balázsék most nem is, a hallgatóság várhatóan újra eljön

Az idén negyedik alkalommal megrendezésre kerülő KeszthelyFest várhatóan most is a balatoni nyár egyik legkiemelkedőbb rendezvénye lesz, amin felnőttek és gyerekek egyaránt sok kellemes programot találhatnak maguknak.

 

A keszthelyi korzó két végpontja között július 7-9. között zajló zenei-gasztronómiai fesztiválon a kellemes környezet és a történelmi kulisszák mellé finom borokat és kiváló zenéket kínálnak. Három napon át 5 színpadon 24 koncerttel, 21 borházzal és változatos gasztronómiai kínálattal várják a látogatókat. A Fő téren helyi és környékbeli alkotók és művészek részvételével egy látványos kézművesvásár is helyet kap.

 

Kiváló zenék bor mellett – Fülöp Szabolcs és Nyakas Szilárd koncrtje rozéval a korzón

 

Fábián Juli tavaly az Amazon Ház udvarán énekelt

 

Az is talál jó programot, aki nem akar koncerteket hallgatni

A fesztivál új helyszíne a Gyermekliget, a Fő tér szomszédságában található parkos, árnyékos Várkertbe a legkisebbeket várják játszóházakkal, hagyományőrző játékokkal, bábelőadásokkal és gyermekkoncertekkel a szervezők. De idén is feltűnhetnek majd utcazenészek, alkalmi formációk gitárral, hegedűvel vagy tangóharmonikával a borházak között, a rendezvény ideje alatt a keszthelyi belvárosban.

 

Részletes program helyszínenként

Keszthely nagyszínpad
(Fő tér)

Július 7. (péntek)
19.00 Dixie Kings of Hungary
21.30 Stereo Swing

Július 8. (szombat)
19.00 Freddie
21.30 Szekeres Adrien

Július 9. (vasárnap)
20.00 Magna Cum Laude

Amazon Ház Látogatóközpont udvara
(Kastély u. 15.)

Július 7. (péntek)
20.00 Jónás Vera Experiment
22.30 Mongooz And The Magnet

Július 8. (szombat)
20.00 Barabás Lőrinc Quartet
23.00 Gájer Bálint

Július 9. (vasárnap)
18.30 Szabó Benedek és a Galaxisok

Jazz színpad
(Kossuth L. utca – sétálóutca)

Július 7. (péntek)
18.30 Vagabond Trió és Szita Gábor
20.30 Dániel Balázs Boogie Woogie Trió és Pleszkán Écska

Július 8. (szombat)
18.30 Gábor & Gábor Jazz Band
20.30 Pély Barna

Július 9. (vasárnap)
18.30 Myrtill és a SWINGUISTIQUE
21.00 Babos-Piller Jazz Duó

Akusztik színpad
(Kossuth L. utca – sétálóutca)

Július 7. (péntek)
19.30 Palásti Máté – Latin Jazz
22.00 Henderson Dávid Akusztik

Július 8. (szombat)
19.30 Hangácsi Márton
22.00 Bohémian Acoustic

Július 9. (vasárnap)
19.00 Szakonyi Milán

Gyermekliget
(Fő tér – Várkert)

Július 7. (péntek)
17.00-20.00 Sárkánytér és Fanyűvő Játékpark
18.00 Bolba Éva és a JAZZterlánc – gyermekkoncert
19.00 Mikropódium Családi Bábszínház – bábelőadás

Július 8. (szombat)
17.00-20.00 Mesterségek tere és Fanyűvő Játékpark
18.00 Csurgó Zenekar – gyermekkoncert
19.00 Aranygyapjú Társulat – bábelőadás

Július 9. (vasárnap)
17.00-20.00 Varázshangok játszóház és Fanyűvő Játékpark
18.00 Zabszalma Együttes – gyermekkoncert

A Bor Összehoz Keszthelyen – a résztvevő pincészetek borvidékenként

Badacsony
Borbély Családi Pincészet, Istvándy Pincészet, Nyári Pince, Sabar Borház

Balatonboglár
Kristinus Borbirtok

Balaton-felvidék
Gál Szőlőbirtok és Pincészet

Balatonfüred-Csopak
Homola Pincészet

Eger
Kovács Nimród Winery, Petrény Borászat

Etyek-Buda
Patris Winery

Kunság:
Gál Szőlőbirtok és Pincészet

Mór
Molnár Borház

Nagy-Somló
Tornai Pincészet, Zsirai Pincészet

Neszmély
Gottwald Borászat

Sopron
Taschner Borház

Szekszárd
Bodri Pincészet

Tokaj-Hegyalja
Holdvölgy Pincészet, Sauska Borászat, Zsirai Pincészet

Villány
Gere Attila Pincészete, Kvassay Pincészet, Sauska Borászat, Zsirai Pincészet

Zala
Cézár Pincészet

 

A Balatoni Borrégió neves borászain kívül az idén is az ország szinte minden borvidékéről lesznek ismert borászatok

 

Több más mellett újra Itt lesz a rozéiról (is) neves Sauska Borászat

 

Két bor között tanácsos poharat öblíteni

A rendezvény valamennyi programja díjmentesen látogatható. A rendezvény ideje alatt több múzeum, belvárosi kereskedés és vendéglátóipari egység meghosszabbított nyitva tartással várja az érdeklődőket.

 

Éhen sem maradunk

 

Ha nem is balatoni, de hal mindenképpen lesz

 

A kürtős kalácsról sem kell lemondani, sőt Z Lángosdája is újra kinyit

Győrffy Árpád fényképei a tavalyi KeszthelyFestről

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "KeszthelyFest – Ingyenes zenei fesztivál különleges borkínálattal – 2017.07.07-09." íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár