Gyenesdiás – III. Gyenesi íz-lelő – 2016.10.01.

A kiválasztott vendéglők között lovaskocsival szállítják a vendégeket

Igazi négy az egyben gasztrotúrára csábítják az érdeklődőket a gyenesdiási vendéglátók október 1-én a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Gyenesi íz-lelő programmal.

 

A négy alkotó elemből kettő az éttermekben, büfékben lesz, ahol különleges menüvel és finom italokkal várják a vendégeket, akik egy jeggyel 2 étterem kínálatát ízlelhetik meg. A harmadik elem a helyszínek közötti mozgást biztosító “öko-dottó”, azaz lovaskocsi, amelyik menetrend szerint szállítja a vendégeket az egyik helyről a másikra.

Végül a negyedik elem a nap közös zárása Irsai Zsigmond 18.30-kor kezdődő szólógitár estjével a Darnay Pincében (Darnay u. 10.).

A kimondott gasztrotúra 11 és 18 óra között zajlik. A vendégek az alábbi helyek, illetve menük közül választhatják ki, a nekik leginkább tetsző kettőt.

Karám büfé – Gyenesdiás, Gyenesi Lídó strand
Halászlé pontyszelettel
Mini fokhagymás lángos
Túrós-diós palacsinta vaníliaöntettel
Rádi Pincészet Cserszegi fűszeres, limonádé

Piroska Csárda – Gyenesdiás, Faludi u. 1.
Sütőtök krémleves tökmagolajos pirított tökmaggal
Ropogósra sült sertés császárhús sörmártással, zelleres burgonyapürével
Gesztenyés palacsinta rumos forrómeggyel
Birtok Rosé Krisztinus Borhaz
Dióskali Cabernet Sauvignon, Szládovics Pince
Gyerekeknek feketeribizli szörp

Sportház – Gyenesdiás, Kossuth u. 89.
Tárkonyos raguleves burgonyagombóccal
Irsai Olivér, gyerekeknek mentaszörp
Füstölt csülkös parasztbatyu
Feindl rosé, gyerekeknek eperkoktél
Narancsbomba karamellizált magvakkal

Szent Ilona Csárda – Gyenesdiás, Lőtéri u. 36.
Töltött káposzta a kemencéből, kemencében sült házi kenyérrel
Kemencében sült varga béles
Spice trail: Pinot Grigio-Irsai Olvér
Gyerekeknek házi szörp

Torony Csárda – Gyenesdiás, Napfény u. 1.
Csülkös bableves kemencéből
Kemencében sült diós és paprikás laska
Máglyarakás
Vonyarcvashegyi helyi rosé bor, gyerekeknek limonádé

Elővételben a jegyek a felnőtteknek 4.500 forintba, a gyereknek 14 éves korig 3.500 forintba kerülnek személyenként. A rendezvény napján a felnőttjegyért 4.900, a gyerekjegyért 3.900 forintot kell fizetni.

A jeggyel a vendég ötből 2 étteremben fogyaszthat 11-18 óra között, igénybe veheti az öko-dottót és részt vehet a Darnay Pincében tartott esti záróprogramon.
Jegyeket a gyenesdiási Tourinform irodában lehet vásárolni. (8315 Gyenesdiás, Hunyadi u. 2., telefon: 83/511-790, e-mail: gyenesdias@tourinform.hu)

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár