Vonyarcvashegy – Orbán büntiből vizet kapott bor helyett!

A Nagyváthy Néptáncegyüttes műsorral is kedveskedett Orbánnak

Hideget-meleget, bort és vizet egyaránt kapott a szőlőművelők védőszentje a 3. alkalommal megrendezett Orbán-napi Borünnepen Vonyarcvashegyen. 

 

A község keleti felében, közvetlenül a 71-es főút melletti kis téren felállított Szent Orbán-szobor körül sokan összegyűltek szerdán, hogy névnapja alkalmából megköszöntsék. Toborzó és műsorindító zeneként Kiss Tamás, a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar karnagya játszott el néhány rövid borhoz, vigassághoz kötődő darabot.

Kiss Tamás néhány rövid borhoz kötődő darabot játszott

Majd Péter Károly polgármester mutatta be a 4. fagyosszentet, Orbánt. Bár a szent címet a II. Vatikáni Zsinat törölte a nevéből, de borászok, kocsmárosok továbbra is megtartották védőszentjüknek. Tevékenységét, szőlőhöz való viszonyát több népi bölcsesség is megörökítette, mondta a polgármester. De többször is utalt rá, hogy Orbán mai teljesítményét a mai gazdáknak kell megítélni.

Dr. Brazsil József, a Da Bibere nagymestere úgy vélte, hogy a zsinati határozatnál fontosabb, hogy a Krisztus után 200 körül élt Orbán pápa emléke szentként maradt meg a közgondolkodásban. Szőlészként, borászként saját tapasztalataira is alapozva beszélt arról, hogy a természet folyamatainak megítélésében nem mindig járunk jó úton. Ha például a korai dús hajtásoknak nagyon örülünk, ha azt tartjuk igazán jónak, könnyen csalódhatunk, amikor azok elfagynak. A korai kihajtás inkább csak több munkát, nagyobb védtelenséget jelent. Az idén ez különösen megmutatkozott az Ervin napi hatalmas faggyal április 26-án hajnalban. Szerinte ez is azt jelzi, hogy a szőlőfajtákban is inkább a későbbi fakadásúak a nyertesek és azok, amiket jó helyre ültettek.  Szerinte a fagy ellenére sem lehet Orbánra semmi rosszat mondani, megérdemli azt a korty bort, amit majd bajsza alá locsolnak.

Papp Ferenc, a Balaton-felvidéki Hegyközség vezetőségi tagja, a Papp és Fiai pince vezetője Brazsil Józseffel ellentétben úgy vélte, hogy az idén Orbán nem végezte rendesen a munkáját. Egy tisztességes védőszentnek meg kellett volna védeni a szőlőket a fagytól. Mivel ezt nem tette, csak vizet érdemel, nem bort. Eleink ilyenkor nem is érték be ennyivel, szigorúan megbüntették Szent Orbán szobrát. Sárral megdobálták, és a locsolásra szánt bor helyett annak “végtermékével” locsolták meg.
Ő most az ilyen túlzásoktól azért tartózkodik, hogy ne kelljen utána valakinek letakarítani a szobrot, de bor helyet “Vashegyi falmellékit” fog használni.

Papp Ferenc (balról), Péter Károly és Brazsil József

A szobor meglocsolásához a három szomszédos település, Balatongyörök, Gyenesdiás és Vonyarcvashegy gazdáinak termékeiből házasított bort használtak, mert a közös borverseny éppen megelőzte a borünnepet.

A közös locsolás főleg a szobor alsóbb részeit áztatta

 

Papp Ferenc ígérete szerint ásványvizes palackból loccsantott néhány kortyra valót Orbán szájához, hogy legközelebb jobb munkára késztesse. Mint később elmondta, neki közvetlenül is rendkívüli károkat okozott az április végi fagy. Összességében az idei termés fele is rámehetett, de egyes fajtáknál, mint például a nagyon fontos Cserszegi fűszeresnél szinte teljes volt a pusztulás. Olyan területen, ahol soha eddig nem volt ilyen fagy.

A szobor meglocsolása után a Nagyváthy Néptáncegyüttes adott műsort, majd egy kis közös tánc mellett minden résztvevő megkóstolhatta a tavalyi évjárat versenyre nevezett borait.

Péter Károly a rendezvényen jelentette be, hogy néhány nappal korábban a képviselő-testület tagjai kiválasztották a következő évre a település borát. A választásuk a bort idén felajánló Papp Családi Pincészet kínálatából egy száraz Cserszegi fűszeres borra, valamint a Papp Ámor nevű házasított borra, cuvée-re esett, amit Vonyarci Ámor néven fognak a község boraként palackozni.

A közös tánc előtt és közben már a kóstoló is zajlott

 

A Vonyarci Ámor – egyébként Papp Ámor – cuvée bort készítő Papp Lajos kérdésünkre elmondta, hogy három kész bort, száraz Olaszrizlinget, félédes Cserszeri fűszerest és félédes Szürkebarátot házasított össze. A cuvée egy olyan félszáraz bor lett, amelyik őrzi az Olaszrizling keserű mandula ízét, a Szürkebarát testességét és a Cserszegi fűszeres aroma anyagait. A későbbi kóstolásnál magam is meggyőződhettem róla, hogy valóban így van. Én a borban a Cserszegi fűszerest éreztem leghangsúlyosabbak, de valóban jól összetalálkozott a két másik fajta jellemző tulajdonságaival.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Vonyarcvashegy – Orbán büntiből vizet kapott bor helyett!" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár