Traffipaxok a Balaton körül – fixen telepített kamerás mérőkapuk

Balaton körüli traffipaxok pontos helye térképenBalaton körüli traffipaxok pontos helye térképen

Személyes terepszemlével összegyűjtöttük a pontos információkat a Balatonnál fixen telepített traffipaxokról. A kukkoló kapukat térképekkel, fotókkal, pontos koordinátákkal mutatjuk be.

A nyilatkozatok szerint a fixen felállított traffipaxok, kamerás mérő-, megfigyelőkapuk telepítésénél a közlekedés biztonságának javítása volt a cél. A helyek ismeretében mi inkább azt gyanítjuk, hogy a rendszer kialakításáról döntést hozó vezetőket a lehető legtöbb pénz lehúzása és a megfélemlítési szándék motiválhatta. Hogy más is eldönthesse, kinek ad igazat, az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb információkat.

A térképen a sötétebb színű szemek már elkészült kapukat jeleznek, a barnák régi típusú mérődobozokat, a zöldesszürkék  előkészítés alatt lévő helyeket, a világosabb zöldek pedig korábbi információk szerint szerepelnek a tervekben  – a térképre kattintva dinamikus formában is be lehet hívni, így egyes helyekre is rá lehet nagyítani

Egy októberi ködös reggelen készült képen éppen a Répa Rozi csárda elé szerelték fel a kamerákat a 84-es főút nemesvitai szakaszán

Közvetlenül a parti sávban Vonyarcvashegyen készült el az első megfigyelőkapu. A község keleti részén, a 71-es főút és a Petőfi utca találkozásánál már az ősz eleje óta használatra készen áll berendezés. A kamerák számára mindkét irányban 3-400 méterre van szabad kilátás a falu belterületi szakaszán.  Koordináták: 46.760561  17.328291

A nyugat felől jövők a Keszthelytől folyamatosan tartó lakott terület egy lejtős szakaszán feledkezhetnek meg az 50-es sebesség pontos tartásáról a kamera előtt. A keletről érkezők pedig egy beépítetlen rész kanyarja után futhatnak bele 50 kilométer feletti sebességgel a kamerák látómezejébe.

A környéken az elmúlt évben egy súlyos autós baleset volt a kamerák látómezőjén kívül.- a térkép forrása police.hu – a baleseti térképeken kék pöttyel jelöltük a kamerák helyét – ahol ismerjük

A napokban felállították Balatonfüreden is a kaput. Ez a négysávos út miatt két lábon áll, a teljes utat átfogja. Az eredeti tervek szerint még az Uni hotel előtti részre telepítették volna, de onnan egy nyugatra lévő emelkedő miatt nem lehetett volna belátni a teljes szakaszt. Valószínűleg ezért végül a MOL-kút keleti kijáratához került, ahonnan mindkét irányba zavartalan a kilátás. A helyet korábban már a rendőri kísérettel működő traffipaxok is előszeretettel használták. A kapu koordinátái: 46.947979  17.878494

A kapu a MOL-kút kijáratától

Tihany felé, nyugati irányba 350-450 méterig gyakorlatilag zavartalan a kilátás. Még a körforgalmú csomópont növényei sem jelentenek akadályt, mert a kapu hosszú felső gerendáján bőven van lehetőség, hogy a kamerák számára jó kilátást találjanak – a kép a város végét jelző táblától készült

A kapu keletről, a 800 méterre lévő Uni hoteltől fényképezve – még ellenfényben is tökéletes a rálátás, semmi sem maradhat rejtve

A police.hu adatbázisa szerint Balatonfüreden nem volt semmilyen baleset az elmúlt egy évben az érintett útszakaszon

A déli parton két helyen is található régi típusú mérődoboz a 7-es főút mellett. Ezeket hét évvel ezelőtt helyezték el egy harmadikkal együtt, de csak egy készülék van hozzájuk, amit felváltva raknak ki a dobozokba.

Balatonföldváron a város nyugati részén, a négysávos út felsőszakaszán, a Kölcsey utca elágazójában van a szürke láda, amiből keleti irányba “lát ki” a traffipax. A doboz koordinátái: 46.84617 17.87250

A Balatonföldváron az érintett szakaszon az elmúlt egy évben nem volt baleset

Egy  új balatonföldvári kamerát is felállítottak a város keleti részén, a központ közelében, közvetlenül a Paprika csárda előtt. (Koordináták: A 46.85191 17.88472)

 A Police.hu térképes szerint a 7-es útnak ezen a szakaszán az elmúlt évben nem történt baleset.

A Szántód irányából készült fotón is jól látható, hogy a rajtakapás szempontjából optimálisan telepítették a kamerákat. Két irányban több mint egy kilométeres távolságban lehet az úton zajló, illetve az útra csatlakozó forgalmat figyelni.

 

Balatonszárszón a Gyulai Pál utca elágazójának közelében, az út déli oldalán áll a doboz, ami ott jártunkkor keleti irányba nézett. Koordinátái: 46.827482   17.838919

Balatonszárszón a láda látóterületén nem történt baleset az elmúlt évben

Balatonkenesén a volt gyógyszertár utcájának környékére  építették fel a mérőkaput a 71-es főútra.

Baleset nem volt ezen a területen az elmúlt évben. A koordináták: 47.0330  18.11161.

Keleti irányba a kamerák szabadon belátják a város belterületi határáig tartó 900 méteres szakaszt. Ezen a részen különösen nagy az esély a tévesztésre, mert egy szakaszon 70 kilométeres sebességgel lehet menni 50 helyett.
Nyugati irányba a postáig “látnak” a kamerák, ez körülbelül egy 300 méteres szakasz.

 

A kamerák nyugatról a kikötői elágazótól

A kamerák közelebbről

A város keleti kapuja. Az autós innen még nem sejt semmit.

Az előbbi helyről teleobjektívvel már jól lehet látni a kamerákat

Az új telepített traffipaxok közül több kerül a Balatonhoz vezető utak mellé.  Közülük már működőképes a 72-es út litéri szakaszán, a kocsma előtt felállított kapu. Az út korábbi korszerűsítését durván elszúrták azzal, hogy ezt a szakaszt nem tolták el keletre egy kicsit, helyet hagyva egy szervizútnak.  Így a főút nagy forgalma továbbra is közvetlenül érinti a falu szélét, emiatt csak korlátozott sebességgel lehet haladni. A kapu koordinátái: 47.100848  18.011802

A kapu a falu északi végétől, ahonnan egy kilométeren át 50 kilométeres sebességgel kell menni az alig beépített területen

A kapu délről, a Varjas-teleptől, ahonnan váltakozik az 50-es és 70-es korlátozás. Különösen jó kaszálási lehetőséget biztosít a kamerák helyének megválasztása, hogy a kaput egy völgy aljában állították fel

A 72-es út érintett litéri szakaszán az elmúlt egy évben nem volt baleset a police.hu szerint

Ha Litérnél kaszálni lehet, akkor a 77-es főút tótvázsonyi elágazójánál elhelyezett kapuval egyenesen arathatnak a rendőrök.  A kapu koordinátái 47.018951  17.784308

Tapolca irányából, 500 méteres távolságból

Ugyanabból az irányból 2000 méterről. A kapu úgy lett elhelyezve, hogy gyakorlatilag végig belátható az út a kamerák számára. Mostanáig ez egy nagyon hasznos szakasz volt, ahol biztonságosan lehetett előzni a lassú járműveket. A jövőben várhatóan itt is lelassul a forgalom, mert sokan izgalmukban jóval a megengedett sebesség alatt fognak menni. Mások persze majd idegesek lesznek, és akár rossz előzésekbe is belemennek.

A kapu Veszprém felől – itt a kanyartól lesz teljesen nyílt a terep a kamerák számára

A 77-es út érintett tótvázsonyi szakaszán nem volt baleset az elmúlt évben a police.hu szerint

Várhatóan eredményes lesz a pénzbehajtó munkája a 84-es főút nemesvitai szakaszán, a Répa Rozi csárda elé telepített traffipaxnak is. A  koordináták:   46.835903   17.373760

Sümeg irányából – észak felől – érkezve egy kisebb kanyar után okozhat meglepődést a kamerasor

A Balaton irányából közel egy kilométeres az átlátható távolság

A 84-es főútnak ezen a szakaszán nem volt baleset az elmúlt évben

Kicsit kakukktojásnak tűnik a 64-es főút enyingi, pontosabban balatonbozsoki szakaszán elhelyezett mérőkapu, mert mindkét irányban nagyon rövid a belátható szakasz. Itt talán valóban a forgalom lelassítása és nem csak a pénzszedés volt a cél. A koordináták: 46.95503  18.21884

A kapu déli irányból

A kamerák által belátható területen az elmúlt egy évben nem volt baleset

Elsősorban a Győrből és környékéről az északi parti strandokra érkező és onnan hazafelé tartó autósoknak kell majd figyelni Eplény közepén a 82-es főúton.  A kamerákat már felszerelték, de sajnos nincs fotónk róla. A koordináták:  47.210382  17.913642 (82-es főút)

Az érintett szakaszon, illetve közelében két motoros baleset történt az elmúlt évben.

Olvasóinktól kaptuk az információt, hogy a 84-es főút Sümegen átvezető belterületi szakaszán, a várparkoló és a Tesco-bejáratának közelében is készen áll már egy kamerás kapu. Koordináták É 46.983949 K 17.286414 – későbbre fotót is ígértek.  Itt sem volt baleset a kamera lehetséges látóterében az elmúlt 365 napban.

Egyik olvasónktól kaptunk hírt arról a kamerás kapuról is, amit Kéthely északi végén állítottak fel a 68-as számú főút mellé (kék pötty). Mint olvasónk írta, a kamerák dél felé, azaz Marcali irányába biztosan ellátnak a templomig, ami mintegy hétszáz méterre van, észak felé pedig a fél kilométerre lévő kanyarig, ahol a balatonújlaki út elágazik (piros pötty). Itt különösen veszélyes lehet azokra, akik nem állnak meg a stoptáblánál. Mint a fenti térképről kiderül, a police.hu adatbázisa szerint az elmúlt 365 nap alatt nem volt baleset az érintett területen. A kamerák körülbelüli koordinátái: 46.65635  17.39041. (Ha valaki arra jár, megírhatná a pontos adatokat.)


 

Az írás felkerülése óta olvasóinktól további kapukról kaptunk információt

– A Szekszárd felől Siófokig vezető 65-ös főúton, a Balatontól kb. 10 kilométerre fekvő Ságvár belterületén, a főút egyenes szakaszának közepén is felállítottak egy fix traffipaxot. A szerkezet ránézésre üzemkész – írta olvasónk.

Amint a pontos koordinátákat is megkapjuk, ezeket is feltüntetjük a térképen.

Az anyagot folyamatosan bővítjük, amint friss adatokhoz jutunk. Örömmel fogadjuk a javaslatokat, információkat, véleményeket a szerkesztobalatontipp.hu címen.

Természetesen mindenkit minden helyzetben a szabályok betartására biztatunk, hogy ezzel is védjük mások és sajátmagunk épségét. Az sem mellékes, hogy ezzel egyúttal csökkenthetjük a pénzbehajtók örömét.

A kamerás kapuk telepítése nem csak a jelenleg ismert funkciók – sebességmérés, mobilozás, biztonságiöv használatának, autó vizsgáztatásának, biztosításának, az útdíj megfizetésének ellenőrzése – miatt jelentős lépés. A nemzeti arcazonosítási rendszer tervezett beindítása után jó lehetőséget adnak akár majd egy totális követésre is. És mivel az infrastruktúrát – állvány, energiaellátás – megteremtették, a jövőben alapot adhat bármilyen, ma még nem is ismert elektomos kütyü telepítéséhez. Így az új kapuk alkalmazásának határa a csillagos ég lehet.

Ha érdekesnek találta, kérem ossza meg, ajánlja ismerőseinek, hogy ezzel is segítse munkánkat.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Egy innen elérhető cikkben később tételesen bemutattuk a már működő szupertraffipaxok pontos helyét.

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár