Hirlevél 2015. június 19.









Kedves Olvasók!


Ismét figyelmükbe szeretném ajánlani a Balatontipp.hu oldalon megjelent legfrissebb írásokat.
Remélem, találnak közöttük hasznosat, érdekeset.

Győrffy Árpád szerkesztő

 
Hírek, tudósítások, információk

Vélemény kurtaxa ügyben – A kecske is éhen pusztul és a káposztát is elveszik – 2015.06.19.A jelek szerint eredménnyel járhat az országos TDM szövetség és benne a balatoni szervezet kurtaxa ügyében folytatott több éves harca. Igaz, nem pont azzal, amit eredetileg meghirdettek, illetve szerettek volna, de annyit valószínűleg elérnek, hogy az önkormányzatoktól elveszik az idegenforgalmi feladatokra évtizedeken át folyósított központi támogatást.


Balatonfüred – Más szabással készült a király új ruhája a könyvtárban – 2015.06.19.A dínóktól a drámáig és az emberi lélek rejtelmeiig sok érdekes dologról hallhattak azok a füredi diákok, akik bekapcsolódtak a városi könyvtár most zárult rendhagyó előadássorozatába.


Vízimentés – időben érkeztek a rendőrök a felborult katamaránhoz, vitorláshoz – 2015.06.18.Szerdán délután a szepezdi partok előtt kellett segíteni a balatonföldvári vízirendőröknek, hogy egy katamarán két idős utasát kimentsék – tudtuk meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától.


Alsóörsi Harley fesztivál – már a tizenhetedikre készülnek – 2015.06.18.Becslések szerint több mint tízezer motoros gurult végig a Harley fesztivál hagyományos szombati felvonulásán az Alsóörs-Tihany-Balatonalmádi-Alsóörs útvonalon, és a rendezvénynek helyet adó alsóörsi Európa kempingben is sokan buliztak négy napon át.


Balatonfüred – Biedermeier festmények két forrásból, több nézőpontból – 2015.06.17.  – Elsősorban azok körében arathat nagy sikert a Vaszary Galéria napokban nyílt kettős biedermeier kiállítása, akik szeretik a közvetlen módon megfogalmazott szépséget, akik nem többlépcsős asszociációk, elvont művészi nyelvek ismerete alapján szeretnek eljutni a többségében kellemes látvány befogadásáig.


Balatonföldvár – Uniós és helyi pénzből újították fel a közösségi házat  – 2015.06.16.A balatonföldváriak látványos ajándékkal köszöntötték magukat a település hagyományos születésnapján, a város alapját adó fürdőtelep egykori megnyitásának 119. évfordulóján.


Tihany – Megkezdődött a levendulaszüretelés és szelfizés – 2015.06.14.Szombaton megkezdődött a nyár egyik legnagyobb kedves őrülete, a tihanyi levendulázás. Ha még nincs otthon elég molyirtó virágod, vagy nincs többféle szelfi vagy más fotó rólad, amint körbeölelnek a levendula virágai, akkor most számodra is megnyílt a lehetőség, hogy bepótold a hiányosságaidat.


Vízimentés – Vitorlásokat és szörföst mentettek a nagyon hullámzó Balatonon – 2015.06.14.A szombati élénk szél miatt kialakult erős hullámzás sok feladatott adott a balatoni vízirendőröknek, vitorlázókat, szörfösöket kellett partra vinni és egyes vízibicikli kölcsönzőket kellett a szabályok betartására bírni – tudtuk meg a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától.


Balatoni vasút – Az uniós támogatásából gyorsulnak a vonatok – 2015.06.14.Vasárnap újraindult a vonatközlekedés Lepsény és Szántód-Kőröshegy között. Bár a 30. számú vasútvonal 32 kilométer hosszúságú részének felújítása csak az ősszel fejeződik be, már most a korábbinál gyorsabban közlekedhetnek a vonatok.



Ajánlott programok

Balatonakali – Szent Iván ünnep tűzugrással – 2015.06.20.Balatonakaliban az idén is végiggörgetik a tűzkereket a falu főutcáján át a Balatonhoz, hogy jó búza termés és bő gyermekáldás legyen a következő évben. Lesz hozzá kenyérsütés és sok más érdekes program.


Balatonfüred – Múzeumok éjszakája fényfestéssel, zenével és borkóstolóval – 2015.06.19.Az idén is változatos programokkal várják az érdeklődőket rendhagyó éjszakai kirándulásra, együttlétre a város múzeumai, kiállítóhelyei.


Balatonszárszó – Múzeumok Éjszakája a József Attila Emlékházban – 2015.06.20.Töltsön velünk egy estét nosztalgikus hangulatban! – kérik a szervezők, és ehhez késődélutántól későéjszakáig változatos programokat kínálnak filmekkel, kiállításokkal, zenével, irodalommal és csillagokkal.


Tapolca-Diszel – Két kiállítással nyit évadot a Látványtár – 2015.06.15.Június utolsó szombatján, fél órás eltéréssel nyílik a Látványtár két új kiállítása, az egy éven át látható malombeli nagy kiállítás “A fehér” címmel és egy szeptember végéig látogatható kisebb anyag, Kicsiny Balázs képzőművész “Ideiglenes feltámadás” című kamara kiállítása.


Tihany – Egy romantikus éjszakára csábítanak a KOGART Tihanyba – 2015.06.20.  – Június 20-án Tihanyban kell keresni a világ közepét. Nem elég, hogy egész nap tombol a Levendula fesztivál, a KOGART Tihany még erre is rátesz egy lapáttal a romantika jegyében zajló esti, éjszakai programjaival.

Tihany – XI. Levendula Fesztivál és levendula hetek 2015. június 19-21.   – Levendulaszedéssel, kulturális rendezvényekkel, gasztronómiai bemutatókkal, túrákkal, kézműves programokkal, népművészeti és kézműves vásárral, valamint hatalmas forgalmi dugókkal várják az idén is az érdeklődőket a három napos fesztiválra és a több héten át zajló kiegészítő programokra.

Balatonudvari – Szezonnyitó és marhahúsos ételek versengése – 2015.06.20.  – Egész napos program a település több pontján. A község a szezonnyitó alkalmából ingyenes stranddal, főzőversennyel, gyerek- és szórakoztató zenés programokkal, babakiállítással, este utcabállal várja vendégeket.


Balatonfűzfő – Surf-Beach Fesztivál – 2015.06.24-28.  – A III. Beach Fesztiválon már két színpaddal, kempinggel, több mint 30 DJ-vel, koncertekkel, fellépőkkel, extra dekorációval, új helyszínekkel és számos sporteseménnyel várunk benneteket. Idén egy 0. nappal már Szerdán indul a buli, amit Csütörtök, Péntek és Szombat este is zenés események követnek.


Borverseny – Itt nemesített szőlőfajtákból készült borokat is várnak – 2015.06.10.  – A Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészet Tanszéke és a Da Bibére Zalai Borlovagrend borversenyt rendezi a karhoz kötődő termelőknek és boroknak.






A letölthető, megosztható változat idekattintva hívható be 



Már nyitva! – Éttermek   Szálláshelyek   Borászatok  Kiállítóhelyek  Más szolgáltatók


2015.  június 19. – vízhőfok 22 C, vízszint 115 cm, átlagmélység 363 cm 



A Balatontipp Hírlevél tervezett megjelenési ideje általában a csütörtöki vagy a pénteki nap. Az új számban nagy eséllyel a szerda estig beérkezett hírek, információk kaphatnak helyet.

Elnézést kérek, ha esetleg terheltem levelemmel. Ha így volna, a levél visszaküldésével jelezze, hogy töröljem az elérhetőségét címtáramból.

Ha tetszett, kérem terjessze ismerősei körében is az ingyenes hírlevelet.


Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár