Hévíz – Segítik a magánszállásadókat a pályázatok elkészítésében

H. Horváth Orsolya és Papp Gábor az újságírókkal - Fotó: Antal Anita

A hévízi magánszálláshelyek 1,3 milliárd forinthoz juthatnak, ha élnek a Kisfaludy-program részeként a magánszállásokra meghirdetett pályázati lehetőségével. Emellett rendelkezésükre áll az önkormányzat által életre hívott minőségfejlesztési pályázat is, hangsúlyozta Hévíz polgármestere egy pénteki sajtótájékoztatón.

 

A város magánszálláshelyeit érintő lehetőségekről Papp Gábor polgármester és H. Horváth Orsolya önkormányzati főtanácsadó számolt be az aznap megnyitott Hotel Bonvital teraszán.

A polgármester méltatta az MTÜ által koordinált pályázati lehetőséget. Mint mondta, Hévízen 3000-nél több férőhely újulhat meg az idei évben, így elmondható, hogy ebben az esztendőben minden adott a hévízi szobakiadók számára ahhoz, hogy verseny- és piacképes, európai szinten is helyét megálló minőségi fejlesztéseket hajthassanak végre szállásaikon.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a szükséges pályázatok benyújtásához az MTÜ által kiképzett, a hévízi Tourinform-irodában dolgozó munkatársak tudnak segítséget nyújtani a szobakiadóknak, de rendelkezésre állnak az önkormányzat munkatársai is.

– Szükségtelen és felesleges külön pályázatírót megbízni a pályázatok benyújtásához, hiszen a kollégák ingyenes nyújtanak segítséget, a lényeg, hogy az NTAK-rendszeren keresztül lehet beadni az anyagokat, s rendkívül rövid időt vesz igénybe az egész – mondta Papp Gábor polgármester.

H. Horváth Orsolya arról beszélt, hogy a szobakiadók reagáltak elsőként a veszélyhelyzet utáni enyhítésekre, emellett azonban sorra nyílnak meg a város szállodái is. Több szálloda komoly felújításba kezdett a veszélyhelyzet kihirdetése után, ők ezek befejezésekor, júniusban tudnak vendéget fogadni, de szállást foglalni már mindenütt lehet. A szállodák minőségi felújításaiban is segítséget nyújt a Magyar Kormány, Hévízen öt szálloda felújítására és egy új szálloda építésére összesen mintegy 10 milliárd forintot, Keszthelyen egy-egy felújításra és építésre ugyancsak pályázati támogatással 8 milliárd forintot nyertek el szállodák.

 

Ismét megnyílt a sétálók és fürdővendégek előtt a Schulhof sétány – Fotó: Győrffy Árpád

A főtanácsadó arról is szólt, hogy az önkormányzat és a Szent András Reumakórház együttműködésének köszönhetően ismét megnyílt a sétálók és fürdővendégek előtt a Schulhof sétány. Mivel a kórházak látogatása továbbra is tilos, a reumakórházban tartózkodó és az egyéb vendégeket közötti távolságtartást egyelőre kordonokkal biztosítják, melyek újabb rendelkezésig állnak a sétányon. A sétány századelős hangulatát idéző épületeket és a pompás virágágyakat azonban már meg tudják csodálni a Hévízre látogatók.

Kapcsolódó írásunk

A közösből osztott pénz több mint felét adták balatoni szállodafejlesztőknek

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár