Siófok – A Kálmán Imre Kulturális Központ 2020. októberi, novemberi programjai

DCIM100MEDIADJI_0519.JPG

Felnőtteknek és gyerekeknek szóló zenés illetve prózai színházi produkciókra, kézműves termékek vásárára, egészségügyi előadásokra várják többek között a vendégeket októberben a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központba.

 

Hol vagy Kajla? – A Kálmán Imre Kulturális Központ Kajla pecsételő pont lett!

2020 szeptemberétől már Siófokon, a Kálmán Imre Kulturális Központban is kalandozok! A Magyar Turisztikai Ügynökség nagysikerű kezdeményezéséhez csatlakozva már intézményünkben is beszerezhető a kis Kajla pecsét. A Kálmán Imre Kulturális Központ is örömmel csatlakozott a pecsételő pontok köréhez.

 

Gyertek el hozzánk Kajla útleveletekkel, hogy pecséttel ellátva adhassuk vissza Nektek. Figyeld híreinket, nehogy lemaradj majd az újdonságokról!


A tervezett programok

Október 3., 10., 17., szombat 8.00-14.00 KIKK, előcsarnok

Spájz

Igazi kézműves termékeket keres? Meglepné barátait egy jó minőségű kézműves borral, sörrel, pálinkával? Megkóstolná a helyi termelők zöldségeit, gyümölcseit és a belőlük készített lekvárokat, szörpöket, zöldségkrémeket? Akkor látogasson el hozzánk és vásárlásával támogassa a helyi és kistérségi magyar értékeinket!

Kedves Kézművesek/Termelők!
A Kálmán Imre Kulturális Központ Siófok és környéke területen értékfeltárást indít. Célunk az alkotó kézműveseink felkutatása, felkarolása, munkájuk bemutatása, árusítási lehetőség biztosítása. Szeptembertől havonta kétszer egész napos, bemutatkozással egybekötött árusítási lehetőséget kínálunk az intézmény előcsarnokában térítésmentesen. A jelentkezés feltételekhez kötött, érdeklődni a következő elérhetőségen lehet: igazgato@kulturkozpont-siofok.hu
“Ha tisztességes dolgokat teszel le az asztalra, hozzájárulsz valamihez, amit úgy hívunk, haza”, Geszti Péter


 

Bérletpótlás – Karinthy-bérlet
Október 5., hétfő 19.00 – KIKK, színházterem

Osztrigás Mici – Turay Ida Színház zenés bohózata

Dr. Petypon és Dr. Mongicourt egy nehéz műtét után elmennek a Maximba mulatni. A mulatás nem várt fordulatot vesz, mert Dr. Petypon ittasan hazaviszi a mulató sztárját, Osztrigás Micit, aki dühös lesz, amikor megtudja, hogy szerelme, Corignon hadnagy nősülni készül. Petypon bácsikája, a tábornok az enyhén szólva hiányos öltözetben lévő énekesnőt a rokonának véli és meghívja Clementine és Corignon esküvőjére. Ott viszont nem csak Mici, de az igazi feleség is megjelenik, rengeteg komikus szituációt előidézve. Mire minden félreérthető szálat kibogoznak és megoldódnak a problémák, nagyon sok nevetésen leszünk túl.
A jegyek korlátozott számban vásárolhatóak. Jegyárak: Siófok kártyával: földszint: 3.300 Ft, erkély: 3.000 Ft, elővételben: földszint: 3.600 Ft, erkély: 3.300 Ft


 

Bérletpótlás – Fekete István-bérlet
Október 6., kedd 14.00 – KIKK, színházterem

Klapka – Magyarock Dalszínház rockmusicale

Takács Tibor népszerű ifjúsági regénye, a Klapka katonái, alapján készült zenés darab nagyszerű emléket állít a szabadságharc dicső tábornokának. 1849 őszén járunk. A magyar szabadság ügye elveszett már. Görgey letette a fegyvert Világosnál, az utolsó előtti erődítmény, Pétervárad is kapitulált. Egyedül Komárom várát őrzi még mindenre elszánt, hősi harcra, akár halálra is kész honvédsereg…. Klapka György a fővezérük, az a fiatal, de már vénséges vén bölcseknél is bölcsebb tábornok, aki mindaddig helytáll, amíg csak a hazaszeretet, a katonabecsület és a józan emberi ész engedi. Ellenfele pedig, Haynau, a bresciai hiéna attól sem retten vissza, hogy orgyilkosokkal törjön Klapka életére. Hiszen Ausztriának politikailag végtelenül kellemetlen, hogy még mindig áll a magyar szabadság utolsó fellegvára. A tábornokot tehát kémek és gyilkosok kerülgetik, testük eleven pajzsával védik azonban hívei, a szabadságharc nem is mindig magyar származású hősei. Az előadás hossza 110 perc két részben.
Jegyek kaphatók. Jegyárak Siófok kártyával: földszint: 1.350 Ft, erkély: 1.250 Ft, elővételben: földszint: 1.600 Ft, erkély: 1.400 Ft


 

Október 08., csütörtök
Információs nap – 1. alkalom – EFOP Pályázatos programok

10.00-13.00 – kamaraterem Gyerekprogramok

Beszélgetés játékos, interaktív formában a gyerekekkel a különböző függőségek és egészségkárosító szokások úgy, mint a dohányzás, drog vagy alkohol fogyasztás szervezetre gyakorolt hatásairól. Ezzel egyidejűleg pozitív példák bemutatása a helyes szokások iránti igény kialakítására és megerősítésére, mint például a helyes
táplálkozás.

17.00 – Előcsarnok – Felnőtteknek szóló előadások
Az egészséges életmód kora gyermekkori kialakítása

alapvető táplálkozási ismeretek
kora gyermekkori elhízás hatásai és szövődményi
fizikai aktivitás növelése – hogyan tudjuk becsempészni a
testmozgást a mindennapokba
Szexuális egészség
szűrővizsgálatok fontossága, megelőzés
hogyan és mikor adjuk át a megfelelő tudást
tiltás és félelemkeltés hatásai
a tabusítás feloldása
párkapcsolati, és házastársi intimitás, és
szexualitás hosszú távú fenntartása


 

Bérletpótlás – Tipegő-bérlet
Október 9., péntek 10.00 – KIKK, színházterem

Medvék minden mennyiségben – Vaskakas Bábszínház

…a játékboltból, a bazártrafikból, az áruházból, a desszertes doboz fedeléről – de talán még képzeletbeli
mackók is. Lehet velük beszélgetni, ki lehet találni, mire gondolnak, mit néznek, látnak, mire
vágynak, mi az, amire a nagyokat intik. Pirongatni, korholni lehet őket, rájöhetünk apró cseleikre,
úgy tehetünk, mintha… Lehet velük játszani, de ők is játszanak velünk.
A Vaskakas Bábszínház legújabb Aprók Színháza előadása 4 éven aluliaknak, Tandori Dezső Kossuth- díjas költő versei alapján. Az előadás hossza 25 perc, amit 15 perc játékidő követ.
Jegyár: 1.400 Ft, 1 gyermek + 1 felnőtt


 

Bérletpótlás – Helka-bérlet
Október 14., szerda 14.00 – KIKK, színházterem

Oroszlánkirály és barátai – ismert rajzfilmzenék – Dunakeszi Szimfonikus Zenekar komolyzenei koncertje

Ki ne szeretné a meséket, a rajzfilmeket? Az Oroszlánkirály, Vuk, Thomas, a gőzmozdony, A nagy ho-ho-horgász, mindenkinek ismerős. A szebbnél szebb rajzokhoz remek főcímdalok, vagy betétdalok tartoznak, amelyeket gyorsan megtanultatok és a szereplőkkel énekeltetek együtt. A Dunakeszi Szimfonikus Zenekar többek között e rajzfilmek dalait is felidézi Oroszlánkirály és barátai c. hangversenyén. Az előadás hossza 55 perc egy részben.
Jegyárak Siófok kártyával földszint: 1.300 Ft, erkély: 1.100 Ft, elővételben földszint: 1.500 Ft, erkély: 1.300 Ft


 

Október 14., szerda 17.00 – KIKK, Teátrum kávéház

Nosztalgia kávéház Németh Gáborral

Vidám nosztalgiázásra invitáljuk szeretettel mindazokat a kedves érdeklődőket, akik szeretik, ismerik és szívesen hallgatják a régi zenéket, slágereket, operett-dallamokat.
Kínálatunkkal meghitt és felhőtlen időtöltést ígérünk Önnek a múltat idéző kávéházi nosztalgia estünkön.
Közreműködik Németh Gábor.
Jegyár: 500 Ft


 

Október 17., szombat 16.00 – KIKK, színházterem

Mónus József, sokszoros világrekorder cél és távlövő íjász előadása

A Kiliti Íjász és Szabadidő Egyesület szeretettel vár mindenkit a Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermébe. Belépőjegy/tombola ára: 500,- Ft/fő – További tombolajegyek vásárlására is van lehetőség! A nyeremény egy Mónus József által készített íj, ami az előadás végén kerül kisorsolásra!
Belépőjegyet és tombolát válthatnak a KIKK jegypénztárában, illetve a Kiliti Íjász és Szabadidő Egyesület elnökénél, Kótiné Molnár Szilviánál 06-30/6348714

“Az én hitvallásom szerint mi magunknak kell a mában történelmet írnunk a múlt tiszteletéért! Én ezt teszem a kilőtt nyílvesszőimmel! Íjammal harcolva a múlt tiszteletéért, a Zászlónk becsületéért!” (Mónus József)


 

Bérletpótlás
Október 20., kedd – KIKK, színházterem
10.00 – Kisvakond- és Szaffi-bérlet
14.00 – Kelén-bérlet

Vackor kalandjai – Inversedance/ Fodor Zoltán Társulat gyermek táncjátéka

Történetünkben Kormos István egyik legkedveltebb meséjét dolgoztuk föl. Vackor alakja elevenedik meg a színpadon, hogy kedves és humoros utazásra invitálja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Főhősünk egy esetlen, de nagyon bájos kis maci, aki egy kora őszi napon elcsatangolva egy öreg fa árnyékában leheveredve boldog álmodozásba merül. Csintalan falevelek repítik Álomországba, ahol barátaival számtalan, izgalmasabbnál izgalmasabb kalandba keverednek, hogy végül elérkezzenek tanulságos végkifejlethez. Az előadás hossza 50 perc egy részben.
A jegyek korlátozott számban vásárolhatóak. Jegyárak Siófok kártyával: földszint: 1.350 Ft, erkély: 1.250 Ft, elővételben földszint: 1.600 Ft, erkély: 1.400 Ft


Október 22., csütörtök
Információs nap – 2. alkalom – EFOP Pályázatos programok

10.00-13.00 – Kamaraterem – Gyerekprogramok

Beszélgetés játékos, interaktív formában a gyerekekkel a különböző függőségek és egészségkárosító szokások úgy, mint a dohányzás, drog vagy alkohol fogyasztás szervezetre gyakorolt hatásairól. Ezzel egyidejűleg pozitív példák bemutatása a helyes szokások iránti igény kialakítására és megerősítésére, mint például a helyes táplálkozás.

17.00 – Előcsarnok – Felnőtteknek szóló előadások
Az egészséges életmód kora gyermekkori kialakítása

alapvető táplálkozási ismeretek
kora gyermekkori elhízás hatásai és szövődményi
fizikai aktivitás növelése – hogyan tudjuk becsempészni a
testmozgást a mindennapokba

Szexuális egészség

szűrővizsgálatok fontossága, megelőzés
hogyan és mikor adjuk át a megfelelő tudást
tiltás és félelemkeltés hatásai
a tabusítás feloldása
párkapcsolati, és házastársi intimitás, és szexualitás hosszú távú fenntartása


 

Október 24., szombat 18.00 – KIKK, Teátrum kávéház

“Mi újság, Szomszédok?” – Meghívott vendég Nemcsák Károly

A Szomszédok című teleregény sokunknak meghatározó élménye volt. Ma is nosztalgiával gondolunk vissza arra a közel 13 évre, amikor két hetente találkoztunk kedvenc sorozathőseinkkel, Vágási Ferivel, Jankával, Juditkával, Almával, Szikszay Etussal, Gábor Gáborral, Szelényi Jánossal… Akkor a mindennapjaink részei voltak. És most? Hol vannak, mit csinálnak? Mi történt velük? Erre keresi a választ Sáfár Mónika Jászai Mari-díjas színművész.
Jegyár: 1.500 Ft


 

Október 30., péntek 19.00 – KIKK, színházterem

Rátonyi Róbert Színház – Rátonyi Róbert emlékest

“Rátonyi Róbert emlékestünket színházunk névadójára emlékezve állítottuk össze. Az est folyamán képekkel, felvételekkel, történetek felidézésével emlékezünk az örök Bóni grófra, és felvillantjuk Rátonyi Róbert sok-sok arcát, egyéniségét, munkáját. Fellépő vendégeink az operettirodalom legszebb melódiáinak segítségével varázsolják nézőinket az örök boldogság és a vidámság világába.”, Rátonyi Róbert Színház

Fellépő művészek:
Galambos Erzsi – Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művész, a Halhatatlanok Társulatának tagja, a Budapesti Operettszínház és a József Attila Színház örökös tagja
Benkő Péter – kétszeres Jászai Mari-díjas színművész
Teremi Trixi – Bársony Rózsi-díjas, Kálmán Imre Emlékplakett-díjas színművész
Kiss Zoltán – színművész
Lukács Anita – énekes, primadonna
Vadász Zsolt – énekes, bonviván
ifj. Rátonyi Róbert – az est zenei vezetője és karmestere
Peller Károly – Kálmán Imre Emlékplakett-díjas színész, az est műsorvezetője
A jegyek korlátozott számban vásárolhatóak.
Jegyárak Siófok kártyával: földszint: 3.300 Ft, erkély: 3.000 Ft, elővételben: földszint: 3.600 Ft, erkély: 3.300 Ft

 


 

November 3., kedd 19.00
Jókai bérlet Anna Karenina – Kecskeméti City Balett

„A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az.” Lev Tolsztoj
A szerelem-szeretet-vonzalom is mindig más, minden ember a maga módján szeret. Van, aki szenvedélyesen lángolva, van, aki hideg racionalitással, van, aki romantikus idealistán, van, aki illedelmes bizonytalansággal. Ahány ember él a Földön, annyiféle arca van a Szerelemnek és a Vágynak. Sőt, több is, hiszen ugyanaz az ember is nagyon sokféleképpen képes szeretni, attól függően, hogy kivel, mikor és milyen körülmények között sodorja össze az Élet. De nincs más választásunk, szeretni kell, még akkor is, ha sokszor kicsit és néha teljesen is belehal az ember.
Karenin szereti Annát, de ő Vronszkijba szerelmes. Levin szereti Kittyt, aki szintén Vronszkijba szerelmes, aki viszont Annát szereti. Dolly szereti Oblonszkijt, de ő rendre más nők után vágyakozik. Bál van, a Szerelem és a Vágy halálos utolsó bálja.
Jegyárak: Siófok kártyával: földszint: 3.300 Ft, erkély: 3.000 Ft, elővételben: földszint: 3.600 Ft, erkély: 3.300 Ft
A jegyek korlátozott számban kaphatóak.


 

November 06., péntek 17:00-20:00 – KIKK, előcsarnok
Dohányzás leszokás támogatása workshop – előadások – EFOP

1. óra
Szó lesz az aktív dohányzás szervrendszereket érintő
hatásairól, a passzív dohányzás hatásairól és lehetőség lesz
kilégzési CO mérésre.
2. óra
Hogyan lehet felkészülni a nehéz, kihívást jelentő
helyzetekre, nikotinpótló eljárások megbeszélése.
3. óra
A dohányzásról való leszokás nyereségei, döntési egyensúlyo
motiváció kérdése, további segítségnyújtás lehetőségeinek
meg beszé lése.
A program mindenki számára ingyenes


 

November 9., hétfő 17:00 – KIKK, színházterem
Interaktív előadások – EFOP

Az egészséges táplálkozásról
az egészséges táplálkozás alapjai, a táplálkozási piramis, vagy az egészséges táplálkozás háza
a személyre szabott napi ajánlott kalóriabevitel kiszámolása
egy 1600 kalóriás mintaétrend bemutatása
járványügyí ismeretekről – aktualitások – a jelen helyzet teendői, személyi higiéné/kézmosás, védőoltások
szexuális egészség-betegségek terjedése
antibiotikum használat
tájékoztató anyagok

Veszélyes anyagokkal – vegyszerekkel, mérgező anyagokkal kapcsolatos ismeretek gyermekek/felnőttek körében előforduló mérgezések megelőzésére
veszélyes anyagok interaktív bemutatása
megelőzés és elővigyázatosság
tájékoztató anyagok kiosztása


 

November 13-14-15.
Országos Rajfilmünnep online kivitelben


 

November 18., szerda 19.00
Seress Rezső est – Dalok a Kispipából

Szerkesztette és közreműködik: Fesztbaum Béla és a Kék Duna Koncert-Szalonzenekar Művészeti vezető: Berki Sándor
Az esten a különös sorsú magyar világsláger, a Szomorú vasárnap szerzőjére, Seress Rezsőre emlékezünk. Dalainak és a korszak anekdotáinak segítségével megidézzük ezt a jellegzetesen pesti alakot, a „füttyös muzsikust”, a „kis Seresst”, aki szinte soha nem hagyta el szeretett hetedik kerületét, és évtizedekig volt meghatározó szereplője a pesti éjszakának. Egyedi humora és keserédes melankóliája lett a védjegye, dalai fájdalmasan ismerősek. Egyszerre idézik a kort, a ’30-as, ’40-es évek mozgalmas, tragikus pillanatait, és válnak azóta is mindenkor aktuális szívüggyé, vigasztalóvá, útitárssá.
Zongorázni igazán nem tudván, fél kézzel pötyögve, rekedtes hangján adta elő számait, melyek egytől egyig igazi slágerré váltak: Fizetek, főúr, Csak átutazó vagyok itt a Földön, Szeressük egymást, gyerekek, Az élet egy nagy csodálatos semmi… Vendégkönyvébe dedikált az egész 20. század Toscaninitől a walesi hercegen át Louis Armstrongig. Otto Klemperer, a világhírű karmester legendás mondata Seressről: „Nem muzsikus – csak zseni.”


 

November 20., péntek 19.00
Triász koncert


 

November 23., hétfő 19.00
Csányi Sándor önálló estje


 

November 27., péntek
Képzőművészeti kiállítás a Város Nap alkalmából


 

November 24., kedd 19.00
Dumaszínház – Kőhalmi Zoltán műsora


 

December 12., szombat 19.00
László Attila és zenekara koncert


A fentieken túl lesz Nosztalgia Kávéház, Spájz, Zenélőtemplomok program, Hordozós Baba-Mamaclub és Életkezdet Anyakör. Ezek részletei, időpontjai a KIKK honlapján lesznek olvashatók https://www.kulturkozpont-siofok.hu/

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Siófok – A Kálmán Imre Kulturális Központ 2020. októberi, novemberi programjai" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár