Rendkívül biztató hírek a Haláp-hegyről – Rövidesen hivatalosan is megnyílhat a kirándulók előtt

Bár a felmenést még tábla tiltja, a Haláp csúcsán már zászló hívogatja a kirándulókat - Fotó: Győrffy Árpád

Ha minden jól megy, már nem sokat kell aludni ahhoz, hogy szabadon, kényelmesen, biztonságos körülmények között fel lehessen menni a Balaton-felvidék egyik legszebb, legérdekesebb hegyére, a Halápra.

 

A balatoni régió legnagyobb csodája lehetne – írtam tavaly a Tapolcától néhány kilométerre északra lévő, félig elbányászott Haláp-hegyről. Ma is úgy gondolom, hogy a térség egyik legkülönlegesebb attrakciója lehetne a hegy tetején lévő, de így is könnyen megközelíthető, számtalan célra használható hatalmas bányakráter. Húsvéti kirándulásunkon azt láttam, hogy valami végre elindult. Ha Colosseum, a woodstocki mező vagy valamelyik görög amfiteátrum még nem is költözött a Haláp-hegyre, ahhoz már jó úton haladunk, hogy egy kellemes, biztonságos és nagyon tartalmas kirándulóhely legyen belőle.

A hatalmas változás egyik jele, hogy a hegy vállánál, az egykori bányaterület bejáratánál az önkormányzat két hatalmas parkolót alakított ki. A még zajló munkát jelzi, a parkolórész bejáratánál továbbra is ott áll a tábla: A bányába idegeneknek belépni veszélyes és tilos! Kicsit feljebb, a parkolók és a hegytető határán masszív sorompó zárja el az utat. A sorompó mellett kitaposott friss ösvény szerint a gyalogosokra nem igazán gondolják érvényesnek a tiltást.

 

A tábla szövegében a bányára hivatkozás egyre messzebb kerül a valóságtól, de a lényeg igaz, a hegy teteje magánterület, ahol a tulajdonos hozza a szabályokat – Fotó: Győrffy Árpád

 

A közvetlenül a bejáratnál lévő nagy parkoló a felsőrészt elzáró sorompótól

Hasonlóan nagy változás fogadott bennünket a hegy el nem bányászott csúcsánál. Tavaly a nagy emelkedő miatt ott csak fáról-fára, bokorról-bokorral kapaszkodva, néhol négykézlábra ereszkedve lehetett felmenni. Most egy szuper lépcső visz szinte a csúcsig, csak a könnyebb szakaszokon maradt az eredeti járófelület.

 

Itt korábban kapaszkodni kellett a feljutáshoz, most egy nagyon jó minőségű – igaz, kicsit nagy emelkedésű – lépcső vezet felfelé a nehezebb szakaszokon

A zsebkendőnyi méretű csúcsra nem csak zászlót, hanem körbe korlátot is állítottak, hogy biztonságosan – és félelem nélkül – körbe tudjunk nézni.

 

A csúcs az alatta lévő teraszról

 

Korlátok a hegy apró csúcsa körül – itt később is csak néhány személy fér el egyszerre

 

Ilyen volt a kilátás észak felé – a Somló és félúton a Cseket-hegy

 

A kráter a tetején kirándulókkal

 

Kirándulók és a törött végű bazaltzsákok közelebbről

 

Sáska község és a Bakony északkelet felé

 

Sáska kicsit közelebbről

 

Mivel kora délelőtt voltunk fenn, déli irányba nem sok mindent láttunk a szemből sütő nap miatt. Ehhez a késő délutáni időpont optimálisabb

 

Kicsit leszűkítve a látószöget azért sok részlet előjön Zalahalápból, Tapolcából és a Szent György-hegyből is

 

Tapolca keleti része az Y-házakkal, háttérben a Szent György-hegy

A csúcs alatt néhány méterrel lévő, a csúcsnál jóval nagyobb teraszra padokat telepítettek, és korlát is készül, aminek oszlopait talán néhány nappal ott jártunk előtt betonozhatták be.

 

Itt egy kényelmes és biztonságos kilátóterasz készül

 

A kráter keleti része a teraszról

 

A lépcső lefelé még meredekebbnek tűnt

 

“Szobor” a csúcs alatti szinten

 

Egy méretes bazaltdarab a felső bányaudvar megmaradt részén

 

Lenn a kráterben – az egykori bányaudvaron

Információim szerint a parkolón kívüli munkákat a terület tulajdonosa, az egykor itt bányászkodó cég végzi. Állítólag terveznek egy tanösvényt is, ami a bánya történetét, a terület geológiáját mutatja majd be. Úgy tudom, május végére várható az átadás, és utána talán szabadon látogatható lesz a terület.
Ha új híreim lesznek, jelentkezek. Addig is, akit bővebben érdekel a hegy, annak mindenképp figyelmébe ajánlom a tavalyi írást: A balatoni régió legnagyobb csodája lehetne

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Rendkívül biztató hírek a Haláp-hegyről – Rövidesen hivatalosan is megnyílhat a kirándulók előtt" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár