Vízimentők – Életmentés a fonyódi Sándortelepi strandon – 2013.06.22.


Életmentés a fonyódi Sándortelepi strandon – 2013. június 22.

Egy 12 éves fiút kellett újraéleszteni, miután hirtelen elmerült a Balatonban – tudtuk meg Tar Mihálytól, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) szóvivőjétől.


Janoch Orsolya, a VMSZ vízimentője 12 óra 45 perckor kért segítséget rádión azzal, hogy egy fiatal fiú újraélesztésébe kezdett Fonyód-Sándortelepi strandon, a város központi szabadstrandján. Elmondta, hogy egy nevelő otthonos csoport fürdőzött. A fiú eltűnt, de eleinte a csoportot kísérő nevelők maguk próbálták keresni, s nem szóltak az ott dolgozó vízimentőnek sem.


 



A strandon készült kép csak illusztráció


A fiúra véletlenül a strand lépcsője mellett a fürdőzők találtak – mesélte Orsolya -, akik azonnal kivitték a 12 éves gyereket. Ekkor már se keringése, se légzése nem volt. A nevelő csak ekkor kért segítséget a VMSZ vízimentőjétől, aki rádión értesítette a Szakszolgálat Zánkai Központját, ahonnan azonnal riasztották az Országos Mentőszolgálatot.
Míg a mentőautó megérkezett egy ott strandoló orvossal közösen végezték a fiú újraélesztését. Később az időközben riasztott mentőhelikopter is megérkezett.
A fiú testhőmérséklete 35 fok körülire hűlt, ebből arra lehet következtetni, hogy 10-15 percet lehetett a víz alatt. Nagyjából 40 perc után a fiúnak stabillá vált a vérkeringése, de önállóan továbbra sem lélegzett, ezért folyamatos lélegeztetés mellett, de stabil állapotban vitte a helikopter a Veszprémi Kórházba.
Janoch Orsolya 22 éves, a Corvinus Egyetem Kertészmérnök hallgatója, idén a második szezonját tölti a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának vízimentőjeként.
A VMSZ felhívja a strandolók, elsősorban a kisgyereket kísérő, vagy diákcsoporttal érkező nevelők figyelmét, hogy amennyiben valakiről nem tudják, hogy hol tartózkodik, akkor ne próbálják önállóan megkeresni, hanem azonnal értesítsék a strand vízimentőjét, aki tudja, hogy ilyen esetekben mit kell hatékonyan tenni annak érdekében, hogy a pillanatnyilag eltűnt személyt mihamarabb megtalálják.














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár