Tihanyi – Ünnepváró karácsonyfa díszítő kiállítás – 2014


Tihany – Ünnepváró karácsonyfa díszítő kiállítás – 2014


Ha valaki unja már a kínai fényfüzéreket, a természetellenes színű habkarikákat vagy a sokadszorra is újrakötözött nem szeretem szaloncukrokat, az Tihanyban kereshet jó ötleteket arra, hogyan is lehet igazán gyönyörűen feldíszíteni egy karácsonyfát.






Az idén már kilencedik alkalommal rendeztek ünnepváró karácsonyfa díszítő kiállítást Veszprém megyében, hogy felelevenítsék, éltessék a karácsonyi ünnepekhez kötődő népművészeti hagyományokat és új ötleteket is bemutassanak. Az első pályázatot még az azóta felszámolt Veszprém Megyei Közművelődési Intézet hirdette meg 2005-ben, majd 2007-től a Balatonfüreden élő Szuper Miklósné hímző, népi iparművész vette gondozásba az ügyet a környéken működő művészeti csoportjaival. Paloznakon, Tihanyban, Balatonfüreden és Alsóörsön azóta rendszeresen ismétlődnek a kiállítások. Az ideit Tihanyi Hímző és Csipkeműhely szervezte a Németh László Művelődési Házzal közösen.


A padlástéri galériában kialakított fenyőerdőt Mikulás-napján díszítették fel és nyitották meg a látogatók előtt. Hozzájárult az igazi karácsonyi hangulathoz, hogy az elbűvölő látvány mellé finom süteményeket is kínáltak. Mint Rózsa Éva igazgatótól megtudtuk, a kiállítás december 14-ig lesz látható – addig kapták kölcsönbe a fákat. Aznap délután 14 órától a helyi Kogart Galériában is ünnepi programmal várják az érdeklődőket, este hatkor pedig meggyújtják a harmadik adventi gyertyát a művelődési ház előtti főtéren.  Hogy sütemény lesz-e, nem tudom, de forralt borral, forró teával megvendégelnek mindenkit. (A további tihanyi adventi programokról itt olvashatnak.)


Az alábbi fotók nem tudják teljesen visszaadni a feldíszített karácsonyfák látványát, de talán egy kis ízelítőt adnak a díszek szépségből, ötletességéből.


Véghné Somogyi Zsuzsa, a Tihanyi Visszhang óvodából az utolsó díszeket erősíti fel a fára




 


A Tihanyi Hímző és Csipkeműhely  két fenyőt is feldíszített



 



 



 



 


A Balatonfüredi Örökségünk Himzőműhely ajándékos batyui



 



 


Az Alsóörsi Tündérujjak Klub tündéri készítményei



 



 



 


A Paloznaki Hímzőkör sás-angyalai, díszei



 



 



 


A tihanyi Kántás Pálné ennivaló mézeskalács díszei



 



 



 


A balatonfüredi Fritz Mónika szárnyaló rénszarvas-variációi



 



 


Az Alsóörsi Csipkeműhely lepkekönnyedségű díszei



 



 



 


A Németh László Művelődési Ház Mini-Tini-Klubjának és Szűcs Melindának csizma és szív-variációi



 



 



 


A tihanyi Begyik Istvánné miniatűr csuhé, virág és dió-költeményei





 



 



 



 



 




 


A kiállítás megnyitásakor tartott kézműves foglalkozásokon akár az otthoni karácsonyfára is készíthetett díszeket mindenki



Kép és szöveg Győrffy Árpád


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány borok borászatok boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár