Tihanyi Babamúzeum – Az idegenellenesség a turizmust is visszavetheti

Egy furcsa demonstráció - A kiplakátolt kerítésű Babamúzeum a tihanyi Visszhang utcában

Filotás Tivadar, a tihanyi Babamúzeum tulajdonosa érdekes dekorációval, a kormány sorosozására rímelő, illetve azzal vitatkozó plakátokkal fogadta szombaton a sétálókat. A demonstrációnak külön hangsúlyt adott, hogy épp most zajlott a község hagyományos őszi ünnepe, a Garda Fesztivál, amin több ezer ember fordul meg a faluban.

 

Az egykori 56-os emigrásként Németországból hazatelepült vállalkozó feleségével 1994-ben hozta létre a Babamúzeumot. Európa szerte elismert gyűjteményükben korabeli babákkal, jellegzetes játékokkal, lakberendezéssel, színházzal, szatócsbolttal, konyhával és más érdekességekkel tárják a látogatók elé a biedermeier és a reformkor arisztokrata és nagypolgári ízlésvilágát. A babák elsősorban a német babakészítő műhelyek jellegzetes munkáiból kerülnek ki a porcelánbaba-gyártás kezdetétől, az 1840-es évektől induló nyolc évtizedes időszakból. Van egy a magyar népviseleti kultúra legjellegzetesebb öltözeteit bemutató rész is, ahol művész által készített új babákat láthatnak az érdeklődők. Filotás ennek a múzeumnak a bejáratához rakta ki üzeneteit.

– Ezekkel a plakátokkal válaszolni szeretnék a kormány gyűlöletkampányára, plakátjaira, köztük azokra is, amik itt Tihanyban is láthatók a polgármesteri hivatal előtt. Több ok mellett erre kötelez a családi múltam. Az őseim Európa különböző részeiből származó emberek voltak, akiket befogadtak. Anyai ágról például Lénárd szépapám francia hugenotta menekült volt, aki családjával a katolikus öldöklés elől menekült. Szabadkán telepedtek le, ahol keveredtek a már ott élőkkel, és hosszú időn át meghatározó szereplői voltak a Délvidéknek. A Filotás-ág görög bevándorló család. A közelebbi utódok közül említhetem Filotás Ferenc huszár ezredest, az öttusa hazai meghonosítóját, a vívósport egyik legnagyobb alakját. Vagy ugyanígy említhetem a nagynénémet, Filotás Lilit, a professzionális magyar idegenforgalmi marketing megteremtőjét, az első magyar rádióbemondónőt. Az első világháború után ő alapította meg a Budapester Rundschaut, ami később Hungária Magazinként népszerűsítette az ország különböző vidékeit.

 

A tihanyi főutca a polgármesteri hivatal előtt a kormány plakátjaival

A 72 éves Filotás Tivadar szerint ilyen lépésre, demonstrációra kötelezi a saját élete is.

– Hisz magam is menekült voltam, 1956-ban tizenegy évesen, két kiskorú testvéremmel együtt hagytam el Magyarországot. Először Innsbruckban, majd Münchenben éltem. Nagyon nagy szeretettel fogadtak mindenütt, magyar iskolákat alapítottak, hogy tanulni tudjunk, Svédországból kaptam folyamatosan anyagi támogatást. Idegen emberek szeretnének, segítségének köszönhetem, hogy leérettségiztem, egyetemre járhattam és egzisztenciát alakíthattam ki Münchenben. Ami egy olyan multikulturális város, ahol az emberek békésen együtt tudnak élni.

 

Felirat a Babamúzeum kapuján

Harmadik okként magát a Babamúzeumot, az idegenforgalmat említi a demonstráció okaként.

– A feleségemmel eredetileg azt terveztük, hogy Toszkánában telepszünk le, ott hozzuk létre babagyűjteményéből a múzeumot. Sibylle első látogatásai során megtapasztalta a magyar vendégszeretet, ami akkor még nyilvánvaló volt. Megszerette ezt a tájat, és a toszkánai tervet felcserélte Tihannyal.
A Balatonnál és környékén az emberek jelentős része a vendéglátásból, idegenforgalomból él. Ez arra kötelez bennünket, hogy nyitottak legyünk a világra. Tudniuk kell rólunk, hogy szívesen látjuk a vendégeket, szeretettel befogadjuk őket. Nem csak azért, mert pénzt hagynak itt, hanem mert mi ilyenek vagyunk, így gondolkodunk. Ma ezt egyre inkább nem mondhatjuk el. Hisz, amikor arról beszélünk, hogy félni kell az idegenektől, akkor nem csak azokra a gazdasági migránsokra gondolunk, akiket az államnak megfelelően kezelni kell, hanem a menekültekre is gondolunk, azokra a földönfutó emberekre, akik segítségre szorulnak, mert el kellett hagyniuk az országukat. És az idegenezéssel óhatatlanul gondolunk a turistákra is, akiket ide szeretnénk csábítani.

Filotás szerint külföldön korábban nagyon nagy tisztelettel bántak velünk, magyarokkal, ma már erről nincs szó, mostanra Magyarországnak nagyon rossz híre lett a világban. Ismerősei révén és a német sajtón keresztül az jut el hozzá, hogy hálátlannak tartanak bennünket, mert nem úgy fogadjuk a rászorulókat, ahogy bennünket fogadtak 56-ban, és hálátlanok vagyunk azért is, mert elvesszük az uniós pénzeket, de a vállalt kötelezettségeinket nem teljesítjük.

 

Feliratok a Babamúzeum kerítésén

– Tudom előfordulhat, hogy a menekültek között vannak olyanok, akik megsértik a törvényt, de nem szabad az ő tetteik alapján a többieket megítélni. A magyar menekültek között sem mindenki volt angyal. A táborban volt verekedés, lopás, voltak, akik bankot raboltak. Elfogták, börtönbe zárták őket, de ez ránk, a többiekre nem vetett rossz fényt, mert nem egyes emberek rossz viselkedése miatt ítéltek meg bennünket. Most is így kellene gondolkodnunk.

Filotás Tivadar szerint meg lehet próbálni persze a teljes bezárkózást is, de akkor ki kell találnunk egy másfajta gazdaságot, mert az eddigi módon nem tudunk megélni. Ráadásul igazán azt sem érjük el, amit szeretnénk, mert a rosszakaratú emberek számára nem akadály egy kerítés, véli.

– Én abban bízom, hogy az emberek rájönnek erre, és nem engedik, hogy tovább menjünk ebbe az irányba.
Tudom, előfordulhat az is, hogy sokan rosszul fogadják, rossz néven veszik az akciómat, és erre reagálva nem jönnek majd be a múzeumunkba. Remélem, kevesen lesznek ilyenek. Ha lesznek is, azt gondolom, akkor is meg kell ezt csinálnom, mert csak így tudom felhívni a figyelmet arra, hogy nem mehetünk tovább ezen az úton. Én olyan országban szeretnék élni, ahol az emberek szabadon élhetnek, nincsenek megfélemlítve. Sajnos most nem ebbe az irányba haladunk. Ezért reagáltam így, hogy ezzel másoknak is példát mutassak – mondta Filotás Tivadar, a tihanyi Babamúzeum tulajdonosa.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár