Spirit of Balaton – – 2012. július 7. 8 óra
24 órás kerékpáros élmény- és teljesítménytúra a Balaton körül
A Spirit of Balaton minden év júliusának első szombatján megrendezett, 24 órás Balaton körüli kerékpáros élmény- és teljesítménytúra. Útvonala Balatonmáriafürdő főteréről indul az északi part irányába, majd a tó megkerülésével a déli parton tér vissza kiindulási pontjára. A Spirit of Balaton-ra a szervezők immár harmadik éve minden kerékpárost várnak, a részvétel teljesen ingyenes. Az esemény napja idén, 2012-ben július 7.-ére esik, a rajt reggel 8 órakor lesz.
A Spirit of Balaton résztvevőit a kerékpárút mellett felállított pecsételőállomások várják, ahol a honlapról szabadon letölthető és kinyomtatható pecsétkönyvbe összegyűjthetik az érintett Balaton-parti települések pecsétjeit. A tavalyi (akkor még Tour de Balaton néven szervezett) esemény során 20 pecsételőállomás működött a Balatont körbekerülő kerékpárút mellett vagy annak közelében.
A Spirit of Balaton-on nem csak Balatonmáriafürdőről, hanem bármely másik pecsételőállomásról is el lehet indulni, a reggel 8 órai rajtnál későbbi időpontokban is, egyénileg és csapatban is. A túra hossza kb. 220 km, a tihanyi komppal rövidítve kb. 150 km.
A szervezők szeretettel várnak minden kerékpárost a 2012-es Spirit of Balaton-ra, akár az egész Balaton-körre, akár csak egy-egy rövidebb szakaszra csatlakoznak!
A kinyomtatható pecsétkönyvet, ellenőrzőszelvényeket és rajttáblát az érintett szavakra kattintva lehet letölteni
Várjuk a friss tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk üzenőjébe, vagy a Facebook oldalunkra – http://www.facebook.com/balatontipp – Lájkoljátok, osszátok meg, hogy más is láthassa
|