Siófok – Fürdőegylet – Olcsóbbá tennék a Nagystrandot, bővítenék a szabadstrandi szolgáltatásokat

Siófok – A fürdőegylet olcsóbbá tenné a Nagystrandot, bővítené a szabadstrandi szolgáltatásokat – 2015.07.29.  




A tavasz óta Hegyi Károly okleveles idegenforgalmi és vendéglátó ipari üzemgazdász tölti be a város turisztikai vállalkozásait tömörítő Siófoki Fürdőegylet elnöki tisztét. A Petőfi sétányon található Beach Hotel tulajdonosát arról kérdeztük, hogy az egyesület tagjai milyen változásokat szeretnének Siófok turizmusában, és ennek megvalósulásáért mit tesznek.


– Egyesületünk az elmúlt években a turisztikai feladatok bizonyos részének átvállalásával próbált bekapcsolódni a város életébe. Ez több, kevesebb sikerrel működött eddig is, a szervezet főleg a város turizmusának népszerűsítésével, marketing feladatok ellátásával foglalkozott. Az új vezetőséggel és személyemben az új elnökkel egy nagyon aktív, szoros együttműködésre törekszünk a városvezetéssel. Ez gyakorlatilag más el is indult, ott vagyunk a testületi üléseken, a döntések előkészítésében, számítanak a véleményünkre. A városnak szüksége van egy hosszabb távú turisztikai koncepcióra, amiben az új irányokat meghatároznánk. Ennek kialakításához is aktív segítséget nyújtunk.


 



A fürdőegylet elnöke, Hegyi Károly is felült az óriáskerékre


 


– Mi lenne a lényege ennek az új koncepciónak?


– Szükség van arra, a város vendégforgalmát egy jobb színvonalú turizmus felé indítsuk el. Az elmúlt pár évben voltak bizonyos negatív tendenciák, amikről sajnos a közvélemény is értesült. Nyilván a szórakoztató iparnak van nagyon sok szegmense, sokfajta ember sokféleképpen szórakozik. Ennek van egy kis része, ami talán nem kívánatos egy ilyen frekventált üdülőhelyen, mint Siófok. Hogy ez a helyzet megváltozzon, próbáljuk átstrukturálni mind a programjainkat, mind a gasztronómiánkat, hogy ez a színvonalasabb kínálat vonzza ide azt az igényesebb vendégkört, amire a jövőben építeni szeretnénk.


– Lesz erejük egy ilyen hatalmas forgalmat bonyolító üdülőhely átformálására, ahol rendkívül sokszínű a vendégek összetétele?


– Valóban nagyon sokféle emberből áll az a hatalmas vendégtömeg, amelyik nálunk egy-egy évben megfordul. Egy részük kifejezetten a szórakozás miatt jön, sokan pedig a rengeteg ingyenes és fizetős strandot magába foglaló 17 kilométeres partszakasz miatt nyaral nálunk. Ezen mi nem akarunk változtatni. Siófok eddig olyan fürdőváros volt, ahol a legfiatalabbtól a legidősebbig mindenkit szívesen láttunk, és a jövőben is így lesz. A problémát a szórakozás bizonyos fajtája okozza, amit a jövőben a város vezetésével összefogva kordában szeretnénk tartani. Tehát továbbra is mindenkit várunk, és továbbra is igyekszünk jó színvonalon szórakoztatni az embereket, de van egy határ, amit nem engedünk ezentúl átlépni.


 




Csak igényes vendégeket szeretnének a Petőfi sétányra is


 


– Sok balatoni település ingyenes parkolással, ingyenes programokkal próbálja magához csábítani a vendégeket. Keszthelyen például az utóbbi években többször is csökkentették a város központi strandjának belépődíjait. Önök számolnak az ilyen lehetőségekkel?


– A siófoki Nagystranddal elnyertük a Balaton legdrágább strandja címet, amire egy csöppet sem vagyunk büszkék. Nem titkolt törekvésünk ennek megváltoztatása. Én úgy gondolom, hogy mindenki számára elérhetővé kell tenni ezt a strandot is. A magas belépődíj helyett inkább a strandon belül kell olyan szolgáltatásokat működtetni, amikkel az olcsóbb strandbelépők miatti bevételkiesést visszapótoljuk. Gondolok itt arra, hogy a strand üzemeltetőinek például napernyőket, napágyakat, asztalkákat kellene kölcsönözni, ahogy például a Velencei-tónál nyílt ingyenes strandon teszik. Igaz, hogy ehhez szükség lenne egy egyszeri beruházásra, de úgy gondolom, hogy egy-két éven belül megtérülne, és utána már nyereséget hozna.


 




A fürdőegylet csökkentené a Nagystrand jelenleg 1000 forintos belépődíját


Meg kell őriznünk a szabadstrandokat, s ha erre pályázati források lehetőséget adnak, ezeket is élményelemekkel kell bővíteni. Ahogy a fürdőegylet már korábban is létesített két, felnőttek által is használható szabadtéri játszóteret. Több helyen jelezték már a városban, hogy nagy igény lenne ilyenek máshol is. A terveink között szerepel homokos fövenystrand-szakaszok kialakítása is, ahogy azt több Balaton-parti településen csinálják. Tudjuk, hogy ez nagyon költséges dolog, de meg kell nézni, mennyit hoz vissza. Ahol ilyent csináltak, ott azonnal nagy vonzerő keletkezett.


 



Játszótér felnőtteknek is az Ezüstparton


 



A Nagystrandon jelenleg ez a homokos öböl jut a gyerekeknek


 


A programlehetőségeken is bővíteni szeretnénk, ennek részeként például július 31-től tíz napon át egy boros, fröccsös, zenés, táncos rendezvényt szervezünk a főtéren az önkormányzattal együttműködve – mondta Hegyi Károly.


 



A főtér lesz a helyszíne a pénteken este kezdődő boros, fröccsös, zenés, táncos rendezvénynek


Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár