Balatonszárszó – Sárkányfesztivál – Süsü papája szerint a jó mese segíti a gyerekeket

Balatonszárszó – Sárkányfesztivál – Süsü papája szerint a jó mese segíti a gyerekeket – 2015.07.29. 




Ilyen még a mesében sincs, hogy a fél város, meg a környék népe egy sárkány érkezését várja a Balaton-parton. Pedig Balatonszárszón ez történt a napokban. A tömeg közepében Dorogi Sándor polgármester vizslatta a Balaton vízét, hogy mikor tűnik fel végre a sárkány. Csak a mellette álló kackiás bajszú idős úr, Pista bácsi volt nyugodt, mert tudta, hogy teremtménye,  Süsü időben érkezik.


A már hagyományosnak mondható Sárkányfesztivál kezdődött ezzel a szokásos jelenettel az idén már ötödik alkalommal. Az első óta nem sok minden változott, csak a sárkányra várók között volt egy kis öregedés, újabbak is jöttek és év-évre többen vannak. Süsüt most is sárkányhajón hozták. A kikötés után a kackiás bajszú idős úrral kezelt nagyon hosszan, hisz megálmodó, megíró apukáját, Csukás Istvánt köszönthette újra. 


 




Érkezik Süsü a sárkányhajóval


 



Dorogi Sándor (balról) és Csukás István Süsüvel


 


A zenepavilonnál a Fabula együttes várta a partról érkező menetet, hogy bemutassák Pista bácsival közösen készített új lemezüket, a Kócbabát. A zenéhez, beszédekhez a Csukás-szoborpark szolgált díszletül. Megyeri János szobrászművész ember nagyságú alakjaiban a népszerű mesék szereplőit, többek között Mirr-Murrt, Oriza Triznyákot, Sebaj Tóbiást, a Nagy Ho-ho-ho horgászt, Pom-Pomot ismerhettük fel. Persze ott volt Süsü is, de a jobban érdekelte a hajóval érkezett élő, akivel órákon át fotózkodtak. Sokuk először csak félve, a szülők vagy más gyerekek biztatására mertek közel merészkedni hozzá, de aztán lassan annyira fölbátorodtak, hogy volt, aki még a farkát is meghúzkodta. 


 




Megyeri János Mirr-Murrék társaságában


 



A Fabula zenekar A nagy ho-ho-horgásszal


 



Én vagyok a Süsü, te ki vagy?


 


A köszöntők után a Csukás Színházban folytatódott a program azoknak, akik még kaptak a délelőtti előadás jegyeiből a Komáromi Jókai Színház Süsü, a sárkány című előadására. Akinek nem jutott, annak várni kellett délutánig.


 



Volt, aki utazását megszakítva jött az előadásra, volt aki saját Süsüt is hozott


 


Dorogi Sándor polgármester látható örömmel nyugtázta a hatalmas érdeklődést. Hisz nem csak helyiek, vagy éppen Szárszón nyaralók voltak kíváncsiak a Sárkányfesztivál nyitóprogramjaira, jöttek távolabbi településekről is.


Az ilyen programok fogadtatása is bizonyítja, nem csak mondjuk, magunkról, meg is teszünk mindent, hogy Balatonszárszó a gyerekek, gyerekes családok első számú nyaralóhelye legyen. Ezt szolgálják a strandjaink is, amik közül különösen a Központi szabadstrand biztosít rendkívül jó lehetőséget a fürdésre, játékra, sportra a gyerekeknek és felnőtteknek is. Az ilyen programoknál is a gyerekekre gondolunk elsősorban, de a felnőttek is ugyanúgy megtalálják a számukra érdekes dolgokat. Mondhatom példaként az első este játszott Feydeau vígjátékot, vagy Horgas Eszter, Falusi Mariann műsorát, a Neoton Família koncertjét, gyerekeknek és felnőtteknek is szól Palya Bea, az Alma együttes, vagy a 100 Folk Celsius – emelte ki a fesztivál jeles műsorait.



Az első nap sztárja persze mindenképpen Süsü és “apukája”, a 80. évében járó Csukás István  volt, aki stílszerűen a róla elnevezett színház előtt kérdeztem arról, milyen érzés is névadónak lenni.


Nagyon nagy öröm, hogy színház viseli a nevemet, különösen azért, mert még élek – mondja nevetve.


Nem nagyon szokás ilyent vállalni, először kicsit ódzkodtam is, de két dolog miatt mégis belementem. Éreztem a szeretetet, hisz, ha a szárszóiak ilyen lépésre szánták el magukat, akkor biztosan szeretnek. A másik kicsit praktikusabb ok. Azt gondoltam, ha az én nevem ismert, akkor az már egy külön vonzerő, inkább behozza a gyerekeket a színházba az előadásokra. Évekkel később azt látom, hogy nagyon jó döntés volt, mert csak meg kell nyitni az ajtót, és már jönnek is a gyerekek. Nagy szívfájdalmam, hogy Magyarországon nincs elég gyerekszínház. Vannak persze, akik gyerekeknek játszanak, de nem elegen. Sokkal többen kellenének, ahogy gyerekkönyvekből is sokkal több kellene.


 



Pista bácsi Süsüvel a Csukás Színház előtt


 


Pista bácsit arról is megkérdeztük, mitől lesz jó egy mese? Hogyan értékeli a mai, a fantáziát jobban elszabadító történeteket?


Mivel a gyerek örök, a mese is örök műfaj marad. Lehet mindenféle technikai újítást alkalmazni, ahogy az úgymond modern meséknél is megfigyelhető, de a lényeg nem ez. Egy mese mindig akkor lesz jó, ha a gyereket segíti a világban való eligazodásban. Hisz ez a feladata és ez a nagy célja is a meséknek. A mese segít abban, hogy otthon érezze magát a világban, hogy megismerje és meghódítsa a világot. Innen nézve nincs különbség a hagyományosnak vagy éppen modernnek tartott mesék között. A kérdés mindid az, hogy egy konkrét mese hogyan felel meg ezeknek. A döntéshez nem kell más, csak maga a gyerek. Mert nagyon jó közönség, éles még a szeme, tisztán fog az agya, és ami neki nem tetszik, azt ott hagyja. Én is arra bíztatom a gyerekeket, hogy csak azt olvassák el, csak azt nézzék meg, ami leköti, ami megfogja őket.


Persze azt a kérdést sem hagyhattuk ki, hogy min dolgozik, van-e még terve például Süsüvel.


A fejemben mindig dolgozom, még ebben a melegben is állandóan terveket készítek. A Süsü egy kialakult figura, de különböző változatokat még mindig elbír. Volt bábfilm, csináltunk belőle színdarabot, könyvet, megpróbálunk még más dolgokat is, amiket a Süsü vinne a vállán. Folytatni szeretnék egy csomó mesét is, mert még van bennük ehhez lehetőség. Például folytatása lehet még A nagy ho-ho-horgásznak és a Pom-Pomnak is. Tavaly is írtam két színdarabot, most is gondolkodom egyen. Hisz az kevés, ha az ember csak beszél róla, miért nem járnak a gyerekek színházba. Az írók írjanak, a színészek meg játszanak nekik darabokat, és akkor majd többen járnak – üzente Csukás István.


 



A 80. évében járó Csukás István új feladatokhoz pödri a bajuszát


 


Amíg az új darabok, előadások megszületnek, mindenképp ajánlhatjuk a Sárkányfesztivál még hátra lévő programjait. Július 31-én este a polgármester által is említett Neoton koncert lesz, augusztus 1-én papírsárkány készítésre, eregetésre, valamint Süsüvel és barátaival közös diszkóra várják a gyerekeket. Augusztus 2-án délelőtt az Alma zenekar, este pedig a Fabula együttes ad koncertet a fesztivál zárásaként.


Kép és szöveg Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár