Révfülöp – Balaton-átúszás – Súlyos, mint egy lórúgás, de hiányozna, ha nem lenne – 2015.07.08.
A Balaton-átúszás egy szép teher, fogalmazta meg röviden, de mégis árnyaltan a véleményét a talán legismertebb révfülöpi programról Kondor Géza fotóstúránk közben. Az úszók fotózása után részletesebben is elmondta, miért ilyen kettős a véleménye a híres rendezvényről.
A rövid balatoni kiránduláshoz maga a polgármester biztosított egy hibridhajtású kenut, sőt nem csak maga építette, az egyik hajtómű is maga volt az evezőkkel. A hibrid másik fele egy elektromos hajómotor, amit afféle magyaros Csináld magad! konstrukcióval hozott egybe a csónakkal. A lényeg, hogy ment és biztonságos volt, így az úszókat nem zavarva készíthettem fotókat a délelőtti nap irányának megfelelő pozícióból.
A kenu hibrid hajtásának mindkét eleme – csak az evezők hiányoznak a képről Kondor Géza kezéből
A közel 8200 átúszó a parton felállított sátrakban vizsgáltathatta meg magát, hogy egészsége alkalmas-e egy ilyen próbára
Sokan autóval, vonattal, busszal jöttek Révfülöpre, másokat a Kisfaludy komp hozott át Boglárról
Az úszók ruháit, csomagjait külön hajó vitte Boglárra
A hozzátartozók a Badacsony katamaránnal mentek át, hogy a Platán strandon fogadják az úszókat
Mintegy 50 vitorlásból, motorosból álló hajólánc vigyázott az úszókra, és szolgált pihenőhelyként az elfáradóknak
A rajtpont az idén is a révfülöpi hajóállomás egykori épülete előtt volt
Az első méterek
A táv első tizede után – a háttérben a Császtai strand
A segítők közül volt, aki a jó árnyékolásra esküdött
Mások inkább a folyadékbevitel fokozását tartották optimális megoldásnak a kánikulában
Még a vízirendőrök is elismerően vélekedtek a különleges fotósjárműről
A szabályok szerint innen mi már nem mehettünk tovább
Visszanézve ilyen szép látványt nyújtott Révfülöp
A rendezvényről kezdett beszélgetést már a fotózás után folytattuk az egyik parti büfében hideg üdítők társaságában.
– A Balaton-átúszás egy olyan tradíció, amit ápolni kell. Ugyanakkor tudni kell azt is, hogy Révfülöp számára sokkal nagyobb a vele járó kötelezettség, mint a közvetlen haszon. Rendkívül nagy feladat és felelősség a parkoltatás megszervezése, a parti infrastruktúra megfelelő biztosítása, majd utána a környezet helyreállítása. Ilyenkor az önkormányzat összes alkalmazottja dolgozik, a helyi polgárőröket távolabbról érkező kollégáik is segítik, hogy minél kisebb legyen a fennakadás. Ez a nap olyan a falu életében, mint egy lórúgás, amit csak úgy lehet elviselhetővé, talán kellemessé tenni, ha mindenki bekapcsolódik a munkába – magyarázta Kondor Géza.
További gondot jelent a falunak is, hogy az átúszás megrendezését állandóan hatalmas bizonytalanság kíséri. Hisz az esetek többségében egyáltalán nem ilyen sima ügy, mint az idei, hogy az első meghirdetett időpontban meg is valósul. Nagyobb részében több hétvégének úgy vágunk neki, hogy talán most megtartják… Aztán jön a lehűlés vagy a nagy szél, hullámzás, és újra csak a várakozás.
Kicsit egyenetlen a terhelés megoszlása is. A polgármester állítása szerint nagyon szereti a bogláriakat, amit évente legalább egy közös ünneplés is bizonyít, de azt mondja, ebben az ügyben a bogláriaknak jutottak a kellemesebb falatok.
– Miközben nálunk van a nagyobb teherrel járó rész, az orvosi vizsgálat, a becsekkolás, a bogláriaknak jutott a jamboree, a buli. Ugyanígy a szállásadóinknak sem egyértelműen előnyös az átúszással járó szállásigény. Hisz a foglalások többnyire csak a pénteki éjszakára szólnak, ami azt is jelenti, hogy erre a hétvégére már később sem lehet hosszabban maradó vendéget fogadni. Ráadásul akár teljesen vendég nélkül maradhat a szállásadó, ha közben elhalasztják a rendezvényt. Szóval van morgolódni valónk, ha mélyebben elemezni próbáljuk a hasznosságát. Ugyanakkor nagyon megsértődnénk, ha el akarnák vinni tőlünk, mert nagyon sokan segít abban, hogy ismert legyen a településünk, meg talán hiányozna is ez a nagy felfordulás, ami ilyenkor van a faluban.
Révfülöpön persze vannak más programok is, amiken az átúszáshoz hasonlóan örömmel látnak mindenkit. Július 14-én kezdődik a település hagyományos rendezvénysorozata, a Villa Filip napok, amin különböző kulturális programok kínálnak kellemes időtöltésre lehetőséget. A révfülöpiek ekkor látják vendégül az erdélyi, pontosabban partiumi testvértelepülésük, a Sebes-Körös mellett fekvő Rév küldöttségét. Július utolsó hetében rendezik meg a Country fesztivált, majd augusztusban a Révfülöpi Zenei Napokkal folytatódik az önkormányzat nyári ingyenes programsorozata.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről