Negyedmilliónál is több balatoni utas a vasúton a szezon első két hetében

424-es gőzmozdonnyal vontatott nosztalgiavonat Örvényesnél a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonal átadásának 110. évfordulója alkalmából - Fotó: Huszár Zoltán (Huszár Vendéglő)

Idén mind az északi, mind pedig a déli partot tekintve 13 százalékkal többen, azaz körülbelül 260 ezren utaztak a nyári szezon első 16 napján a Balatonhoz, mint egy évvel korábban ugyanebben az időszakban.

 

A strandszezon első 16 napjában jellemzően a Balaton és saját lakóhelyük között utaztak a pihenni vágyók, az utazások kis részét tették ki a tó körüli települések közötti utazások. Az országos adatokhoz képest nagyobb arányban, a menetjegyek 23 százalékát vásárolták meg a balatoni utasok online formában (e-Ticket vagy a vasúttársaság mobilalkalmazásának segítségével), míg 11 százalék az automatás, 8 százalék a fedélzeti, 58 százalék pedig a pénztári jegyváltás. Egyes balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet nyaranta.

 

Megérkezés Örvényesre – 424-es gőzmozdonnyal vontatott nosztalgiavonat a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonal átadásának 110. évfordulója alkalmából – Fotó: Huszár Zoltán (Huszár Vendéglő)

Tavaly Siófok volt a legforgalmasabb balatoni állomás, de Fonyód és Zamárdi is dobogós helyen végzett. Őket Balatonfüred, Balatonlelle és Keszthely követte a rangsorban. Az utaskomfort emelése érdekében már július 1-jétől plusz egy InterCity-kocsi közlekedik a Balaton expressz járatain.

 

Búcsú Örvényestől – 424-es gőzmozdonnyal vontatott nosztalgiavonat a Székesfehérvár-Tapolca vasútvonal átadásának 110. évfordulója alkalmából – Fotó: Huszár Zoltán (Huszár Vendéglő)

A Balaton expresszek étkezőkocsijában június második felében több mint 3200 vendéget szolgáltak ki. A legkedveltebb és leggyakrabban fogyasztott ital továbbra is a 390 forintért árult csapolt sör, amely újdonságnak számít a hazai étkezőkocsi-szolgáltatásban; már 2400 korsót csapoltak. Ételek közül a START Burger nevű, 100 százalékban marhahúspogácsával, cheddar sajttal és csalamádéval készülő hamburger a legkeresettebb; már több mint 700 darabot fogyasztottak. Ezt menüben, sült krumplival és csapolt sörrel is árusítják. A reggeli időszakban közlekedő járatokon népszerűek a forró italok és a különböző kávéféleségek.

Forrás: MÁV Zrt.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár