Nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsikkal bővültek egyes balatoni vonatok

Kerékpárszállító vagon a földvári állomáson - Fotó: Győrffy Árpád

A MÁV-START a biciklis utasok számának ugrásszerű növekedése miatt, a Balatonra közlekedő DÉLI -> PARTI sebesvonatok egy részében nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsikat állított forgalomba; valamint a hétvégéken ilyen kocsik közlekednek majd egyes Budapest és Székesfehérvár között közlekedő G30-as gyorsított vonatokban is.

 

Budapestről, vagy Budapest érintésével a Balatonhoz és a Velencei-tóhoz kerékpárral utazóknak kifejezetten ezek a megerősített vonatok ajánlottak. További változás, hogy augusztus 3-ától a társaság eltörli a kerékpárhelyjegy-váltási kötelezettséget az összes DÉLI -> PARTI vonaton.

Idén nyáron már mintegy 24 ezer biciklit szállítottak a vonatokon, ugrásszerűen, 25 százalékkal nőtt a szállított kerékpárok száma. Ezért a MÁV-START a DÉLI -> PARTI sebesvonatok közül naponta kettőben, hétvégén pedig összesen hatban nagy befogadóképességű, azaz 28 kerékpár szállítására alkalmas kocsikat állított forgalomba. Ezek

a Déli pályaudvarról naponta Balatonszentgyörgyre 8:05-kor, és vissza 12:13-kor;

a hétvégéken pedig a Déliből Fonyódra 10:05-kor, és vissza 15:03-kor;

valamint a Déliből Balatonszentgyörgyre 12:05-kor, és vissza 16:15-kor indulnak.

A többi DÉLI -> PARTI sebesvonatban szerelvényeként kétszer 8, azaz összesen 16 bicikli elszállítására képes kocsival biztosított a nagyobb kerékpár-szállítási kapacitás.

A kapacitásnövelés mellett pozitív változás, hogy augusztus 3-tól már nem minden balatoni távolsági vonatra kötelező a kerékpárok számára a helyfoglalás, így a kerékpárral utazók számára, a fenti vonatokat igénybe véve, a tóparton teljes rugalmasságot biztosít a vasúti társaság a menetjegyük érvénytartamán belül.
Forrás: MÁV

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár