Kővágóörs-Pálköve – Jegelték a kőrakodó újranyitásának ügyét – 2015.12.04.

A jelek szerint Kővágóörsön egy időre mindenképpen elnapolták a pálkövei kőrakodó kikötő újranyitásának támogatását, így továbbra is kérdés, honnan szállítják majd vízen a bazaltot a balatoni partfalépítő munkákhoz.

 

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) július közepén azzal kereste meg a kővágóörsi önkormányzatot, hogy felújítaná a település pálkövei részén található egykori kőrakodó kikötőt, ahonnan uszályokkal vinnék a bazaltot a tervezett partépítésekhez. Az önkormányzatnak ahhoz kellett volna hozzájárulni, hogy a jelenleg 5 tonnás súlykorlátozással használható útjaikon nagyobb járművekkel szállíthassák a követ.
A kőrakodásról annyit tudni kell, hogy elég hangos dolog, amikor a teherautókról bezúdítják a hatalmas szikladarabokat a vasból készült uszályok gyomrába. Idősebb révfülöpiek szerint egykor csatazajra, robbanásokra emlékeztető hangokat produkált a tőlük több kilométerre lévő kőrakodó működése.

Az egykori kőrakodó, ahol uszályokba öntötték a követ a jobb oldalon kiszögelő mólóról

Egyeztetések után a Bahart módosított javaslatot küldött augusztus közepén a kővágóörsi önkormányzatnak. Ebben többek között vállalta, hogy támogatás esetén évente csak négy hónapon át, február 20-tól április 20-ig, illetve október 1-től december l-ig és csak hétköznap folyna a munka. Az önkormányzatnak a szerződés létrejöttekor egymillió forint, a továbbiakban szállított tonnánként 225 forint úthasználati díjat fizetnének. A 2016-ra becsült 20 ezer tonnás szállítás után 6,3 millió forint lenne a díj egy év alatt a számításaik szerint.
A Bahart vállalná azt is, hogy a kőberakóhoz vezető utat két évente az önkormányzattal megvizsgálja és az esetlegesen szükséges kátyúzási munkákat saját költségén elvégezteti. A kőberakás esetleges időszakos zajának csökkentése érdekében a csúszda felületét keményfa burkolattal látnák el, az uszály alján pedig homok, vagy kő maradna a fémfelület takarása érdekében. Ugyancsak vállalnák, hogy az első uszály rakodása közben zajszint mérést végeztetnének az önkormányzat által megjelölt ponton és ennek alapján közösen vizsgálnák, hogy szükség van-e további zajvédelmi intézkedésekre.
A szomszédos területtel kapcsolatban az ajánlatban szerepel az is, hogy “a területet megvásárlása esetén a Bahart megépíti a korábbiak szerint tervezett vitorláskikötőt, amelynek megvalósítása során figyelembe veszi az önkormányzati igényeket is.” A 137 férőhelyes kikötő belső részén csónak kikötő helyek lesznek, a kikötőben az önkormányzatok részére ingyenes helyet biztosítanak – ígérte még több más mellett a Kollár József vezérigazgató által aláírt ajánlat.

A módosított együttműködési javaslatot először egy lakossági fórumon, majd a kővágóörsi képviselő-testület szeptember 29-ei nyilvános ülésen vitatták meg a Bahart képviselőivel és az érdeklődő helyi lakosokkal.

Az ülésen Kollár József többek között elmondta, hogy a kőrakodó újranyitása, működése a Baharton túlmutató dolog. Azt látják, hogy a Balaton térségében jelenleg ilyen berakási hely nincs, ugyanakkor a fejlesztési igények ezt szükségessé teszik. Nem tudja, hogy mit hoz a jövő, ugyanakkor azt látja, hogy olyan égetőek ezek az igények, hogy ha ma itt, vagy holnap, vagy az elkövetkező hetekben, hónapokban nem születik megoldás, akkor biztos benne, hogy magasabb szintű megoldás kell, hogy szülessen, ez egyszerűen szükségszerű, hiszen ha belegondolnak abba, hogy a Balatonnak a szabályozására kiadott rendelkezés alapján a déli parton milyen szintű partvédőműveket kell kiépíteni az elkövetkező években, akkor azt gondolja, hogy ez nem lesz kétséges, hogy szükség lesz arra, hogy ez a feladat megvalósuljon. Főként, ha figyelembe veszik, hogy a partvédőművek jelentős része esetében a szárazföldi beszállítás az nem nagyon lehetséges, hiszen a térburkolatokat, egyebeket tönkre tenne – fogalmazott a vezérigazgató az ülés jegyzőkönyve szerint.
Az ülésen a Bahart tanácsadójaként résztvevő dr. Kutics Károly többek között azzal nyomatékosította a vezérigazgató érveit, hogy “Egy ez évi kormányrendelet határozott arról, hogy a Balaton vízszintjét magasan kell tartani, ehhez pedig különféle beruházásokat kell végezni. Ez eldöntött kérdés, ennek a tervezése folyik. Emiatt van szükség arra, hogy meg kell magasítani a kőszórásokat ott, ahol a jég kárt tehet a partban, ez nem azt jelenti, hogy új kőszórások lesznek, csak a meglevőket emelik” – mondta többek között a jegyzőkönyv szerint.
(A Kutics Károly által említett kormányrendelet vagy más erről szóló jogszabály nyomát nem találtuk és az általunk megkérdezett szakértők is csak arról tudnak, hogy voltak ilyen elképzelések, de ezekből máig nem született jogszabály – gyá.)

Az ülésen a helyi lakosok több oldalról is érveltek a kőrakodó újranyitása ellen. A községből hozzászólók többsége inkább a szomszédos területre elképzelt vitorláskikötő megépítésében látná a fejlődés lehetőségét, ám ezt a Bahart csak második lépésként építené meg.

Itt lehetne a vitorláskikötő csónakhelyekkel

Zsigovits Edit, a Védegylet Pálkövéért Egyesület elnöke úgy vélte, hogy az önkormányzat nem dönthet az ügyben, mert a parti sávról szóló helyi és országos szabályok szerint az érintett területen nem lehet teherkikötőt létesíteni, ott csak csónak- és vitorláskikötő elhelyezésére van lehetőség. A kőrakodó újranyitása szerinte törvénysértő lenne, amiért az önkormányzat is felelősséggel tartozna, ha az út megnyitásával támogatná a döntést.

Horváth Dezső polgármester vele szemben akkor úgy vélte, hogy a kikötő esetleges használatának kérdése, illetve annak törvényessége nem az önkormányzat, hanem a Bahart ügye. Nekik csak arról kell dönteni, hogy az út használatához hozzájárulnak-e.

Horváth Dezső akkor úgy vélte, hogy nekik csak az úthasználattal kapcsolatban van dolguk

Zsigovits Edit felvetette azt is, hogy a kőrakodót inkább a közeli szennyvíztelep mellett kellene megépíteni – ahol a rendezési tervek szerint is lehetne. Kollár József erre azzal reagált, hogy az kétszázmillió forintba kerülne.

A mintegy egyórás vita után a képviselők végül úgy határoztak, hogy levélben megkeresik Kővágóörs-Pálköve ingatlantulajdonosait és kikérik a véleményüket a Bahart ajánlatáról.
A kőrakodó ügyéről a november 19-ei képviselő-testületi ülés anyagában annyi szerepelt, hogy az ingatlantulajdonosok véleményét kérő levél tervezete elkészült, jelenleg egyeztetés alatt áll.

Az ügy terítékre került a december 2-án tartott kővágóörsi közmeghallgatáson is. Zsigovits Edit ismét az újranyitás ellen érvelt és azt firtatta, miért nem küldték ki még mindig a véleményt kérő leveleket.
Horváth Dezső polgármester erre azzal reagált, hogy nincs semmilyen ügy, mert a kőrakodás újraindítása tele van törvényi akadállyal, a testület ezért nem hozhat döntést ebben a kérdésben. Emiatt a lakosság megkérdezése is okafogyottá vált. Bejelentette, hogy egy közben tartott rendkívüli ülésen a képviselők visszavonták a véleménykéréssel kapcsolatos határozatot.

A kőrakodás megoldásának kérdése ezzel valószínűleg nem zárult le, mert a most kezdődött uniós fejlesztési ciklusban nagyon sok pénzt irányoztak elő kőszállítást igénylő munkákra. És az is teljesen logikusnak tűnik, hogy közvetlen vízparti építéshez a vízről lehetne praktikusan biztosítani az anyagot, de ehhez valahol uszályra kell rakni a várhatóan Uzsáról szállított követ.

Móló építés a balatonfenyvesi partok előtt – ide nem uszályon hozták a követ

A pálkövei megoldást csak az ottani part használatára vonatkozó szabályok módosításával lehetne továbbgördíteni. Másik lehetőségként kínálkozik az új kikötő építése a közelben, a ma jogilag alkalmasnak tűnő helyen. Egyik kővágóörsi hozzászóló a füredi hajógyár környékét javasolta helyszínnek, mert ott már úgyis van ipar. Mások szerint a lehetőségek között felmerülhet a Badacsonyba tervezett kompkikötő is.

Ugyanakkor van olyan szakértő is, aki szerint végre nagyobb távlatokban kellene gondolkodni egy alkalmi kőrakodónál. A Balatonnál végre megfelelő helyen, az üdülőterületektől távol, jó megközelíthetőséggel ki kellene alakítani egy nagy ipari kikötőt, ahol ilyen munkákat is el lehetne végezni. Emellett tárolni lehetne a használaton kívüli hajókat, uszályokat, elő lehetne készíteni a kikötői munkákat. Ezt a helyet állami tulajdonban kellene tartani, amit a vállalkozások – köztük a Bahart is – igény szerint, díj ellenében használhatnának.
Ha a Balatont működtetni akarjuk, nem kerülhetjük meg ezt a kérdést. Most különösen fontos lenne végre meglépni várható jelentős munkák miatt. Persze ez sem menne gondok nélkül, de a pálkövei ügyhöz hasonló alkalmi barkácsolások hosszú távon sokkal nagyobb károkat okoznak – véli a szakértő.
Ez lehetne egy igazán “magasabb szintű megoldás”, amit Kollár József emlegetett – bár lehet, hogy nem erre gondolva.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár