Korcsolyázási lehetőség jéghelyzet a Balatonon és a Tihanyi Belső-tónál – 2014-01-31


Korcsolya helyett még inkább fenékszán! – Jéghelyzet a Balatonon és a tihanyi Belső-tónál – 2014. január 31.


A Balatonon vágtató hatalmas hullámok, az egyre fogyó tél és a jövő hétre ígért melegfront miatt egyre kisebb az esélye annak, hogy ezen a télen még korcsolyázhatunk a magyar tengeren, de a korábbi évek tapasztalatai alapján továbbra sem lehet kizárni a lehetőségét a tó teljes befagyásának.


 


Balatonfüred Füred Hotel Tihany felől


 


Tavaly is hasonló volt a helyzet, akkor teljesen kimaradt a jég, de három évvel ezelőtt éppen ilyenkor kezdődött a március elejéig tartó második korcsolyaszezon. Tehát semmi sem biztos, csak a pillanatnyi helyzet. Pénteken – január 31-én az északi part több településén is azt tapasztaltam, hogy legfeljebb a sekély, néhány centiméteres vízmélységű területeken alakult ki 1-2 centis jég, de ilyennel is csal a hullámzástól védett öblökben találkoztam. Persze jég mindenütt van, mert a partvédőműre kicsapó hullámok folyamatosan hizlalják az ott kialakuló jeget. A víz közel lehet a fagyási határhoz – Siófoknál 1,5 Celsius fokot mértek -, ha tartósan jóval nulla Celsius fok alatt maradna a hőmérséklet, bizonyára be is fagynak. Erre azonban nem sok esély van a meteorológusok szerint.


Képek a balatonfüredi Esterházy strandról


 


Balatonfüred- Esterházy strand


 


Balatonfüred- Esterházy strand móló


 


Balatonfüred- Esterházy strand móló


 




Balatonfüred- Esterházy strand jeges kövek


 



Balatonfüred- Esterházy strand kicsapó hullámok


 


Ha a Balaton nem is, a tihanyi Belső-tó már befagyott. A csónakkikötőnél vágott léknél 3-4 centiméter vastagságúra saccoltam a jeget. Ezen még nem igazán tanácsos korcsolyázni, mert könnyen beszakadhat. Egy srác korcsolyázott közvetlenül a part közelében, beljebb ő sem mert menni.


A vonatkozó jogszabály szerint a tavak jegén a kikötők területét kivéve megfelelő látási viszonyok között akkor tartózkodhatunk, ha a jég kellő szilárdságú, nem olvad, illetve nem mozog. Ha nincs kijelölt jégpálya az adott helyen, akkor mindenkinek magának kell a saját felelősségére kell megállapítani, hogy rá szabad-e menni a jégre.
A tihanyi jég használatát én nem javaslom. Ha még 3-4 napig maradna a hideg, akkor kellő vastagságúra hízna, de addig inkább ne kísérletezzen senki, mert baj lehet belőle.
Vegyetek inkább példát az oldal utolsó képén fenékszánozó tihanyi iskolásokról. (gyá)


 


Képek a tihanyi Belső-tóról







Tihanyi Belső-tó jeges havas padok


 


Tihanyi Belső-tó jeges  korcsolyázóval


 


Tihanyi Belső-tó jeges jégre lépni tilos


 


Tihanyi Belső-tó jeges  lék a jégen


 


Tihanyi Belső-tó jeges  korcsolyázóval


 


Tihanyi Belső-tó jeges lábnyomok a hóban


 




Balatonfüred- Esterházy strand


 














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól



Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók korcsolyázás

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár