Keszthelyi Karnevál képeken 2015

Keszthelyi farsangi karnevál – 2015. február 14.




Több száz jelmezes vonult végig sok-sok néző előtt február 14-én a keszthelyi korzón a Balatoni Borbarát Hölgyek hagyományos farsangi karneváli programján.


A menetet az idén is a Festetics Zeneiskola ütőtanszékére épülő szambazenekar, a Boombatucada vezette. A különböző jelmezekbe öltözött zenészek forró hangulatot varázsoltak, miközben többször is megállva végighaladtak a nézők sorfala előtt.


A zenekart a hercegi pár, majd a hatalmas sárkány és a többi jelmezes követte. Óvodások, iskolások és szüleik, pedagógusaik öltöztek be különböző mesefilmek szereplőinek, horgászoknak, szakácsoknak. Nyugdíjas klubok és más civil szervezetek tagjai jelenítették meg a Hófehérke és a hét törpe című mese szereplőit, egy lagzi résztvevőit. Több gyerek és felnőtt egyénileg öltött magára különböző jelmezeket. Érdekes színfoltja volt a felvonulásnak a gólyalábasok csapata is.


A menetet az idén is a másik hagyományos óriás állat, a sárkány párja, a százlábú kukac zárta.


A korzó főtér felőli végén minden csapatot és egyéni jelmezes versenyzőt bemutattak a művelődési hát erkélyéről figyelő zsűrinek, majd a főtéri színpadon rövid műsorral is fellépett mindenki.


 



Készül az iskolai fényképalbum a felvonuláshoz


 



Ezekből a karikákból lesznek a hatalmas sárkány bordái


 



Hófehérke talán Cserszegi fűszeressel melegít


 



Lassan érkezik a menet a kastély kapuján át. A kapu képét a korzóról éppen keresztbe vágja egy új lámpaoszlop


 



A Boombatucada zenekarban minden zenész másféle jelmezt húzott magára


 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 


 



 



 



 



 



A zsűri


 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



 



Kép és szöveg Győrffy Árpád


 




Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár