Keszthely Balaton Fesztivál

XVI. BALATON FESZTIVÁL – Keszthely
2008. május 11 – 18.
 


A BALATON FESZTIVÁL a Magyar tenger nyugati medencéjének jeles rendezvénye. Székhelye Keszthely, a Balaton nagy hagyományú Fővárosa. E város valódi város a Magyar Tenger partján, melyet hagyományai, kulturális és épített öröksége messze kiemelik a hagyományos üdülő-települések sorából. A húszezer lakosú városka általános iskolái, középiskolái mellett dicsekedhet páratlan építészeti értékeivel, a Festetics Kastéllyal, a Balatoni Múzeummal, a Georgikon Majormúzeummal, Színházával s Európában elsőként megalapított agrár-egyetemével.
A pannon-táj, a környező termálfürdők – Hévíz, Zalakaros, Kehidakustány – a Kis-Balaton, a széleskörű szállodai kínálat egész évben vonzzák a hazai és a külföldi látogatókat. Májusban őket kívánja a lehető legmagasabb szinten szolgálni a Balaton Fesztivál. Felvonultatva a hazai és nemzetközi művészeti élet legjelesebbjeit. Legyen szó tánc-, komolyzene-, jazz-, vagy képzőművészetről.
Abban, hogy 2005-ben a kulturális kormányzat Keszthelynek adományozta a “Kultúra Magyar Városa” címet, egyebek mellett jelentős része van a Balaton Fesztiválnak, melyet a Magyar Művészeti Fesztiválok Szövetsége a tavalyi esztendőben vett fel tagjai közé.



Május 10-12. (szombat-hétfő) – XXVI. PÜNKÖSDI REGATTA nemzetközi vitorlásverseny
A Balaton-parti sétányról csodálatos látványosságot ígér a tó legidősebb, klasszikus építésű fa hajóit és a modern csúcstechnológiát felvonultató mezőny.



Május 11. (vasárnap)


11:00 – BKKSz – 125 éve született EGRY JÓZSEF (1883-1951) – kiállítás a Balatoni Múzeum és a Győri Művészeti Múzeum anyagából
Egry József a modern magyar festészet egyik legkiválóbb mestere, huszadik századi művészetünk egyik legeredetibb hangú, drámai erejű képviselője, egyetlen irányzathoz sem tartozó alkotó. Leginkább a fényfestők “nagy magányosaival” tart szellemi rokonságot.


16:00 – Balaton-part, Zenepavilon – Ünnepélyes FESZTIVÁLNYITÓ


16:15 – Balaton-part – Goldmark Károly Művelődési Központ jazz-balett csoportjainak bemutatója


17:00 – Balaton-part – Tátika népdalkör, Cserszegtomaj     



Május 11-12. (vasárnap-hétfő)


Sétáló utca „A május színei, ízei, hangulatai” – két napos szabadtéri program – népművészek, festők, néptáncosok bemutatója, bor és gasztronómiai kóstolók.



Május 12. (hétfő)


17:00 – Sétáló utca   A GKMK kézműves szakkörének bemutatkozása


18:00 – Sétáló utca  Pünkösdölő a Nagyváthy Néptánc-együttessel


19:00 – BKKSz  Tolcsvay László – Tolcsvay Béla: MAGYAR MISE – Fellépők: Tolcsvay László, Sáfár Mónika, Sasvári Sándor, Sebestyén Márta


A Magyar Mise a rock-, a szimfónikus- és népzenét ötvöző oratórium. A műben a hazai zenei élet nagyjai dolgoztak, nemcsak itthon aratott sikert: turnén járta be egész Németországot, Dortmundtól Münchenen át Aachenig a legnagyobb templomokban és előadótermek színpadán adták elő.



Május 13. (kedd)


15:00 – BKKSz   HALÁSZ JUDIT koncertje


Halász Judit a Színház és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött. Alig töltött ott fél évet, Várkonyi Zoltán már vendégnek hívta a budapesti Vígszínházba, és a következő évadtól leszerződtette. Azóta is a Vígszínház tagja, amely Magyarország legnagyobb prózai színháza.
Közel negyven filmben és számtalan TV játékban szerepelt.
Lemezt készített Ikrek hava címen Radnóti Miklós verseiből, más lemezén mesét mondott, de a legnagyobb sikert azzal aratta, amellyel tulajdonképpen műfajt teremtett. Magyar költők verseit énekli a magyar könnyűzene legjobbjainak (Bródy János, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs, Tolcsvay László, Móricz Mihály, Bódi László, Anti Tamás és mások) megzenésítésében –    
gyerekeknek. Ezekből több mint másfélmillió kelt el. Ezért a Hungaroton – számos aranylemez után – Gyémántlemezt adományozott.


16:00 – Sétáló utca   Nagykanizsai Gólyalábasok



Május 14. (szerda)


17:30 – Sétáló utca A keszthelyi Elvis koncertje


19:00 – BKKSz FENYŐ MIKLÓS koncertje


Fenyő Miklós 1967-ben alapította a Hungária együttest, ekkor jelent meg első kislemeze mely a Csavard fel a szőnyeget és a Rémlátomás c. dalokat tartalmazza. Egy évre rá a Csavard fel a szőnyeget című számmal első helyezést ért el a Ki Mit Tud-on. 1970-ben jelent meg első nagylemeze a Hungáriával közösen, Koncert a Marson címmel.



Május 15. (csütörtök)


11:00 – BKKSz  EGRY JÓZSEF és KESZTHELY (szimpózium)


14:00 – Sétáló utca Maszkkészítés a Kapualj Galériában (Kossuth L. utca 28.)


19:00 – BKKSz BIZJÁK DÓRA – ZENTAI KÁROLY zongoraestje     



Május 16. (péntek)


17:30 – Városi Könyvtár kertje – A MUSICA ANTIQUA együttes hangversenye


18:00 – Sétáló utca – Boroszlán táncház


19:00 – BKKSz  – SZENTPÉTERI CSILLA koncertje  – Fergeteges ritmusok, különleges látványvilág
Mottó: „Zongorázni másképp is lehet”


Szentpéteri Csilla avantgard zongoravirtuóz zenei életünk legszínesebb személyisége, zenekarával egyedülálló jelenség Európa zenei piacán.
Nemrégiben egy újságíró a zongora Paganinijének nevezte, bravúros, energikus játékmódját hallgatva, aki merész klasszikus zenei átirataival vált ismertté és népszerűvé. Koncertjei felejthetetlen élményt nyújtanak azok számára, akiknek lételemük a mediterrán -buena vista életérzés, a fiatalos lendület, az oldott, vidám hangulat. Zenéje igazi kuriózum a zenei palettán, mindent elsöprő életörömmel és szenvedélyességgel teli, a szórakoztatás legmagasabb formájában.
Saját elképzelése szerint ötvözi a klasszikus zenei melódiákat mai, modernebb műfajokkal, bátran merítve a rock, a latin és a világzene stílusjegyeiből, vérpezsdítő ritmusokkal, hangeffektusokkal és a könnyűzene kitűnő zenészeinek közreműködésével színesítve. Új, kreatív dolgot alkot, ami egyszerre modern és művészi, konzervatív és progresszív. Olyan klasszikus dallamok ötletdús átiratait élvezhetjük, mint pl. a híres Dongó vagy Rossini nyitánya, Brahms táncaiban izzik a ritmus, a Fiestában kubai szivar ízét érezzük, Vivaldi Viharában összecsapnak a természet erői, a Gyöngyhalászokban átjárja testünket a nélkülözhetetlen napfény. Saját szerzeményei hol vadul szenvedélyesek, hol törékenyek, visszafogottak, megnyugtatóak és felüdítők egyszerre.
Szentpéteri Csilla a zenén túl a vizuális élményről is gondoskodik. Ebben a műfajban most először alkalmaznak olyan látványtechnikát, mely nagyméretű videófalakra, / LED- falakra / épült, s az ezeken megjelenő fantasztikus képi világ, klipek, víziók még tovább erősíti a művek hangulatát, dinamikáját és a zene hatását.



Május 17. (szombat)


18:00 – Sétáló utca – A Sármelléki Gyermek néptánc-együttes bemutatója


19:00 – BKKSz  – A GEORGIKONI NÉPTÁNCEGGYÜTTES és vendégeinek jubileumi estje 


A Georgikon Néptáncegyüttest 1958-ban alakították az akkori keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia hallgatói és dolgozói, Georgikon Népi Együttes néven. Az együttes Keszthely egyik legrégebbi és legnagyobb hagyományokkal rendelkező kulturális csoportja, mely a város ünnepi és turista rendezvényeinek állandó színfoltja, kulturális programjainak szervezője. A megalakulástól napjainkig több elismerést szereztek hazai és nemzetközi fesztiválokon. Sikereikről több televízió-felvétel és fesztiváldíj tanúskodik.



Május 18. (vasárnap)


15:00 – Sétáló utca – Goldmark Károly Művelődési Központ jazz-balett csoportjainak bemutatója


15:00 – BKKSz  – XI. BALATON TÁRSASTÁNCVERSENY


 


Balatongyörök


Május 10-11.


Pünkösdi Szezonnyitó napok – Móló melletti sétány / Művelődési ház
(Gyermekprogramok, zenés előadások, utcabál, játszóház és Balaton-koszorúzás.)
Május 10-23. Fotókiállítás balatongyöröki témájú képekkel – Művelődési ház
(A 2007-ben kiírt fotópályázat anyagából.)



Gyenesdiás


Május 9-12.


Pünkösdi szezonnyitó Gyenesdiáson – Községháza / Horgásztanya
(Kollár Szabolcs fazekas és Urbán Zoltánné hímző kiállítása a Községházán, családi nyílt nap, folklór programok, gulyás és halászléfőzés, illetve horgászverseny a Horgásztanyán.)
Május 17. Georgikon Coop Vitorlásverseny – Vitorláskikötő
Május 18. Kürtös kupa XCO hegyi kerékpáros körverseny – Nagymező



Hévíz


Május 09-12.


Pünkösdi Fesztivál – Hévíz Galéria
Május 16-18. Hévízi Tavasz – Hévíz Galéria
(Kiállítás és vásár kulturális programokkal a kereskedelmi és Iparkamara rendezésében.)



Sümegprága


Május 11.


XV. Fazekas-találkozó, népművészeti kiállítás és vásár – Csermely-domb



Vonyarcvashegy


Május 10-11.


Hercegi Mandulás Napok – Helikon Taverna / Művelődési Ház
(Képzőművészeti, gasztronómiai, kulturális forgatag.)







Örömmel fogadjuk, ha itt nem szereplő programról információt küldesz a miénkhez hasonló formában, vagy kiegészíted, pontosítod az itt leírtakat. Az infót akár az oldal alján található üzenőbe is beírhatod, de még jobb, ha elküldöd a szerkesztobalatontipp.hu e-mail címre.

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár