Időjárás – Kinyíltak az első ibolyák a Balatonnál – 14.12.23.


Kinyíltak az első ibolyák a Balatonnál – 14. december 23.!   


Bár a strandszezon még nagyon messze van, az első jövő tavaszi fehér ibolyák már kinyíltak Balatonakaliban.






Molnár Lajosék Gyöngyvirág utcai kertjében az utóbbi években maguktól jelentek meg a latinul Viola albaként ismert virágok. A korai – vagy késői – nyílásban szerepe lehet a község már-már mediterrán klímájának, ami a falu északról védő hegykoszorúnak és a Balaton hőtároló hatásának köszönhető. A kellemes klíma és időjárás ellenére a 75 éves Molnár úr nem emlékszik korábbról december végi virágnyílásra.


 



Némelyik kicsit már elvirágzott, meg kókadtak is rendesen, de igaziak


 


A Vadvirágok című könyv szerint a fehér ibolyáknak márciustól májusig lenne a nyílási ideje. Mint írják, a virág Magyarországon őshonos, a leggyakrabban a Mecsekben és a Balaton-felvidéken találkozhatunk velük.


 



 



 



Hogy az időpont is egyértelmű legyen – három “mai” cikk a netről


 


Molnárék kertjében a kék ibolyák életrendje is felborult. A szabadban védettnek számító virágokból szeptemberben szedték a legutolsó csokrot.
Kép és szöveg: Győrffy Árpád


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány borok borászatok boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár