Hévíz-Egregy – Játék, szórakozás, evés, ivás a rómaiak emlékére

A hévízi, keszthelyi, nemesbüki illetőségű Kinizsi Íjász Egyesület tagjai skót szoknyában, angol íjakkal mutatták tudományukat. 

Hévíz egregyi városrészében kellemes hangulatú családi hétvégével köszöntik a tavaszt, és egyben tisztelegnek a gyógyvizük monda szerinti első meggyógyult betege, Flavius Theodosius, a későbbi Nagy Theodosius római császár emléke előtt. 

 

A legenda szerint a gyermekbénulásban szenvedő, gyerekként kisit csenevész Flavius Theodosiust a dajkája megmártott a Hévízi-tó vizében, amitől annyira visszanyerte egészségét, hogy később az egységes Római Birodalom utolsó egyedüli császára lehetett belőle. Hogy a történet igaz volt-e, már nincs az a fürdőorvos, aki kideríthetné, de talán nem is igazán kérdés.

Flavius Theodosius szobra a római romkert parkjában - Farkas Ferenc alkotása

Flavius Theodosius és a dajka szobra a római romkert parkjában – Farkas Ferenc alkotása

 

A programok többségében is a régmúltat idéző rendezvényt a római kori romkert körül tavaly elkészült parkban tartották. A templom melletti dísztéren környékbeli kézművesek kínálták portékáikat. Különböző anyagú, illatú szappanok, gyümölcssajtok, szárított gyümölcsök, sajtok, mézeskalácsok, ruhából, fából, üvegből, szalmából készített dísztárgyak, ékszerek és más kézműves termékek közül válogathatnak a vevők. A dísztéren tartotta meg nyitó koncertjét a keszthelyiek ütős szambazenekara, a Boomba Tucada is.

A Boomba Tucada most is megalapozta a jó hangulatot

 

Szappanokat, dísztárgyakat és finomságokat kínáltak a vásárban

 

A park különböző részein tucatnyi érdekes elfoglaltság közül válogathattak a gyerekek, de az idősebbek is. A vezető képen látható íjászok fegyveréről az egyesület vezetője, Vass Viktor elmondta, az általában tiszafából faragott, embernagyságú íjakkal mintegy 250 méterre lehet ellőni. Egy jó íjász 40 méteres távolságból minden lövéssel beletalálhat a céltábla közepébe.

Ki lehetett próbálni az ügyességünket virágbottal, ami egyedül és párban is nagy kihívás lehet.

 

A jósdában meg lehetett tudni a jövőt Viana Solaristól – itt éppen egy római harcos Colonius Centurius volt az ügyfél

 

Kleopátra sminkeldéjében Hermann Zsófia éppen Vivien arcát díszítette Pegazussal a Herkules című Disney-film alapján

 

Péterné Bakos Mariann – vagy ismertebb nevén Mariann óvónéni a mesesarokban fogadta a gyerekeket – most éppen Flóra, Nikolett és Zoé alkotta a hallgatóságot.

 

A badacsonytomaji Csík-Vastag Tímea Fanyüvő Játékparkjában sok más mellett számszeríjjal lehetett lőni a nagyvázsonyi várat ostromló törököket.

 

Ugyancsak sokan kipróbálták a játékpark függő flipperét is, ahol a sarkok emelgetésével lehetett irányítani a golyót.

 

A római korban is kedvelt nyulakkal, kacsákkal, libákkal, kecskékkel és birkákkal települt ki a rendezvényre a Kányavári-sziget bejáratánál lévő balatonmagyaródi állatsimogató.

 

A nagy ügyesség mellett néha anyuka segítsége is jól jött a hordólovaglásnál

 

Már a görögök is ismerték, de igazán a rómaiak idején lett népszerű a malom-játék, amivel lányok múlatták az időt, rómaiak módjára egy lepedőre telepedve. A játékot már Ovidius is megénekelte.

 

A pesti Karikatura.hu társaság három tagja is gyakorolta az ókor óta népszerű művészetét.

A legionáriusokat is szívesen rajzolták

 

A rendezvény külön attrakciója volt a gasztronómiai bemutató, amire Miklós Beatrix, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség alelnöke készített fel a közreműködőket. Plinius, Seneca, Tacitus művei alapján próbálták kideríteni, hogy mit és hogyan ettek a rómaiak. Mint az érdeklődőknek ki is osztott ismertetőben az egykor Egregy területén is élőket idézték:

“Nem ismertük a burgonyát, a paprikát, de isteni ételeket készítettünk, nem nagyon finnyáskodtunk a húsfélék kiválogatásánál: az édes vagy pikáns mártások legtöbbször úgyis eltorzították a hús igazi ízét. Sültek alapja a marha, a borjú, a disznó, a vaddisznó, a szamár, a juh, a szarvas, a pele, a nyúl, a meztelen csiga, a tyúk, a kacsa, a liba, a páva, a gólya, a papagáj és mindenféle elejtett vad húsa volt. Igen népszerű étel volt a hal, a tavi és a tengeri egyaránt. Több száz elkészítési módját ismerték. Nagyra becsülték a keszeget, a triglát, azorádát, a makárt, az umbrahalat, a tengeri fogast, a murénát, a tonhalat, a lepényhalat és az angolnát. A lencse, bab, zöldborsó, sárgaborsó, saláta, káposzta, articsóka, sárgarépa, fehérrépa, hagyma, tök, spárga, uborka, gomba, illatos füvek – mályva, menta – és cékla is termett ebben az időben. A legkedveltebb gyümölcsök az alma, a körte, a cseresznye, a szilva, a dió, a mandula, a gesztenye, a szőlő és az őszibarack volt.”

A fentiekre alapozva állították össze a tavaszköszöntő menüjét. Volt Vörösboros ragu kézműves cipóban, Roston sült jércecomb párolt zöldségekkel és lepénnyel. A fentieken túl tavi és tengeri halakat lehetett enni és termelői mézzel, gyümölccsel készített édes süteményeket.

Veress Ferenc, a Hotel Panoráma séfje és Miklós Beatrix a két főfogással a Vörösboros ragu kézműves cipóban, illetve a Roston sült jércecomb párolt zöldségekkel és lepénnyel

 

Pálfi Ferenc, a Keszthely kertvárosi Malactanya étteremből települt ki tűzhelyével, egy körülbelül 15 kilogrammos malacot forgatott faszén felett. 4,5-5 óra kell, hogy teljesen átsüljön.

A programhoz illeszkedve csak olyan fűszereket használt ő is, amit már a rómaiak is használhattak. Azt mondja, hogy a csont kivételével minden porcikáját el szokták fogyasztani.

Az ételekért, italokért a két nagyságban váltható szeszterciusszal lehetett fizetni.

A fentieken túl több más mellett volt még kézműves műhely, legionárius ruha és tógapróba fotózással, kincskeresés a homokozóban, “római kori rajzfilmek” vetítése a romkertnél, egész nap tárlatvezetés a múzeumban, gladiátor bemutató. A szombati napot St. Martin koncertje zárta. Vasárnap hasonló állandó programok után az Új Színpad Társulat Flavius cím előadása és egy tűzszínházi produkció zárja, illetve zárta a hévízi művelődési központ tavaszköszöntő hétvégét.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár