A hévízi önkormányzat harmadik alkalommal is elindította a városban működő magánszálláshelyek minőségi fejlesztésére két éve létrehozott pályázati rendszert. A legújabb kiírásba a már korábban is pályázóknál konkrét elvárásként is megjelent a minőség garantálása.
Mint korábban írtuk, a város önkormányzata a Hévízi Szobakiadók Szövetségének kezdeményezésére hozta létre a több mint tízmillió forintos alapra épülő a támogatási rendszert. A minőség javítása mellett abban bíztak, hogy az önkormányzati segítség kétszeresen is visszatérül majd a városnak, mert a javuló minőség nagyobb forgalmat, több bevételt eredményez, és a támogatás elnyerésének lehetősége javíthatja az érintettek adófizetési hajlandóságát.
Papp Gábor polgármester, Horváth Orsolya, a programot lebonyolító Hévízi TDM egyesület elnöke és Lajkó Ferenc, a Hévízi Szobakiadók Szövetsége elnöke november 16-án sajtótájékoztatón ismertette a következő évre vonatkozó pályázati feltételeket. A szabályok között egy nagyon lényeges változás van, hogy mostantól a már harmadik alkalommal pályázó szálláshelyeknél feltétel a „Koronás minősítés” megléte, vagy legalább a minősítési eljárás elindításának ténye. A minősítés költségei a pályázatban elszámolhatók, ahogy erre már az előző évben is lehetőség volt.
Mint Papp Gábor elmondta, rendkívül fontos, hogy a magánszálláshelyek is minősítve legyenek, mert ez nagyon sokat számít a különböző területekről érkező turisták számára. Véleménye szerint a minősítés rangot ad mind az érintett szállásadónak, mind a városnak, s ezzel javítja a piaci pozícióikat. Több vendég megszerzésével jobb eredményeket tudnak elérni, s a minősítés talán arra is lehetőséget ad, hogy emeljék az árakat.
Horváth Orsolya elmondta, hogy az önkormányzattal aláírt szerződés értelmében november 17-től már elérhető az új pályázati kiírás, ami gyakorlatilag csak a polgármester által is említett ponttal változik a korábbihoz képest.
A támogatásra azok a szállásadással foglalkozó, az előírt feltételeknek megfelelő magánszemélyek pályázhatnak, akik szobánként minimum 20 ezer forint kurtaxát beszedtek és befizettek. A 100 ezer forint alatti befizetéseknél 50 ezer forint az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás felső határa, a 100 ezer forint feletti adózóknál a befizetett adó 50 százalékáig terjedő összeg. A támogatást a „Koronás Minősítés” megszerzésére, a szállásadással kapcsolatos eszközök beszerzésére, felújításra, építésre lehet felhasználni.
Horváth Orsolya beszélt arról is, hogy a támogatás elindítása óta látványosan emelkedett a befizetett idegenforgalmi adó összege. 2016-ban 22 százalékkal nőtt 2015-höz képest, az idei év első 9 hónapjában pedig 25 százalékos volt a növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest pedig 25 százalékkal emelkedett.
Lajkó Ferenc köszönetet mondott az önkormányzatnak és a TDM Egyesületnek a támogatási lehetőségért, illetve annak kezeléséért. Ő is úgy vélte, büszkék lehetnek arra, hogy már eddig is több minősített szálláshely működik a városban, és a jövőben várhatóan jelentősen nőni fog a számuk.
A csütörtöki sajtótájékoztatón részt vett dr. Mörk László, a Magánszállásadók Országos Szövetsége elnöke, aki hat újonnan minősített szálláshellyel írt alá szerződést, illetve adott át erről szóló tanúsítványt. Mindegyik érintett szálláshely három koronás minősítést kapott. A korábbi évekből két szálláshely rendelkezik három koronás, egy pedig négy koronás minősítéssel. Jelenleg is zajlik további öt szálláshely minősítése, közülük négy három koronás szeretne lenni, egy pedig négy koronás.
A jelenleg minősítési eljárást folytató szálláshelyek közül a négy koronás minősítést megcélzó Andrea Villát meg is kerestük. Mint a házigazda, Torsáné Világos Andrea elmondta, délelőtt pozitív eredménnyel le is zajlott a minősítési eljárás. A végső döntést majd egy bizottság hozza, de a helyszíni tapasztalatok alapján nagy esély van arra, hogy elnyerik a négy koronás minősítést.
A garantált minőség, a megfelelő szoba, fürdőszoba, konyha, illetve apartmanméretek és felszerelés mellett plusz szolgáltatásokat is kell biztosítani ahhoz, hogy a három csillagos minőség fölé kerüljenek. Ilyen például klímarendszer, a nagyképernyős korszerű tévé, vagy esetükben a különállóan fűthető, a vendég igénye szerint szabályozható hőmérsékletű apartmanok. Plusz pontot ér a minősítésnél, hogy reggelit is tudnak biztosítani, vagy a gyógykezelés lehetősége, amit a szüleinél, illetve testvérénél biztosítanak.
Ugyancsak a vendégek kényelmét szolgálja a féláron biztosított transzfer lehetősége egy vállalkozással együttműködve, vagy a 15 százalék kedvezménnyel ajánlott programlehetőségek. A megszokottól eltérően nem a szállásadó kapja a jutalékot a programszervezőktől, hanem a vendégnek lesz ennyivel olcsóbb a szolgáltatás.
Torsáné Világos Andrea nagyon hasznosnak találja a szállásadóknak létrehozott pályázati alapot. A támogatásból a fűtést korszerűsítették, lecserélték a matracokat és a tévéket. Sokat vár a minősítéstől is, abban bízik, hogy segít majd a minőséget kereső vendégek elérésében. Így talán könnyebben találnak rájuk azok, akik a magasabb minőséget keresik, és ezért hajlandók többet is fizetni.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!