Havazás – Senki ne induljon útnak Veszprém megyében! – kéri a katasztrófavédelem – 2013.03.15.


Senki ne induljon útnak Veszprém megyében! – kéri a katasztrófavédelem – 2013.03.15.



Veszprém megyében március 14-én a hajnali óráktól kezdődően, folyamatosan – változó intenzitással – havazott. A felerősödő szél helyenként viharossá vált, így a friss hóból hófalakat, – hótorlaszokat emelt. A kezdetben narancssárga riasztást a délutáni órákban piros riasztásra módosította az OMSZ.


A viharossá fokozódó szél, ezáltal a hóátfúvások rendkívül megnehezítették a beavatkozó egységek dolgát. A nap folyam a megyében minden egységünket mozgósítani kellett, bevonva a mentésekbe az Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokságokat, valamint az Önkéntes Tűzoltó Egyesületeket, valamint a Bakony mentőszervezet egységeit is. Összesen 25 gépjárműfecskendő113 fő tűzoltóval segédkezett a megyei útjain, főleg elakadt teher-, és személygépjármű mentéseknél. Több mint 150 beavatkozást végeztünk, de volt, ahol egy jelzésre több feladatot is el kellett végeznünk Több esetben mentettünk menetrendszerinti buszjáratokat,  vagy baleset résztvevőit, elszenvedőit. 18 könnyű, és 1 súlyos sérültet adtunk át a mentőszolgálat munkatársainak. Az esti órákra sem hagyott alább a szél, sem a havazás, melynek eredményeként több kilométeres dugók, torlódások alakultak ki.  30 melegedő került megnyitásra , ahol jelenleg is 650 ember várja az idő jobbra fordulását.  A mentéseket nehezíti, hogy legalább 100 autó vesztegel a megye útjain a hó fogságában. Számtalan esetben nyújtottunk segítséget az átlagosnál is nagyobb bajban lévő honfitársainknak. Hajmáskérnél inzulinos gyermekeknek segítettünk mihamarabb a veszprémi kórházba jutni. Bakonynánáról a tűzoltók segítségével tudtak átadni a mentőknek egy szülő nőt, majd még egyszer kisegítették a mentősöket, amikor újra elakadt autójuk a hóban. Vese dialízisre induló betegeket mentettünk Devecser körzetéből.
Eddig az időpontig érvényben van a piros riasztás megyénkben. Egységeink jelenleg is mentéseket végeznek a megye több pontján.


Továbbra is felhívjuk az utazó közönség figyelmét: NE INDULJANAK ÚTNAK!



 


 


Korábbi képek a Balaton-felvidéki havazásról



A március 15-én reggel kiadott közlemény szerint lezárt, vagy járhatatlan útszakaszok Veszprém megyében:


Veszprém megye:
A 8.sz. főút a megye teljes szakaszán a nap folyamán bekövetkezett több baleset és elakadás miatt részleges lezárásra került. Kritikus pontok a főúton Inota-Hajmáskér közötti szakasz, Bakonygyepes, és Somló környéke.
A délelőtti órákban lezárásra került a 73.sz. főút Nosztori emelkedő elakadások miatt, majd a 7219.j. ök. út Felsőörs és a 73.sz. főút közötti szakaszán, délutánra sikerült felszabadítani.
7301.j.ök. út Veszprém és Tapolca közötti szakasza elakadások, hóátfúvások, és az erős széllökések miatt.
 
Lezárt főút:
8-as főút Várpalota és Veszprém között 14.00-00.50 óra között lezárva
 
A kamion forgalom elől lezárt utak:
82.sz.főút Veszprém-Veszprémvarsány közötti szakasza
83.sz. főút teljes szakasz.
8216.j. ök. út Zirc- Csetény között járhatatlan
 
Járhatatlan utak 20.00 órától
7339.j.ök.út Ajka-Kolontár között
710.sz. főút 0+000 – 12+500 km
7301.j. ök. út 45 – 54 km sz. között, 0 – 10 km között
8216. j. ök. út Zirc-Csetény
7317.j.ök.út Zalahaláp-Tapolca
 
A Pápáról kivezető utakat  lezárták. 8302, 8303, 8305, 8402, 8403, 8404, 8406 j. ök. utak.
82108.j. Tés bk. út
 
Kamion STOP:
82, 83 sz. főutak
 
Elzárt települések:
Tés, Jásd, Nagyesztergár, Sáska, Zalahaláp, Taliándörögd, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Káptalantóti települések vannak elzárva.
 
Veszprém megyében, Veszprém, Várpalota, és Pápa városát a Veszprém Megyei Rendőrkapitányság a kritikus hó és úthelyzet miatt 23.20 órától lezárta. Reggelig semmilyen gépjárművet nem engednek ki e három városból.
 
Lezárt főutak 03.15 02.00 órától
8 sz. út 57+000 – 65+000 km  Veszprém – Herend között
8 sz. út 97+000 – 110+000 km Somlóvásárhely – Vas megye határ között


Veszprém megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság














Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk saját vagy fészbukos üzenőjébe, 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól


Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár