Gyenesdiás – Tavaszünnep rügyfakadáskor – 2015.04.19.

Gyenesdiás – Tavaszünnep rügyfakadáskor – 2015.04.19.




Az idén is rengeteg érdeklődővel, résztvevővel tartották a nyugat-balatoni település kétnapos tavaszköszöntő ünnepét, ami most is lehetőséget adott a versengésre, látványos produkciók megnézésére, természetjárásra és a jó hangulatú beszélgetésre a szép erdei környezetben. 


Vasárnapi ott jártamkor már második nap programjai zajlottak a falu fölötti hegy egyik nagy tisztásán, a Nagymezőn. A hűvös idő sem tudta elriasztani az embereket, már délelőtt több százan összegyűltek a hagyományos főzőversenyre. Persze volt más is. A 3. Szegedi Honvédzászlóalj hagyományőrző tagjai, gyenesdiási kisvitézekkel kiegészülve az 1948-49-es szabadságharc honvédjainak ruházatát, fegyverzetét mutatták be. Még pisztollyal és ágyúval is lőttek.


 




A 3. Szegedi Honvédzászlóalj mai hagyományőrző tagjai


 



Dr. Vass László ezredes, a hagyományőrző egyesület elnöke egy 70-es kaliberű ólomgolyóval a kezében, amit a katonák egykor maguk öntöttek a 4,5 kilogrammos pisztolyukhoz


 



Gál Lajos polgármester zsoldot oszt a honvédeknek az ebédhez


 



A Régi korok konyhájában hagyományosan annak a csapatnak kellett száz főre valami autentikus ételt főzni, amelyik az előző évi főzőverseny fődíját elnyerte Zalai böllérlevesével. A Fehérvári betyárok csapat most egy hortobágyi pásztorételt, slambucot készített. A kép előterében látható az a vándorvájling, amit tavaly nyertek el, s az idén továbbadnak. A vájlingra kötött szalagokra a korábbi győztes csapatok és az ételeik nevét írták.


 



A gyenesi főzőcsapat csülkös-baboskáposztát készített a saját gulyáságyúban


 



A rendezvényt szervező Forrásvíz Természetbarát Egyesület tagjainál finom palacsintákat lehetett kapni a helyi valutáért. Az idei bevételt a jelentős természeti értékek jelölésére használják fel


 



A versenyételek közül nagyon ízlett mindenkinek a savanyított kerékrépa leves


 


A gyerekek egész nap válogathattak a programok között, játszóházat tartott a Természet Háza, a Varázshangok az Egészségért Egyesület, a cserkészek is különböző játékokkal várták az érdeklődőket. A felnőttek totóval próbálhatták ki tudásukat és szerencséjüket. Közben sokan felmentek a közelben lévő Festetics kilátóba, vagy elsétáltak a kőbányához.


 




 



 



 



 



 


Délután a helyi lovardák tartottak bemutatót, az idén is megrendezték a  kődobó és sodrófahajító versenyt a Nagymező bajnoka címért. A gyenesdiási rendezvény zenés, táncos produkciókkal zárult.


A versenyeken, vetélkedőkön az alábbi eredmények születtek


Főzőverseny


1. KÓ-MA TEAM – Részeges vaddisznópörkölt vargánya gombával, aszalt szilvával, meggyel
2. ÁSZOK – Gomba leves, ahogy mi szeretjük
3. BOKOR TEAM – Fügés vadkocka áldos, káposztás galuskával
4. GYENESI MAGYARVÁNDOR (ló nélkül) – Pincepörkölt vándor módra
5. REKREÁCIÓS TEAM – Mészáros pörkölt
6. REZI-ÍZŐRZŐK – Kerékrépa leves
7. KARBON-ÁSOK – Sobrijóska kedvence
8. BUCKÁS KFT – Pacsa pontypörkölt túrós csuszával
9. GYENESDIÁSI FÜRDŐEGYESÜLET – Csángó gulyás
10. SZEGEDI III-AS HONVÉD ZÁSZLÓALJ – Borsos tokány honvéd módra
11. NÓTÁZÓ BÖLLÉREK – Babos káposzta gyenesi módra
12. BUCKÁS KFT – Zuzapörkölt vadítva



Föld Napi vetélkedő


Felnőtt kategória


I.  Rezi ízőrzők
II.  Nánássy Árpád
III. Gyenesdiási Fürdőegyesület


Gyerek kategória


I.  Nánássy Máté
II.  Gyenesdiási főzőcsapat
III. nemecsek ernő őrs és Gál Flóra



Kődobó verseny


Felnőtt kategória


I.   Fi Attila – 6,15 m
II.  Pék Flórián Kristóf – 5,90 m
III. Vértesaljai Lacci – 5,85 m


Junior kategória (15 éves korig)


I.  Papp Levente – 4,70 m
II.  Krasznai Marcell – 3,10 m
III. Németh Péter – 3,00 m


Sodrófa hajító verseny


I.  Ángyánné Döbör Szilvia – 13,50 m
II.  Krasznai Tamásné – 12,70 m
III. Blahó Enikő és Németh Ágnes – 11,70 m






Gyenesdiásról visszaúton a déli part felé kerültem. A balatonberényi Csicsergő sétányon megálltam kicsit fényképezni.


 




Onnan jöttem – Gyenesdiás a Festetics kilátóval a berényi szabadstrandtól


 



Horgász keszthelyi panorámával


 



A vonyarcvashegyi Szent Mihály-domb



Szántódon éppen lekéstem az ötórai kompot, a következő csak egy óra múlva indult volna, de mégsem kellett sokat várnom. Leveleim olvasása közben arra figyeltem fel, hogy a kikötőben várakozó komp egyre csak dudál. Mint kiderült, engem próbáltak “felébreszteni”. Már a hajósoktól tudtam meg, hogy a Tihany felől átkelni akarók nem fértek fel az előző járatra, így szükség volt erre a kompra is.


 



Tihanyban nem fért fel mindenki a Baross Gábor kompra


 


Az üres komppal, a megszokott tempóhoz képest szinte száguldva tettük meg a másfél kilométeres utat. Szép zárása volt a balatoni kirándulásnak.


Kép és szöveg Győrffy Árpád




Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár