Dél-balatoni vasút – Most újra leállítják a vonatokat, de az év végére végeznek

Azt ígérik, hogy jövőre már csak éjszakai leállások lesznek - Fotó: Győrffy Árpád

Folytatódnak a nyári időszakban szüneteltetett munkálatok a dél-balatoni fő-, és mellékvonalon. A Fonyód-Kaposvár közötti szakaszon már szeptember 1-től, Szántód-Kőröshegy-Balatonszentgyörgy között pedig szeptember 11-től újra vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

 

A NIF Zrt. közleménye szerint a kivitelezés ütemezésénél fontos szempont volt, hogy az utasok a nyári szezonban kényelmesen és biztonságosan tudjanak eljutni a Balatonra, így az átépítéssel érintett teljes szakaszt ideiglenesen forgalomba helyezték az elmúlt hónapokban, szeptembertől azonban ismét teljes vágányzár lép életbe.

Ősszel visszatér a nagygép is, Balatonfenyves – Balatonmáriafürdő állomásköz átépítését ezzel a modern technológiával végzik, míg a Balatonmáriafürdő – Balatonszentgyörgy állomásköz földmunkás technológiával épül át. Emellett Fonyód állomás 2-3 vágányai közötti peront is átépítik, felújítják-meghosszabbítják a perontetőket. Balatonboglár – Balatonszentgyörgy szakaszon esőbeállókat építenek, zajárnyékoló falak létesítése, út- és gyalogos átjárók átépítése zajlik, valamint a vízrendezési munkákat is elvégzik. Balatonboglár állomáson a meglévő aluljáró átalakításával lifteket építenek be.

 

A PM 100 URM óriásgép munka közben – Fotó: MÁV

Kaposvár-Fonyód vonalszakaszon végleges peronok és esőbeállók, valamint P+R parkolók és B+R tárolók építését végzi a kivitelező, Kapostüskevár és Osztopán között kialakítják a hézag nélküli vágányt. Továbbá az útátjárók építése és vízépítési munkák várhatóak.

Az őszi időszakban tervezett folyamatos vágányzárak ütemezése a következők szerint alakul

  • Fonyód-Kaposvár szakaszon 2017. szeptember 1-2017. december 10. között
  • Balatonszemes-Balatonszentgyörgy szakaszon 2017. szeptember 11-2017. október 10. között
  • Balatonboglár-Balatonszentgyörgy szakaszon 2017. október 10-2017. december 9. között

A Balatonaliga-Zamárdi felső szakaszon 2017 októberében újabb esőbeállókat építenek, ezalatt éjszakai vágányzárak és ideiglenes sebességkorlátozás bevezetése várható.

Kérjük, hogy utazás előtt a vágányzárakról és a pontos menetrendről tájékozódjanak az ELVIRA menetrendi keresőben, a MÁV-csoport honlapján a vágányzári hírekben, az állomási hirdetményekből, vagy a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatánál.

 

Térkép a munkákkal érintett szakaszokról

Az őszi vágányzár idején, időszakosan lezárják az érintett szakaszok közúti és gyalogos átjáróit is, a lezárások alatt a kijelölt terelő útvonalakon, a többi átjárót használva közlekedhetnek az erre utazók. A terelések idején a kihelyezett KRESZ táblák segítenek az eligazodásban.

Jövőre tervezetten már csak eseti jelleggel, elsősorban éjszaka szüneteltetik a vonatforgalmat. A beruházás teljes befejezése 2018 őszén várható, ezt követően a közlekedés gyorsabbá, biztonságosabbá és kényelmesebbé válik a vonalon.

A kivitelezést a Déli-part 2016 Konzorcium (R-Kord Építőipari Kft., V-Híd Zrt., Swietelsky Vasúttechnika Kft.) végzi. A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrás bevonásával valósul meg.

 

Néhol még az átjárókat is lezárják – Fotó: Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár