Bűnügyek Lopott vízibiciklivel indultak bulizni


A nagy almádi vízibicó lopás – bulizni indultak, de mindent bevallottak 


A rendőrség tájékoztatása szerint egy 27 éves almádi fiatalember és egy 18 éves debreceni lány Balatonalmádiban elkötött egy sárga, csúszdás vízibiciklit, hogy azzal Siófokra pedálozzanak bulizni, de az erős szél és a vihar megakadályozta őket ebben. 


Az nem derül ki a közleményből, hogy merre indultak a tulsó parton lévő bulifővárosba, ami toronyiránt 13 kilométerre va Almáditól. Vagy eleve a part mellett körbe haladtak, vagy a szél nem engedte őket a nyílt vízre, mert a közlemény szerint a kialakult vihar miatt Balatonkenesén kikötöttek. Innen vonattal visszautaztak Almádiba. Néhány nappal később az éjszakai órákban újra Kenesére mentek, hogy a vízibiciklit visszavigyék Almádiba. Ám itt azt látták, hogy valaki lelakatolta a járművet. Hogy ki és miért tette – talán meg akarta tartani -, erre sincs magyarázat a közleményben.
A nagy vízibicó lopásra egyébként úgy derült fény, hogy újabb néhány nappal később igazoltatták a fiatalokat. Az igazoltatásra az adott okot, hogy egy “rendőr főtörzszászlós Balatonalmádiban, a víz közeli sétányon, a villanyoszlophoz bújva két személyt fedezett”.  A villanyoszlophoz bújásban tetten ért fiatalok erre bevallották, hogy ők valójában a még nem is ismert nagy vízibicó lopás tettesei.
A közlemény szerint a “fiatalok ellen szabálysértési eljárás indult a nyílt vízen tartózkodás szabályainak megsértése miatt, amelyet a Balatonalmádi Járási Hivatal vizsgál tovább.” Közben felkutatták a vízibicikli tulajdonosát is, és visszaadták neki a járművet.


 



Képünk persze csak illusztráció 


 


 


A Balatoni Bringakör bemutatása >>    A Balatoni Bringakör Bizonyítványról bővebben >>    


 
















Várjuk a friss balatoni tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk fészbukos üzenőjébe. 
Ha lájkoljátok Facebook oldalunkat –
http://www.facebook.com/balatontipp -, akkor folyamatosan friss információt kaptok a Balatontipp új híreiről, anyagairól




Balaton balatoni szabadstrandok bicikliutak balatoni bringakör bringakörút bizonyítvány boros kulturális sport szabadidős programok koncertek látnivalók


 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár