Balatonszárszó – Egy reszelt cukkinis, vörös babos, kapros lecsó lett a legkirályabb

A 39 csapat egy része a Központi strand fái között - Fotó: Győrffy Árpád

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott az idén is a hagyományos szárszói lecsófesztivál. A Központi strandon 11. alkalommal megrendezett versenyen 39 csapat indult a Lecsókirály cím elnyeréséért szombaton.

 

A csapatok többsége a környékből érkezett a helyi önkormányzat és turisztikai egyesület közös programjára, de többen képviselték az ország távolabbi részeit. Igazán nemzetközivé tette a rendezvényt a paksi atomerőműnél dolgozó oroszokból verbuválódott Roszatom ASE csapat indulása.

A versenyzők előtt különösebb megkötés nem volt, így mindenki elengedhette a fantáziáját a készítési módok, felhasznált nyersanyagok kialakításánál. A későbbi eredmény ismeretében elmondható, hogy a zsűritől sem volt idegen az újító szellem.  A bíráló bizottságot az idén is Lukács István háromszoros Oscar-díjas mesterszakács vezette, tagja volt még Kiss Dezső Péter gasztronómiai újságíró, Sárközi János turisztikai szakember és Kertész Rezső, a KISOSZ Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviselete ügyvezető társelnöke.

A zsűrit – Kiss Dezső Péter (balról), Lukács István, Sárközi János és Kertész Rezső a fesztivál főszervezőjével, Némethné Szabó Magdolnával – Fotó: Győrffy Árpád

Az idén is több csapat kísérletezett különleges ízekkel. Az MMM csapat például töltött cukkinis lecsót készített a cukkinikben töltött húsos-rizses töltelékkel. A zamárdi 22-es csapdája csapat mexikói chilis lecsót főzött babbal, kukoricával és füstölt kolbásszal. Az Örömlecsó Klub négy különböző paprikából főzte a lecsót, amit csipetkével turbóztak fel. A kőröshegyi önkormányzat csapata sváb lecsót főzött gombával, majoránnával, felvert tojással.

 

Az MMM csapat töltött cukkinis lecsója a cukkinikben töltött húsos-rizses töltelékkel – Fotó: Győrffy Árpád

A Haspók Tyúkok csapata legényfogó krémlevest készített kolbászos palacsintával. Ehhez pépesítették a hagyományosan elkészített lecsót, és beleszelték a palacsintát, aminek tésztájába kolbászdarabkákat sütöttek.

 

 

Haspók Tyúkok csapata legényfogó krémlevese lecsóból pürésítve kolbászos palacsintával és tejföllel – Fotó: Győrffy Árpád

 

A legényfogás sikerült – itt a Haspók Tyúkok éppen az óvatlan Süsüt fogták el – Fotó: Győrffy Árpád

Persze több csapat a hagyományos technológiára, alapanyagokra esküdött. Köztük a helyi üdülő tulajdonosokból verbuválódott Züdülők csapat is. A közönség szerint jól döntöttek, mert a két kondérban lefőzött 70 adag lecsó pillanatok alatt elfogyott. Ugyanígy a szintén hagyományos módon készült Szárszó lecsója is, amiből 250 adagot adtak el a kóstolójegyekre.

 

Hagyományos lecsóval nevezett a Barátok csapata is – a képen Dorogi Sándor polgármesterrel (balról a második) – Fotó: Győrffy Árpád

A zsűri döntése szerint a Lecsókirály címet a főleg bonyhádiakból álló Mátrix csapat nyerte füstölt kolbászos bonyhádi lecsójával.

 

A Mátrix csapat a hagyományosan készített lecsót reszelt cukkinivel, vörös babbal és kaporral ízesítette – Fotó: Győrffy Árpád

A további csapatok közül az első a szárszóiakból álló Lecsófaló csapat lett egy hagyományos lecsóval. A zsűri a 2. helyet a Pakson élő oroszok Rosatom ASE nevű csapatának ítélte a “Füle-farka” lecsóért. A harmadik helyen a dunaharasztiakból és szárszóiakból álló Family5B csapat végzett egy hagyományos alappal készített babos lecsóval.

A rendezvényt Szabó Gábor rádiós DJ vezette, konferálta, és a műsorok kivételével zenével szórakoztatta a versenyzőket, résztvevőket.
Délután a nyaranta Szárszón élő Csanádi Éva Stella énekelt örökzöld hazai és nemzetközi slágereket. A produkcióba édesanyja, Orbán Éva  és Sulyok Csillag tánccal kapcsolódott be.

 

Csanádi Éva Stella a két táncossal – Fotó: Győrffy Árpád

A program sztárvendége az Apostol együttes volt. A zenekar nagy korszakából, az 1970-es évekből az együttest 49 éve alapító zongorista, Németh Zoltán és a három évvel később csatlakozó Meződi József énekes játszott a régi slágereik és újabb dalaik közül.

 

Az Apostol együttes több népszerű dalokat eljátszotta az első időszakukból – Fotó: Győrffy Árpád

 

A veterán zenészek nagy sikert arattak – Fotó: Győrffy Árpád

A vendégek közül sokan kihasználták a jó időt, és meg is fürödtek a Balatonban. Ezt mások is ingyen megtehetik már, mert a szárszói Központi strandon a rendezvénnyel egy időben végleg bezárt a pénztár erre a szezonra.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár